3p

A Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., valamint a B3 Takarék Szövetkezet egyesülésével május 6-án elindul a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja, a Takarékbank Zrt. Az átállást biztosító bankszünnapok alatt, május 1-6-a között nem nyitnak ki a bankfiókok, átmenetileg nem működik a netbank és a mobilapplikáció, nem lehet utalásokat kezdeményezni és fogadni.

A pénzintézet szerdai, MTI-nek küldött tájékoztatása szerint az új Takarékbank a Takarék Csoport központi bankjának vállalati és lakossági számlaszerződés-, betét- és hitelállományait is átveszi. Az új Takarékbankhoz a tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. is csatlakozik majd.

A közleményben felidézik: a Takarék Csoport jelentős üzleti és szervezeti átalakuláson megy keresztül. A 2010-es évek elején még több mint 120 kisebb-nagyobb takarékból álló integráció 2017 végére 12 regionális takarékban egyesült. Tavaly november 30-án a csoport központi bankjának közgyűlésén a takarékok úgy döntöttek, hogy 2019. október végéig egyetlen új, ízig-vérig korszerű, országos lefedettségű kereskedelmi bankban egyesülve folytatják tevékenységüket.

Ennek első lépcsőjeként kezdi meg működését 2019. május 6-án az új Takarékbank Zrt. a Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., valamint a B3 Takarék Szövetkezet egyesülésével úgy, hogy a Pannon Takarék Bank Zrt. és a B3 Takarék Szövetkezet beolvad a Mohácsi Takarék Bank Zrt.-be, amely ezzel egyidejűleg Takarékbank Zrt.-re változtatja a nevét. A Csoport központi bankja, amely MTB Zrt. elnevezéssel működik tovább, lakossági és vállalati számlaszerződés-, betét- és hitelállományát ruházza át az új Takarékbank Zrt.-re - írták. Közölték: bár a társaságok cégjogi egyesülése és az állományok átruházása már április 30-án megtörténik, a Takarékbank - egy kétnapos banki átállást követően - várhatóan május 6-án kezdi meg működését.

A bankfiókok május 6-án, hétfőn reggel nyitnak ki, akkortól lehet újra használni a netbankot és a mobilapplikációt, akkortól lehet átutalásokat lebonyolítani, és akkor könyvelik el a 2019. április 30-a után érkezett megbízásokat. Addig, az átmeneti időben, a számlatulajdonosok az ATM-ekből a 2019. április 30-i egyenlegük erejéig tudnak pénzt felvenni, ugyanezzel a kerettel használhatják bankkártyájukat is. A bank több körben részletesen tájékoztatta az ügyfeleket az átalakulás technikai részleteiről - közölték.

Mint írták, az ügyfeleknek számos előnnyel jár a takarékok egyesülése: egységesített, versenyképes termékeket vehetnek igénybe, mint bármely nagy kereskedelmi bankban, a bevezetendő közös, modern informatikai rendszer az eddigihez képest egyszerűsíti és gyorsítja a kiszolgálást. A folyamat végén pedig elérhetővé válik a teljes, országos átjárás: az ügyfelek az ország bármely takarék-fiókjában intézhetik majd ügyeiket. "Az országos lefedettségű, a hazai pénzintézetek közül a legnagyobb fiókhálózatot üzemeltető Takarékbank a helyi családok és generációk, valamint a helyi közösségek bankja kíván lenni. Az új Takarékbank jelentős üzleti korszerűsítést tervez, új termékekkel és szolgáltatásokkal, új, korszerű, digitális csatornák alkalmazásával kíván a piacra lépni, miközben a hagyományos banki ügyintézést is széles körűen biztosítja ügyfelei számára" - olvasható a közleményben.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!