3p

Az Egyesült Államokban betiltották azoknak a korlátozásoknak a többségét, amelyekkel a munkaadók akadályozzák távozó alkalmazottaik új munkavállalását. A Google talált rá megoldást. 

Egyelőre hivatalosan meg nem erősített ajtóértesülések szerint a Google olyan szerződéseket köt a mesterséges intelligenciát  (MI)érintő fejlesztésein dolgozó szakemberekkel, amelyek egyéves kihagyásra kényszerítik őket, ha ki akarnak lépni a cégtől – írta a TechCrunch internetes portál. Látszólag nagyvonalú az ajánlat. A Google ugyanis lényegében a semmiért fizet. A munkaszerződések úgynevezett versenytilalmi része arról szól, hogy a kilépő alkalmazott egy éven át nem helyezkedhet el olyan munkakörben, amilyenben a vállalatnál dolgozott, illetve nem indíthat olyan profilú startup céget. Cserébe a Google kifizeti az erre az időszakra járó bérét. Magyarán olyan „alkotói szabadságra” mehet, amiről mások csak álmodhatnak.

A gond az, hogy a mesterséges intelligencia nagyon gyors tempóban fejlődik, ezért aki kihagy egy évet, az ezt követően már csak nagyon rossz feltételekkel tud elhelyezkedni, ha egyáltalán talál magának megfelelő állást. Nem véletlen, hogy az amerikai pénzügyi felügyelet (FTC) egy évvel ezelőtt betiltotta a legtöbb ilyen versenytilalmi szabályt. A munkaszerződések „noncompete” elemeinek visszaszorítása az FTC szerint azzal az eredménnyel jár majd, hogy évente 8500-zal több statup vállalkozás jöhet létre az Egyesült Államokban. Emellett a munkaadók kénytelenek lesznek magasabb bért fizetni legjobb alkalmazottaiknak, hogy azok tartózkodjanak a munkahelyváltástól vagy a saját cég alapításától. Végül a hivatal becslése szerint a következő tíz évben évente 17-29 ezerrel több új szabadalmat fognak bejegyezni az újítók.

A tengerentúli szabály azonban nem érvényes a tengeren innen, azaz az Egyesült Királyságban, ahol a Google állítólag szorosan öleli magához legjobb alkalmazottait. A hírt alátámasztani látszik Nando de Freitas, a Microsoft egyik MI-vezetőjének posztja, ami az X-en jelent meg. E szerint a Google alkalmazottai hozzá fordulnak azt kérdezve, hogyan kerülhetik el munkaszerződéseik versenytilalmi szabályait, azaz állásváltoztatásuk durva korlátozását. A TechCrunch megkereste a Google-t, hogy kommentálja a vele kapcsolatos információt, ám nem kapott választ. A Business Insidernek annyit mondtak, hogy „szelektíven” alkalmazzák a noncompete szabályokat.

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!