2p
-

Rövid időn belül harmadszor indult végrehajtási eljárás a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Hosszú Katinka cége, az Iron Corporation Kft. ellen.

Rövid időn belül harmadszor indult végrehajtási eljárás a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Hosszú Katinka cége, az Iron Corporation Kft. ellen - derül ki a cégnyilvántartásból. Ez az a vállalkozás, amelyben Katinka mellett volt férje és edzője, Shane Tusup is tulajdonos. Sajtóhírek szerint a januárban zárult válásuk eredményeképpen Tusup kiszáll a cégből.

Hosszú Katinka
Hosszú Katinka

Ahogy a korábbi két alkalommal, úgy most is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztálya indította a végrehajtást, mégpedig idén január 29-én.

A végrehajtást alapesetben az elmaradt adófizetés miatt indítja el a hivatal. Először tavaly augusztusban, majd szeptemberben került hasonló helyzetbe az Iron Corporation; akkor pár hét alatt rendeződött az ügy, lezárták az eljárást. Vélhetően most is erre kerül majd sor.

A 2013-ban alapított cég Katinka úszókarrierje mellett kiteljesedő üzleti ügyeit - az Iron Lady brand-hez kapcsolódó termékkör kereskedelmét - volt hivatott összefogni, de miután válságba került a házasságuk, a cég is kezdte elveszíteni a funkcióját.

Tavaly nyár elején aztán Katinka egy másik céget hozott létre, az Iron Swim Kft.-t, amelynek hasonló funkciót szántak, mint a másik cégnek. A tevékenységi körük is nagyrészt fedésben van. Kérdés, hogy - amennyiben helytállóak a sajtóértesülések és megegyezéssel zárták le a házasságukat - mi lesz most az Iron Corporation Kft.-vel, merthogy a kiüresedésének oka, Shane Tusup tulajdonrésze a továbbiakban már nem blokkolja a működtetését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!