12p

NIS2: rohamosan közeleg a határidő, kerülje el a bírságot!
Mit jelent a gyakorlatban a NIS2 a vállalkozások számára?
Hogyan válasszunk szolgáltatót a megfelelőség biztosításához?
Milyen eszközökkel lehet erősíteni a védelmet és mit kell tenni, ha támadás ért minket?

NIS2 újratöltve - IT-biztonság a gyakorlatban

2024. június 18.

Részletek és jelentkezés itt!

Ismét ránéztünk a borászatok tavalyi évére. Mivel oly sok figyelemreméltó borászat van Magyarországon, a szegmens csak egy szeletét tudjuk felvillantani, de így is érdekes képet kapunk a 2023-as évükről. Például a két leggazdagabb magyarnak nem a borászat a legerősebb oldala. 

Villányi borvidék

A 80 főt foglalkoztató Csányi Pincészet nettó árbevétele 1,6 milliárdról 1,9 milliárd forintra ugrott 2023-ban, ennek ellenére ismét veszteséges lett a tavalyi évük. Igaz, most 584 millió helyett „csak” 553 milliós hiányt kellett lenyelniük. Ami akár durvának is tűnhetne, ha a borászat nem a második leggazdagabb magyar, Csányi Sándor által vezetett Bonafarm tulajdona lenne. Tény, hogy a pincészet rövid lejáratú kötelezettségei továbbra is jelentősek, 2023-ban 5,3 milliárd forintra rúgnak. 

Ettől függetlenül az ötfős igazgatóságnak 2023-ban 27,2 millió forintot fizettek ki, a vezérigazgató pedig 23,2 millió forintot, azaz havi közel 2 millió forintot vihetett haza, amihez 193 ezer egyéb juttatás is járt.

Utoljára 2020-ban volt nyereséges a cég, bár akkor is mindössze 3,3 milliós profitot könyvelhetett el.

Pedig az állami támogatásai tovább nőttek: 2022-ben 140 millió forintos, 2023-ban már 395 milliós segítséget kapott (például 6,5 millióról 12,8 millióra duplázták meg az EU-n belüli promóciós támogatását, az „egyéb” támogatás pedig 8 millióról 264 millióra nőtt).

A Csányi Pincészet nem tud kikeveredni a veszteségből
A Csányi Pincészet nem tud kikeveredni a veszteségből
Fotó: Facebook

A Csányi-borok zömét belföldön értékesítik, külföldön Szlovákiában (66,8 millió forintos árbevétel), Lengyel- és Németországban (29,4 millió és 21,9 millió forint) adják el a legtöbbet. Az Európai Unión kívül a legnagyobb kereslet Új-Zélandon mutatkozik, ahol tavaly 3 milliós forgalmat bonyolítottak.

A Gere Attila nevével fémjelzett 9 fős Weninger & Gere Kft.-nek jó, de kicsit visszafogottabb évet sikerült zárnia. 308,2 millió forintos forgalom után tavaly 275 milliós nettó árbevételt produkáltak, és a korábbi 32 milliós nyereség is egy nagyságrenddel karcsúbb lett, mindössze 3,3 millió forint. Magyarázat lehet erre az, hogy rövid távú kötelezettségekből nekik is van elég, 31 millió helyett már 124 millió forintot kell visszafizetniük egy éven belül.

Veszteséges lett a 21 fős Bock Pincészet. Pedig nettó árbevétele minimálisan nőtt, 362 millió forintról 371 millióra, ami az elmúlt öt évük legmagasabb bevétele. Ennek ellenére a 2022-es 136 milliós nyereség után tavaly 6 millió forintos mínusszal zártak,

ami a cég beszámolója szerint az üzleti tevékenység visszaesésének köszönhető. Mindeközben szakmailag menetelnek előre: a 2021-ben átadott új üzemükben egészséges élelmiszereket és a villányi szőlőléből liofilizált – hidegen szárított – gyümölcstermékeket gyártanak, amiért 2024 márciusában kiemelt audit eredménnyel megszerezték az élelmiszerbiztonsági és -minőségi IFS Food tanúsítványt.

