3p

Csaknem 12 milliárd forintra gyarapította aggregált, adózás előtti eredményét az elmúlt évben az előzetes, nem auditált adatok szerint.

Ez igen jelentős, csaknem 20 milliárd forintos javulást mutat a 2017-es évhez képest annak ellenére, hogy a takarék szektor üzleti és szervezeti átalakítása jelentős ráfordításokat vett igénybe – derült ki az MTB Zrt. mai, budapesti közgyűlésén bemutatott tájékoztatóból. Fordulat történt a Takarék Kereskedelmi Bank és a többi szövetkezeti hitelintézet teljesítményében: az előbbi csaknem 12 milliárddal, több mint 1,8 milliárd forintra javította adózás előtti eredményét, utóbbiak pedig 2018-ra lényegében ledolgozták a korábbi veszteséges gazdálkodásukat.

Bővülésre számítanak a jelzáloghitelezésben
Bővülésre számítanak a jelzáloghitelezésben

A közgyűlés által elfogadott éves beszámoló szerint a MTB Zrt. a magyar számviteli szabályok szerint 7,7 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárt, mérlegfőösszege egy év alatt majdnem 30 százalékkal nőtt és az év végén 1165 milliárd forintot tett ki.

"A Takarék Csoport és az MTB úgy tudta számottevően növelni teljesítményét, hogy közben az elmúlt évtizedek legjelentősebb pénzpiaci átalakítását hajtja végre, amely igen komoly ráfordításokat igényel" – hangsúlyozta Vida József, a bank elnök-vezérigazgatója. Hozzátéve: "az idén a lakossági hitelezésnél mind a jelzálog-, mind a fogyasztási kölcsönök kihelyezésében is kétszámjegyű növekedésre számítunk. A vállalati hitelezésben éles marad a verseny, az NHP fix lehetőséget, de egyben a banki forrásokkal szembeni alternatívát is jelent a pénzintézeteknek".

A közgyűlés 6,6 milliárd forint osztalék kifizetésről is határozott. Valamint áldását adta az új üzleti stratégia megvalósításának előrehaladásáról szóló beszámolót is. A tavaly november 30-án elfogadott üzleti és szervezeti átalakítások végrehajtása jól halad, fontos előrelépés történt többek közt a központi termékek bevezetése, az integrációs adattárház és az adattárház alapú kockázatelemzési program kialakítása, az azonnali fizetési rendszerre való átállás előkészítése terén. Megtörtént a korábbi FHB-csoport komplett arculatváltása, sikerrel zárult a treasury és befektetési szolgáltatásokat egységes informatikai alapokra helyező projekt, valamint a bank jogi, informatikai és üzleti harmonizációja a jogszabályi előírások (MiFID II/MiFIR és PRIIP) szerint. Beszerezték és üzembe állították az új Takarék mobil bankfiókokat, májustól összesen 15 Takarék-busz járja majd az országot az összes megyében.

Az MTB egyik legfontosabb feladata idén a 2018-ban elfogadott üzleti stratégia mentén a takarékok egyesülésével létrejövő új Takarékbank munkájának támogatása, emellett pedig új fejlesztések (mobilapplikáció, Takarék-busz, Okospont és befizetésre alkalmas ATM-ek) megvalósítása, illetve továbbfejlesztése az ügyféligények alapján.

Rekordméretű, a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint 6,6 milliárd forintos konszolidált nyereséget ért el 2018-ban a Takarék Jelzálogbank Nyrt. A tőzsdei társaság meghatározó szereplője a magyar jelzáloghitel-piacnak, minden negyedik jelzáloglevelet a Takarék Jelzálogbank bocsátotta ki. A Takarék Csoport idén is bővülésre számít a jelzáloghitelezésben a kedvező piaci feltéteknek és a sikeres modernizációs stratégiának köszönhetően. A befektetők azonban nem reagáltak, a Takarék Jelzálogbank részvényeinek ugyanúgy 710 forinton zártak a Budapesti Értéktőzsdén, mint az előző nap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!