9p

Helyhiány miatt a teljesség igénye nélkül, de jópár kisebb-nagyobb borászat pénzügyi beszámolójára rápillantottuk, hogy miképpen alakultak a 2022-es számaik. Érdekes módon a Csányi Pincészet és Mészáros Lőrinc érdekeltségei kilógnak a sorból, mert szinte mindenki remek évet zárt. 2022-ben egyébként az időjárás és az aszály jelentősen csökkentette a szőlőtermelés összmennyiségét, de a borászok szerint a tavalyi szőlőtermésből nagyon jó évjárat lesz.

Villányi borvidék

Óriási veszteséget hozott a tavalyi év Csányi Sándornak a borszegmensben. A Csányi Pincészet forgalma kissé elmaradt el a 2021. évi 1,7 milliárdtól, de így is 1,6 milliárd forintos nettó árbevételt ért el. Ennek ellenére a 2021-es 87,6 millió forintos negatív eredmény után tavaly még nagyobb, immár 584,9 millió forintos lett a mínusz, amely az elmúlt öt év messze legrosszabb eredménye. Egyébként 2018 óta csak 2020-ban volt minimális nyeresége a családi vállalkozásnak.

Pedig jött a konyhára 140 millió forint állami segítség is, például a nagyvállalati beruházási program címén, borok promóciójára, vagy területalapú támogatásra. 

A veszteség okai a következőkben keresendők:

  • az anyagjellegű ráfordítások 1,4 milliárdról 1,5 milliárdra nőttek
  • a személyi jellegű ráfordítások 440,6 millióról 551,9 millióra bővültek,
  • ezen belül a bérköltség 343,4 millióról 441,8 millió forintra nőtt,
  • az egyéb ráfordítások 100 millió helyett tavaly 270,7 millióra rúgtak

Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc tavaly sem zárt nyereséggel. Fotó: csanyipinceszet.hu
Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc tavaly sem zárt nyereséggel. Fotó: csanyipinceszet.hu

A legtöbb bort Lengyelországba, Szlovákiába, Romániába és Olszországba exportálja a 86 főt foglalkoztató Csányi Pincészet. És mint a pénzügyi beszámoló kiegészítő mellékletében írják: „A 2022 februárjában kirobbant orosz-ukrán konfliktusban érintett országokkal sem a Társaságnak, sem a Csoportnak nincs jelentős üzleti kapcsolata, továbbá nincs semmilyen olyan kockázati kitettsége, amelynek jövőbeni alakulása jelentős hatással lenne a Csoportra”.

A Gere Attila nevével fémjelzett 9 fős Weninger & Gere Kft. viszont parádés évet zárt. 308 milliós forgalom mellett 32 milliós nyereséget produkált, ami az előző évi 16-szorosa. Ezzel az elmúlt öt év magasan legszebb számait hozta a cég. Érdekesség, hogy a vállalat már nemcsak vörösbor-termeléssel, hanem villamosenergia előállításával is foglalkozik, amiből 40 millió forintos bevétele származott.

A 18 fős Bock Pince sem panaszkodhat, a 2021-es veszteség már a múlté. Az elmúlt öt év legszebb számait produkálták Bockék: a 362 milliós bevételből könyvelhettek el 136,4 milliós nyereséget. Ehhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy tavaly júniusban átadták a 2019 óta tartó Bock Borászat nagy fejlesztését, ami az Európai Unió és az Európai Regionális és Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, 650,10 millió forint vissza nem térítendő támogatásból és 667,67 millió forint hitelből, valamint közel 25 százalék önerő hozzáadásával épült fel több mint 3700 négyzetméteren. Az új üzemben egészséges élelmiszereket és a villányi szőlőléből liofilizált – hidegen szárított – gyümölcstermékeket gyártanak. 

A 14 fős gárdával dolgozó Vylian Szőlőbirtok és Pincészet kiegyensúlyozottan hozta az évek óta hasonló forgalmat, most éppen 217 milliót, viszont a korábbi évektől eltérően ezúttal 21 milliós veszteséget kell lenyelnie. Az okok között a megnőtt anyagi, személyi és kamatjellegű ráfordítások állnak, illetve az, hogy a kertészeti üzemet felújították. És az is szerepet játszott, amit a kiegészítő mellékletben írnak: "Jelentős áremelést a piaci helyzetben nem lehetett végrehajtani, ezért az árbevételünk nem nőtt".

