3p

Átadták Bárány László cégének 4 milliárd forintos baromfifeldolgozó üzemét Thanh Hoa tartományban.

Nagy István agrárminiszter és Nguyen Xuan Cuong Vietnám mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere bilaterális tárgyalásairól adott hírt az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye. Eszerint a felek a találkozón az éghajlatváltozás országokat érintő hatásairól, a vízgazdálkodásról, illetve az oktatási, kutatási területen történő együttműködésről is egyeztetettek, és persze legfőképp az agrárium további területei és azok fejlesztésének lehetséges irányairól beszéltek.

A Master Good cégcsoport kisvárdai telephelye. (Fotó: MTI/Balázs Attila)
A Master Good cégcsoport kisvárdai telephelye. (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Ennél kézzelfoghatóbb fejlemény volt azonban, hogy Nagy részt vett a Master Good Kft. Thanh Hoa tartománybeli baromfifeldolgozó üzemének átadó ünnepségén. A baromfitenyésztéssel és -keltetéssel foglalkozó kisvárdai vállalat vietnami üzemét mindössze egy év alatt húzták fel, 12 millió euró értékben jött létre, melynek nagy részét, 60 százalékát magyar gép- és technológiagyártók biztosították. A tervek szerint az első évben 20 millió a későbbiekben pedig 40 millió baromfit nevelnek és dolgoznak fel a csütörtökön átadott üzemben, ami minőségi fordulópontot jelent majd az ország mezőgazdaságában.

A Master Good-csoport vezetője Bárány László, a debreceni sikerember. Családja egy év alatt 19 és fél milliárd forinttal, 59 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így Bárány a Napi.hu idei, leggazdagabb magyarokat összegyűjtő toplistáján a 21. helyet szerezte meg, hat helyet lépve előre 2018-hoz képest.

A Master Good-ról kisvárdai üzemük fejlesztése kapcsán tavaly ősszel jelentetett meg hosszabb cikket a hvg.hu. Eszerint Bárány cége zsinórban nyeri az egyedi kormánydöntéssel megítélt állami támogatásokat. 2015-ben 438 millió 639 ezer 50 forintot kaptak, 2016-ban 3,56 milliárd forintot, legutóbb pedig 3,4 milliárd vissza nem térítendő, beruházási támogatást ítéltek meg nekik bővítésre, új munkahelyekre (a kisvárdai üzem robotizálása összesen 15 milliárdba került).

Mocsárra épül Seszták Miklós meseországa

Ilyen szintű támogatások kapcsán már fel szokott merülni a kérdés, hogy az adott vállalkozó mennyire köröz közel a NER-hez. A hvg.hu-nak Bárány nem tagadta, hogy jó a kapcsolata a kisvárdáról származó volt nemzeti fejlesztési miniszterrel, Seszták Miklóssal, aki szerinte „jó miniszter volt, sok pénzt szerzett a térségnek”. Csányi Sándorra pedig úgy tekint Bárány, mint „kedves konkurensre, szépen elmegyünk egymás mellett, úgy, hogy nem alakul ki semmilyen dörzshatás”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!