3p

Az Opus végül elállt az ügylettől, így külföldi befektetőkhöz kerül az EKER.

A Gazdasági Versenyhivatal honlapja szerint tegnap benyújtották a magyar energiapiac egy fontos szereplőjének, az EKER-nek az adásvételéhez szükséges versenyhivatali engedélykérelmet a GVH-hoz. Az eladó a német E.ON, a vevő a spanyol tőzsdén jegyzett Audax Renovables, aki pedig végül lemaradt a bizniszről, az Mészáros Lőrinc, illetve a magyar tőzsdén jegyzett Opus.

Várnak a GVH engedélyére (Forrás: Depositphotos)
Várnak a GVH engedélyére (Forrás: Depositphotos)

Július első felében jött a hír, hogy az Audax Renovables megvásárolja az E.ON Energiakereskedelmi Kft.-t., azaz az EKER-t. A portéka a magyar villamosenergia kiskereskedelmi piacon mintegy 25 százalékos részesedéssel bír, honlapja szerint több tízezer (a GVH-hoz benyújtott engedélykérelem szerint 27 ezer) kis- és középvállalatnak, önkormányzatoknak valamint nagyobb cégeknek szolgáltat.

A spanyol bázisú vállalat a hazai cég egészét vásárolja meg. Akkori közleményükben jelzik, hogy ügyfélkörük 80 ezerre bővül a deal lezárta után. Az ügylettel - mint írták - a magyar energiapiac egyik legfontosabb szereplőjévé válnak, ami egyben illeszkedik a terjeszkedési terveikbe.

A közleményben azt is jelezték, hogy az ügylet lezárásához szükség lesz még a magyar és európai hatóságok jóváhagyására, amelyek megszerzését az idei harmadik és negyedik negyedévre várják.

Ezek egyike a GVH összefonódást engedélyező határozata, amelyhez tegnap nyújtották be a kérelmet.

Az abban leírtak szerint az Audax a villamos energia- és földgáz kiskereskedelem terén Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, Németországban, Lengyelországban és Hollandiában van jelen több mint 365 ezres ügyfélportfólióval. Az energia termelési üzletága 127 MW összteljesítményű szélerőmű portfoliót irányít Spanyolországban, Franciaországban és Portugáliában. Emellett Panamában van egy építés alatt álló 66 MW-os szélerőmű beruházása, és több, összességében 320 MW-os fotovoltaikus naperőmű beruházása Spanyolországban.

Vagyis nem kispályás játékosról van szó, mégha a neve nem is cseng feltétlenül ismerősen idehaza. Annál inkább az lehet az Opus, amely mögött egyik meghatározó befektetőként Mészáros Lőrinc áll, akit pedig végképp nem kell bemutatni. Az Opus úgy jön a képbe, hogy az év elején még ők is megkörnyékezték az E.ON-t, hogy megvásárolhassák tőlük az EKER-t. Februári bejelentés szerint az Opus kötelező érvényű ajánlatot tett az energetikai cégre.

Az akkori tervek szerint az EKER közvetlen, 100 százalékban az Opus leánycége lett volna, a vételárhoz pedig nem kapcsolódott volna közvetlenül banki finanszírozás.

Azonban a terveket felülírta az élet, pontosabban a koronavírus-járvány: az Opus erre hivatkozva nem újította meg június elején kötelező érvényű ajánlatát, miszerint potenciális vevőként részt vesz a több körös pályáztatási folyamatban (melyet a BNP Paribas Corporate Finance intézett, az E.ON pénzügyi tanácsadójaként). Erre az elhatározásra a "jelen piaci körülmények gondos mérlegelését követően" jutottak.

Így végül ez a bolt nem került be a Mészáros-birodalomba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!