Szekszárdi borvidék

A 46 fős Mészáros Borház is szépen húzott tavaly. Az elmúlt évek legnagyobb forgalmát érte el, azzal, hogy 1,1 milliárdról 1,4 milliárdra növelte a bevételét, amivel megkétszerezte a korábbi nyereségét, így 121,9 milliós profit figyel a számláján.

Dúzsi Tamás és családja „Szegszárdi” Borászati Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek még nincs fent a legfrissebb beszámolója, de a 15 fős Takler Pincészeté igen. Ugyan tavaly megnövelték az éves árbevételüket, de a 649 milliós forgalomból az elmúlt öt év legkisebb nyereségét produkálták azzal, hogy megfelezve a 2021-es profitot, az 23,3 millió forint lett. Ennek ellenére 70 milliós osztalékot vettek ki a cégből a tulajdonosok.

A 33 főt foglalkoztató Bodri Pincészet 1,2 milliárd forintos árbevételéből jóval kisebb profit sikeredett az előző évinél, de nincs okuk a panaszra, így is 94 millió forint megmaradt tisztán. A háttérben a korábban megkezdett fejlesztéseik állnak, ugyanis tovább nőttek a cég kötelezettségei.

Tokaji borvidék

A 90 fős Grand Tokaj Zrt.-nek a Csányi Pincészethez hasonlóan szintén jókora veszteséget kell lenyelnie, bár nem akkorát, mint 2021-ben. Most „csak” 429 millió forint a mínusz, pedig forgalmukat 2,6 milliárdról 3 milliárdra tornászták fel. Tehát míg az elmúlt öt év legnagyobb forgalmát produkálták, addig látható, hogy ezekben az években végig veszteséges volt és maradt is a cég. Pedig a társaság jóval több vissza nem térítendő támogatást kapott, mint 2021-ben, méghozzá 73,4 millió forint értékben. Igaz, hogy a két éve új gazdával (Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány) bíró nagymúltú cégnek jócskán megugrottak a kötelezettségei és az anyagjellegű ráfordításai, és többet költöttek például szakértői díjakra vagy marketingre is. Beszámolójukban azt is feltüntették, hogy a felügyelőbizottsági tagok korábbi 5 millióját, s az igazgatóság 4,2 millió forintját megvonták, viszont dolgozóikra több bért fordítottak.

A Sauska Tokaj Kft.-nek még mindig nem került fel a beszámolója, ahogy tavaly is jóval később lehetett a számaikba bepillantani, a 23 fős MAD Wine Kft. pedig 2022-ben szinte lemásolta a 2021-es évét, a 315,5 milliós forgalmából 1,2 milliós nyereséget könyvelt el.

Az organikus gazdálkodást folytató 19 fős Tokaj-Hétszőlő Kft. viszont veszteséges lett, nem is kicsit. Bár az elmúlt évek legnagyobb forgalmát, 321,6 millió forintot produkálták, 120 milliós mínusszal zárták az évet.

Mint írják: „sajnos az árbevételnövekedés sem tudta ellensúlyozni az energiaválság, az infláció és a forint árfolyamának alakulása okozta gazdasági nehézségeket”.

Beszámolójukban kiemelik: a birtok ma is a borvidék legszebb szőlőültetvényét, leglátványosabb pincéjét és legkarakterisztikusabb borát tudhatja magáénak.

Eger és környéke borvidék

A 24 fős St. Andrea Szőlő-, Bortermelő és Értékesítő Kft.-nek is szép lett a 2022-es esztendő. A 2021-es évet jócskán túlteljesítve, az elmúlt öt év top számait produkálva, 700 millió forintos bevétel mellett 158 milliós nyeresége lett. 

A Gál Tibor Pincészetének is több bevétele lett, az előző évi forgalmát megduplázva 972 ezer forint, így a korábbi veszteségét sikerült 108 ezres profitra változtatnia.