A 15 fős gárdával dolgozó Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet ismét kiegyensúlyozottan hozta az évek óta tartó megbízható forgalmát. Kicsit növekedett is, 224 millió forintos nettó árbevételt csinált, ennek ellenére második éve veszteséges. Sőt, a korábbi 21 milliós veszteség után 2023-ban már 31 millió forintos hiányt kellett lenyelnie. Ennek főbb okait a cégbeszámoló szerint abban látják, hogy nagyértékű kölcsönt nyújtott anyacégének, egy új kertészeti üzem miatt nagyértékű traktorvásárláson vannak túl, valamint, hogy a Vylyan fokozatosan csökkentette a művelt földterület nagyságát, így a kezdeti 125 hektárral szemben 2023-ban már 90 hektáros a szőlőjük. A kivágási költségek és a kivágott ültetvények selejtezése is rontotta a társaság eredményét.

Szekszárdi borvidék

A 39 fős Mészáros Borház egy hajszállal múlta alul a 2022-es évét. 1,5 milliárd után tavaly 1,4 milliárd forintos nettó árbevételt produkált, nyeresége pedig 122 millióról 78 millióra csökkent. 

A 17 fős Dúzsi Tamás és családja „Szegzárdi” Borászati Kft.-jének sem a tavalyi éve volt a legjobb. Nettó árbevétele 322 millió forintról 270 millióra apadt, a korábbi 21 milliós nyeresége pedig 36 milliós veszteségbe csapott át.

Ezzel az elmúlt öt év legrosszabb profitját tudhatják maguk mögött, igaz, 459 milliós kötelezettség nyomja a vállukat. Azért 2024 elején új tulajdonosként bejegyezték a Dúzsi Családi Vagyonkezelő Alapítványt is.

Mondhatni, hogy a 13 fős Takler Pincészet 2023-as éve jól alakult. A 2022-es nyereségét sikerült szinte megdupláznia, így a 23,3 millió forint helyett tavaly 41,3 milliós profitot termeltek. Nettó árbevételük kicsivel maradt csak el a korábbi 649 milliótól, tavaly 640 millió forintos forgalmat bonyolítottak. 

A Bodri Pincészet még nem tette közzé a tavalyi adatait.

Tokaji borvidék

Az állami Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítványhoz került 87 fős Grand Tokaj Zrt. a Csányi Pincészethez hasonlóan szintén nem bír kikeveredni a veszteségek hálójából.

Igaz, hogy nettó árbevételét minimálisan, 3 milliárd forintról 3,1 milliárdra növelte, ám a 2022-es 429 milliós veszteségét tovább hízlalva tavaly már 526 milliós hiánnyal zárt.

Minden bizonnyal a rövid távú kötelezettségeinek mértéke is magyarázat lehet erre, még ha le is küzdötték 851 millióról 422 millióra 2023-ban. Pedig a cég vissza nem térítendő támogatása nőtt, hiszen a korábbi 73,4 millió helyett 2023-ban már 136,7 milliót kapott.

A veszteség ellenére a vezető tisztségviselők bérét rendesen megnövelték, 86,8 millió helyett tavaly már 126,5 milliót vihettek haza. Emellett a dolgozók száma három fővel csökkent, a bérköltségük mégis 100 millióval nőtt. 485 millió helyett már 586 milliót kaptak a dolgozók 2023-ban, tehát átlagosan 561 ezer forintban részesültek minden hónapban.

Mindeközben a cég anyavállalata, a pár éve alapított sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetemen belső harcok dúlnak, és sokan úgy vélik, hogy a magyar felsőoktatási intézmények szégyenpadjára került az intézmény.

A Sauska Tokaj Kft.-nek még mindig nem került fel a beszámolója, ahogy tavaly is jóval később lehetett a számaikba bepillantani. Az viszont az Opten-ből látható, hogy a cégben résztulajdonos lett az orosházi Cerlux Kerámia és Berendezésgyártó Kft. is.

A 2024-ben új ügyvezetőket kinevezett MAD Wine Kft. sem adta még le a beszámolóját, ám az Opten arról árulkodik, hogy tavasszal NAV-eljárás indult a cégnél.

A régió legszebb szőlőültetvényeit, leglátványosabb pincéjét birtokló és legkarakterisztikusabb borát gyártó, organikus gazdálkodást folytató Tokaj-Hétszőlő Kft. viszont a veszteséges 2022-es éve után remek évet zárt. 316 milliós árbevétele mellett sikerült a tavalyi 120 milliós veszteségét 74,8 milliós nyereségbe fordítani. Pedig tavaly az aszálykárok kicselezésére belefogtak egy öntözőrendszer kialakításába, és 3 hektár szőlő telepítésébe is. Érdekesség, hogy a bor hazájának tekintett Franciaországba exportáltak tavaly a legtöbbet.

