4p

A jelek szerint ma már nemcsak a közvetlenül milliárdokat szakító cég nem létezik, de az anyacéget is megszüntetik a tulajdonosok. Jöttek, láttak, győztek, és elmentek.

Ma már ugyan egészen távolinak tűnhet a kormány nagy viharokat kavart lélegeztetőgép-beszerzése, melyet a koronavírus-járvány hazai betörése után indítottak el. A kabinet, felismerve, hogy a pandémia miatt égető szükség lehet és kereslet alakulhat ki a lélegeztetőgépekre, saját portyázókat küldött szét világszerte, hogy végül 16 ezer - olykor vitatott kapacitású és hasznú - berendezést szerezzen be. Azt végül a valóság döntötte el, hogy a legsúlyosabb időkben sem volt szükség 1600 gépnél többre Magyarországon, ami joggal veti fel a kérdést: mi lett a többivel?! Cikkünknek azonban nem ez lesz a tárgya, hanem a legnagyobbat szakító partnercég, mely mögül teljes egészében eltűntek a bizniszen sokat nyerő tulajdonosok.

Noha több társaság volt a külügyi tárca partnere a beszerzésben, mégis a legnagyobb figyelmet a tisztán magyar tulajdonú cég kapta, a Fourcardinal Kft., amely közel 17 milliárd forintot kapott a magyar államtól. Korábban ez a cég működtette az egyiptomi kereskedőházat és közel állt Orbán Viktor nemzetközi főtanácsadójához, Rahói Zsuzsannához.

Jó üzlet volt. Fotó: Depositphotos
Jó üzlet volt. Fotó: Depositphotos

2020. április 20-án aztán két ügyvéd, Veréb Balázs és Vámosi-Nagy Zsolt létrehozta az SRF Silk Road Fund Holding Zrt.-t és még ugyanezen a napon a Fourcardinal taggyűlése úgy döntött, hogy ez a még csak alapítás alatt álló zrt. 10 százalékos tulajdonrészt vásárolhat a Fourcardinal Tanácsadó Kft.-ben, a profit pedig nem a kft. főtulajdonosáé lesz, hanem 7/8-ad részben a még bejegyzés alatt álló részvénytársaságé. Még ugyanezen a napon a Külgazdasági és Külügyminisztérium aláírta a Fourcardinal Kft.-vel az ezer darab kínai lélegeztetőgép vásárlásáról szóló 48,1 millió eurós (akkori árfolyamon mintegy 17 milliárd forintos) szerződést.

Alig több mint két évig kellettek a cégek

A lélegeztetőgépek beszerzése minden jel szerint sikeresen lezajlott, erre utal legalábbis a Fourcardinal Kft. 2020-as és 2021-es éves beszámolója, a megugró bevételek és a bőséges profit. Mint arról lapunk elsőként beszámolt, ez a cég viszonylag rövid időn belül a végelszámolás áldozatává vált.

2021. szeptember elsején ugyanis elindították a végelszámolást a céggel szemben és viszonylag rövid idő alatt be is fejezték azt. A cégbíróság már 2022. május 10-én törölte a céget a működők közül.

A külüggyel kötött biznisz nyomán

  • a 2020-as 15,9 milliárdos profitból 15,4 milliárdot,
  • a 2021-es év 2,2 milliárdos nyeresége után pedig - az eredménytartalékot is megcsapolva - 2,8 milliárdot fizettek ki osztalékként.

A tulajdonosok között ez úgy oszlott meg tehát, hogy a Silk Road Fund Zrt. 7/8-ad részben részesült ebből, vagyis 15,9 milliárdot könyvelhetett el, a maradék 2,2 milliárd forint pedig a többségi tulajdonoshoz, Nagy Beatrixhoz került.

A Silk Road beszámolójából pedig az is kiderült, hogy az idei május végi taggyűlésen úgy határoztak, 8,05 milliárd forintot fizetnek ki osztalékként a tulajdonosoknak a 2021-es év tevékenysége után. És feltehetően ezen kívül is lesz még hasonló nagyságú kifizetés: a követelések között ugyanis "egyéb" címszóval szerepeltetnek még egy egészen kiugró, 7,98 milliárd forintos tételt is, mely a szabályok alapján a Fourcardinaltól származó, megmaradt osztalék lehet. Erre pedig a jelek szerint nem túl sokára sor is kerülhet, mivel biztosan nem fogják azt bennhagyni a társaságban.

A Silk Road Fundot ugyanis a Fourcardinalhoz hasonlóan eltüntetik a működő cégek sorából a tulajdonosok. Igaz, az adminisztratív jellegű munka nagy részét, valamint a folyamatot már nem fogják végigvárni.

2022. november 16-án ugyanis a cégbíróságra benyújtott papírok alapján Szeverényi Márk vezérigazgató arról tájékoztatta a hatóságot, hogy a zrt. 100 százalékos tulajdonrésze a vértesszőlősi lakhellyel rendelkező Balázs-Hörömpöli Anett birtokába került. A változást december 8-án jegyezték be.

Négy nappal később az új tulajdonos arról határozott, hogy jogutód nélkül végelszámolja a társaságot. A végelszámolást ugyanaz a Süli Kálmán fogja elvégezni, mely az egyetlen leánycég, a gépek beszerzését lebonyolító Fourcardinal Kft. végelszámolását is lebonyolította.

A cégbíróságra benyújtott papírok alapján az eljárást 15 millió forint plusz áfáért végzi el.

Hónapok kérdése tehát, hogy a kormány lélegeztetőgép-beszerzésének legnagyobb hazai nyertes cégei örökre eltűnjenek a felszínről. A Silk Road Fund Zrt. alig több mint két és fél évet élt, ami alatt többmilliárd forinttal gazdagodtak a tulajdonosok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!