Badacsonyi borvidék

A 165 fővel működő Varga Pincészet is az elmúlt öt év legjobb számát hozva, 6,4 milliárdra növelte a bevételét, amiből 468 milliós nyereséget számolhatott el, ebből 100 millió forint osztalékot vettek ki a névadó tulajdonosok. A Csányi Pincészethez hasonlóan nagyvállalatként ők is kaptak támogatást, 271 millió forint értékben.

A 23 fős Laposa Birtok is megtáltosodott: 592 millió után tavaly 739 milliót csináltak, aminek köszönhetően a tavalyelőttinél 18-szor több, 270 millió forint nyereséget fölözhettek le. Most 65 millió forint fejlesztési tartalékot képeznek, melyet adókövetkezmények nélkül négy éven belül tárgyi eszköz vásárlására fordít a társaság.

A Borbély Családi Pincészet még nem töltötte fel a beszámolóját, de a 13 fős Pátzay Pincészet igen, ahol szintén pörgött a forgalom, a 2021-est 100 millióval megtoldva, 285 milliós bevételt értek el, de a beruházásaik miatt a tavalyi évük is veszteséges lett. Ezért a 77 milliós mínusz mögött leginkább a rövid és hosszú lejáratú kötelezettségek állnak.

Légliék kis, 3 fős cége is az elmúlt öt év legjobb forgalmát hozták a 217 millióval, amiből 9,7 milliós nyereséget kovácsoltak.   

Somlói borvidék

A 41 fős Kreinbacher Birtok és Pezsgőpincészet is túlszárnyalta minden eddigi forgalmát, bár az 1,3 milliárd forintból a nyeresége 289,8 millió forint lett, ami a 2021-esnél kicsit halványabb. 

A 23 főt foglalkoztató Tornai Pincészet 252,1 milliós forgalma ellenére tavaly 28,4 milliós veszteséget hozott össze. A társaság az alkoholos ital mellett megjelent a 100 százalékos szőlőlével is. 

Etyeki borvidék

Az Etyeki Kúria Borgazdaság, mely tavaly több telephellyel is gazdagodott, még nem tette fel a beszámolóját, ahogy a Haraszthy Pincészet sem.

De Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos 10 fős Birtoka igen, amely szintén erősebb számokat hozott, az elmúlt évek legjobbjait. Így a jócskán meglódult forgalom 200 millió forintot eredményezett, és 8,5 milliós nyereséget.

A Hernyák Kft. 35,8 milliós forgalma a 2021-es évhez képest most csak 713 ezer forintos nyereségre volt elég, de az esküvőszervezésre és a pezsgőkészítésre is ráállt családi vállalkozás komoly fejlesztésekbe fogott.

Ugyan a Nyakas Pincészet nem etyeki, de mégis közel fekszik, ezért róluk is itt emlékezünk meg. Ők is az elmúlt öt év legjobb forgalmát hozták az 1,3 milliárddal, amiből 353 milliós profitot fölöztek le, ami szintén az elmúlt évek legszebb eredménye.

Hogy borászati körképünk még kerekebb legyen, rápillantottunk Mészáros Lőrinc bor-érdekeltségeire is:

  • Senki ne keresse a zánkai Canter Borházat, ugyanis 2021 novemberében átnevezték Dereszla Balaton Kft.-vé. Kis mértékben csökkent az árbevétele, 152 milliós bevételből végül 76,5 milliós veszteséggel zárta a 2022-es évet.
  • Ugyanakkor a 36 fős Dereszla Bortermelő Kft. sem tudott nyereséges évet zárni, még a durván megnövelt, 722 millióról 1 milliárd forintra hízott árbevételével sem, 10,8 millió forint lett a vesztesége. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen megugrottak a bér- és anyagköltségei, valamint a fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordításai. A beszámolójuk szerint egyébként tavaly 123 millió forint összegben történt fejlesztés, emellett 115,2 milliót költöttek ültetvénytelepítésre, de látványpincét és traktorgarázst is kialakítottak.
  • A Henye Borászat Kft. is jelentősen megnövelt forgalommal, 150 millióval zárta az évet (ami főleg a vásárolt borok harmadik országbeli értékesítésének köszönhető, a járványhelyzet megszűnése után). Ám ez a cég is veszteséges lett, 73,8 milliós mínuszt könyvelt el. Azt írják, hogy beruházásra 531 ezret költöttek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!