Eger és környéke

A 24 fős St. Andrea Szőlő-, Bortermelő és Értékesítő Kft. az elmúlt öt esztendő legnagyobb, 760,6 millió forintos nettó forgalmát bonyolította le tavaly, amiből szinte a tavalyelőttivel megegyező, 155 millió forintos nyereséghez jutott.

A Gál Tibor Pincészet különleges éven van túl: bár jócskán, 972 millió forintról 150 millióra esett vissza az árbevétele, mégis az elmúlt évek legnagyobb, 5,7 millió forintos nyereségét produkálta.

Balatoni borvidék

Ugyancsak érdekesen alakult a 163 fős Varga Pincészet tavalyi éve. Miközben az elmúlt évek legmagasabb, 7,2 milliárdos árbevételét produkálták, mégis az elmúlt évek legalacsonyabb, 186 milliós nyereségét tehették csak zsebre – bár ez sem kevés.

Pedig ők is kaptak nagyértékű vissza nem térítendő támogatást 2023-ban, 279,7 millió forintot.

Az idén új ügyvezetőt kapott, 23 fős Laposa Birtok az elmúlt öt év legszebb, 809 millió forintos árbevételét érte el, és ugyanezen időszak második legjobb nyereségét, 187 milliót abszolvált, ebből 120 milliót osztalékként ki is vettek.

A Borbély Családi Pincészet idén sem töltötte még fel a beszámolóját, de a 11 fős Pátzay Pincészet igen, ahol végre sikerült a beruházásaik miatti veszteséges éveket maguk mögött tudni. Elkészült a Pátzay Fogadóház és Borterasz, amely most már pénzt is hoz a házhoz, ezért a 2022-es 77,4 milliós veszteség után 2023-ban 20,5 milliós nyereséget produkáltak. Bevételeik az elmúlt évek legmagasabbika, 327,7 millió lett.

Légliék kis, 4 fős cége is az elmúlt öt év legjobb forgalmát hozták a 240 millióval. Ugyanakkor az elmúlt öt év legkisebb nyereségét, 2 milliót könyvelhettek el, melynek okát a negatív pénzügyi műveletekben látják.   

Somlói borvidék

Bár a 39 fős Kreinbacher Birtok és Pezsgőpincészet 2023-as árbevétele ismét szép, mégis kicsit halványabb lett, a korábbi 1,3 milliárd után most 1,2 milliárd forint. A nyereség viszont jobban visszaesett, a 2022-es 289,8 millió forint után tavaly több, mint a felére, 120 millióra apadt. 

Igaz, 2023-ban a rövid távú kölcsönei megduplázódtak, 2,4 milliárdról 4,4 milliárdra. Nem is csoda, hiszen Somlóvásárhelyen új, 7000 négyzetméteres pezsgőüzemet építenek. A tavaly nyári ünnepélyes alapkőletételen még Nagy István agrárminiszter is beszélt, így érthető, hogy beruházásra a korábbi 76 millió helyett 933,2 milliót, azaz közel 1 milliárdot tettek bele tavaly.

A 21 főt foglalkoztató Tornai Pincészet viszont tovább növelte a veszteségét. 251,8 milliós forgalma ellenére a korábbi 28,4 millió hiányát 140 millióra hízlalta. A háttérben a rövid lejáratú kötelezettségei további növekedése állhat, amelyek 524 millióról 676 millióra duzzadtak. Beszámolójukban hozzáteszik: a kedvezőtlen időjárás és az ökológiai áttérés miatt az önköltségek magasan a piaci árak felett alakultak, ezért szükséges volt a készletek leértékelése 2023-ban.

Etyeki borvidék

Az Etyeki Kúria Borgazdaság ahogy tavaly, idén sem tette fel a beszámolóját a határidőig, ahogy a Haraszthy Pincészet sem.

De a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, egyben a 10 fős Rókusfalvy Birtok tulajdonosa, a névadó Rókusfalvy Pál igen. Az elmúlt öt év legjobb, 222,8 millió forintos nettó forgalmát bonyolították le, viszont a nyereség megfeleződött. A korábbi 8,5 milliós profit 2023-ban 4 millióra zsugorodott.

