2p

Novák Katalin sógornője és az Orbán család szülésze kerülhetett pozícióba a DK szerint. A párt azt hangsúlyozza, hogy szerintük ezért államosíthatták a meddőségi ellátást.

2019-ben a kormány minden szakmai megfontolást nélkülözve megkezdte a magán meddőségi ellátás, többek között a debreceni Kaáli Intézet államosítását. A szakértők már akkor egyetértettek abban, hogy a kormány célja a politikai hatalomgyakorlás, írta közleményében a baloldali párt. Most a DK tudomására jutott, hogy január 15-i hatállyal azt a Dr. Vesztergom Dórát bízhatták meg a meddőségi klinikák állami koordinálásával, aki Novák Katalin hivatalba lépő köztársasági elnök sógornője, a meddőségi program szakmai felelőse pedig az a Dr. Tűzkő Nándor lehet a szakmából származó információk alapján, akit az Orbán család házi szülész-nőgyógyászaként ismer az orvostársadalom.

A DK azonnali válaszokat és felvilágosítást követel a megválasztott köztársasági elnöktől és a miniszterelnöktől az ügyben, különösen mivel a kinevezésekről a mai napig nem számolt be a Magyar Közlöny. A DK szerint Novák Katalinnak, Orbán Viktornak és Kósa Lajosnak, aki szó nélkül hagyta a Kaáli Intézet államosítását, szintén tisztáznia kell az érintettségét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!