A cégben is változások történtek, új ügy- és cégvezetőt választottak, illetve két tavaly alapított vagyonkezelőt is bejegyeztek tulajdonosként, melyek szintén a család cégei. Rókusfalvy Pál egyébként tavaly augusztusban nyitotta meg Etyek négycsillagos Borhotelét.

Az organikus gazdálkodást folytató Hernyák Kft. forgalmát növelve 39,8 millió forintos nettó árbevételt ért el, a nyereségét pedig sikerült a korábbi 713 ezer forintról az elmúlt öt év legnagyobb összegére, 6,8 millióra hízlalnia. Hernyákék komoly fejlesztéseken vannak túl, hiszen az esküvőszervezésben és a pezsgőkészítésben is komoly lépéseket tettek. Terveik között szerepel egy, a saját füvészkertjükben megtermelt gyógyfüvekből összeállított gyomorkeserű megalkotása.

Ugyan a Nyakas Pince nem etyeki, de mégis közel fekszik hozzá, ezért róluk is itt emlékezünk meg. Ők is az elmúlt öt év legjobb forgalmát hozták az 1,4 milliárddal, amiből a korábbinál kicsit kevesebb, viszont nagyon szép, 309,8 milliós profitot fölöztek le.

Borászati körképünket még kerekebbé akartuk tenni, ezért rápillantottunk Mészáros Lőrinc bor-érdekeltségeire is:

A 2023-as cégbeszámolók margóján jegyezzük meg, hogy a magyarországi után a francia borászatban is megvetné a lábát Mészáros Lőrinc, az idén is első leggazdagabb magyar üzleti köre. Kalocsai László borász – akinek szinte minden céges érdekeltségében tulajdonostárs Mészáros Lőrinc – bordeaux-i cége, a Winemajor SAS megszerzett egy patinás borbirtokot, sőt, már meg is nyitotta az ehhez kapcsolódó szállodáját.

Mészáros Lőrinc a Felcsúti Akadémia marbellai edzőtáborozásán 2024. januárjában
Mészáros Lőrinc a Felcsúti Akadémia marbellai edzőtáborozásán 2024. januárjában
Fotó: Facebook

Pedig Mészáros Lőrinc magyar borászati érdekeltségei tavaly sem igazán teljesítettek jól.

  • A Talentis Consulting Zrt. tagja, a Dereszla Balaton Kft. az elmúlt öt év legnagyobb árbevételét produkálva 199 millió forintos bevételt csinált, ám ez sem volt elég a nyereséghez. Csupán a korábbi 76,5 milliós veszteséget faragta le 68,6 milliós hiányra.
  • A 35 fős Dereszla Bortermelő Kft. sem tudott nyereséges évet zárni, még az 1 milliárd forintos árbevétel ellenére sem. Sőt, a korábbi 10,8 millió forint veszteségét 35,4 millióra növelte. Mindeközben tavaly új többségi tulajdonosa lett a cégnek, ez pedig a BÉTA Magántőke Alap. Beszámolójuk szerint egyébként tavaly 110,8 millió forintos fejlesztés történt, például kertészeti gépeket szereztek be és a Búzakalász 66 Felcsút Mg. Kft-től vásároltak telket. 
  • A Dereszla Sparkling Kft. - amelyben Kalocsai László mellett szintén a BÉTA Magántőke Alap lett a fő tulajdonos - sem muzsikált fényesen. 2 milliós árbevétel mellett az elmúlt öt év legnagyobb, 49,4 milliós veszteségét könyvelhették el.
  • A Henye Borászat Kft.-nél is hasonló a helyzet: többségi tulajdonosként megjelent a BÉTA Magántőke Alap, és nekik sem sikerült a tavalyi évük. Az elmúlt öt év legrosszabb bevételét érték el: a korábbi 150 milliós forgalom után ugyanis 79,5 milliós forgalommal zárta az évet. Ezt ugyanazzal magyarázzák, mint a 2022-es adatokat: főleg a vásárolt borok harmadik országbeli értékesítésének, valamint a belföldi értékesítések mintegy 20 milliós elmaradásával indokolják. Ahogy tavalyelőtt, úgy tavaly is veszteséges lett a cég, csak most a korábbi 73,8 milliós mínuszt 91,7 millióra növelték.
  • Egyedül a szintén a BÉTÁ-hoz került Tokaj-Major Kft.-nél képződött nyereség: 15,6 milliós bevételükből ők legalább 6,8 milliós profitot csináltak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!