„Kinek van egyáltalán pénze?” – tette fel a kérdést a BBC az átigazolási piac megnyitása előtti cikkében. Szeptember elejére sokat tisztult a kép: egyrészt azoknak a kluboknak, amelyek ligájuk hatalmas, tévés jogdíjakra alapozott bevételei miatt továbbra is megengedhetik maguknak a költekezést (elsősorban az angol Premier League csapatai, bár eltérő mértékben). Másrészt azoknak, amelyek minden eddiginél nagyobb erődemonstrációt tarthattak befektetőik-tulajdonosaik pénzén (ilyen a francia PSG, vagy az előbbi csoportba is tartozó angol Manchester City és Chelsea). Míg azonban az angol topklubok vagy a PSG előretörhettek az átigazolási piacon, az olasz és spanyol csapatokon látszik a megrendülés, a németek pedig szokás szerint viszonylag takarékosak. Sok klubnál a költekezés egyfajta előremenekülési kényszernek is tűnik – illetve most versenyelőnyt is lehet szerezni hazai és nemzetközi színtéren, mert még a szuperklubok némelyike is kiárusításokra kényszerült.
Saját szabályok
„A nagy kluboknak a COVID-járvány nem okozott akkora problémát. A Manchester United három sztárt igazolt, a Manchester City megszerezte Jack Grealisht, aztán átigazolt a nyáron Messi, Ronaldo, Lukaku. A legnagyobbakat kevésbé érintette a válság, de annak hatásai lejjebb már érződnek, főleg a Premier League-en kívül. Beszéltem ügynökökkel Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Törökországban, és arról számoltak be, hogy nehezen tudnak a játékosaik klubot váltani. Ez az átigazolási szezon megmutatta, hogy a futball saját szabályok alapján működik” – számolt be a The Athleticnek a nyári tapasztalatokról Erkut Sögüt, aki többek között Mesut Özil ügyeit intézi.
Egy liga mind felett
Ha összeadjuk az olasz Serie A, a német Bundesliga, a francia Ligue 1 és a spanyol La Liga csapatainak nyári átigazolási kiadásait – ezek a különféle későbbi bónuszok nélküli alapösszegek, és becslésekről van szó, hiszen nagyon sok átigazolási díjat sosem hoznak nyilvánosságra –, akkor körülbelül 1,67 milliárd eurót kapunk. Az angol Premier League csapatai több mint 1,33 milliárdot költöttek 2021 nyarán. Míg az első négy bajnokság „transzfermérlege” –106,84 millió (viszonylag visszafogott mínusz, ráadásul a Bundesliga mérlege pozitív), a Premier League-é –699,14 millió.
A különbség szakadéknyi. Egyben azt is mutatja, hogy a világ legjobban felépített és menedzselt bajnoksága mennyivel válságállóbbnak tűnik, mint négy legközelebbi riválisa. Ez persze nem meglepő – a Premier League régóta túlkölti a konkurenciát –, ám az olló mintha az eddiginél is jobban nyílna. A legutóbbi két nyári átigazolási időszakban az ötven legdrágább transzfer több mint felének esetében a Premier League csapatai voltak a vevők, és meglepő lenne, ha a következő pár évben ez a trend megfordulna. A legutóbbi tíz nyári piacot áttekintve most fordult elő először, hogy egymás utáni két nyáron az ötven legdrágább transzfer több mint felénél angol klub volt a vevő. A koronavírus-járvány előtti utolsó nyári átigazolási időszakban a top tízből hét transzfer spanyol, olasz és német klubokhoz kötődött, tehát a rivális ligák szuperklubjai állták a versenyt költekezésben az angol elittel – legalábbis, ha sztárjátékosokról volt szó.
Persze nem csak az átigazolási díjakra lehet fordítani a rendelkezésre álló pénzt. Jól mutatja ezt a katari tulajdonban levő francia PSG, mely valósággal csemegézett a lejárt szerződésű játékosok közül, megszerezve Lionel Messit, Gianluigi Donnarummát, Georginio Wijnaldumot és Sergio Ramost (no meg könnyedén kifizetett hatvanmillió eurót a pénzügyi krízisbe került olasz Internazionale egyik legjobbjáért, Asraf Hakimiért). Van klub – ilyen a válságban fuldokló Barcelona –, mely viszont kényszerből „bogarászott” a lejárt szerződésű futballisták között. Mindenesetre az egyik átigazolási teória szerint a hosszú távú szerződésekből és a nagyon magas összegű átigazolási díjakból valamivel kevesebb lesz, viszont a topklubok az eddiginél is élesebb „játékosfizetési versenyt” nyitnak majd a lejáró szerződésű sztárokért, ahogy a PSG is tette most.
A CIES futballkutató intézet még a 2020-as átigazolásokat elemezve az alábbi következtetésekre jutott:
- Az angol élvonalbeli klubok átigazolási kiadásain riválisainál jóval kisebb mértékben látszik a járvány és a vele együtt járó válság hatása
- A spanyol, olasz, német és francia élvonal átigazolási kiadásai a járvány első nyarán átlagosan 54 százalékkal estek vissza
- A spanyol La Ligát érintette legsúlyosabban a válság
- Több az átigazolási díj kifizetése nélküli klubváltás
- Több a kölcsönszerződés
- A csúcsigazolásokért kiadott összegek viszont – a várakozásokkal ellentétben – nem estek vissza
Egy évvel később hasonló a kép, a Premier League ereje még jobban kirajzolódik. Az angol klubok költekezése magukhoz viszonyítva még nem is volt túlzó. A Deloitte elemzése szerint 2015 óta most voltak a legalacsonyabbak a Premier League klubjainak átigazolásokkal kapcsolatos kiadásai, ám azok így is felülmúlták a várakozásokat. A „COVID-időszak” eddigi három átigazolási időszakában (2020 nyár, 2021 tél, 2021 nyár) angol csapatok költötték a legtöbbet a világon új játékosokra: a Chelsea (403 millió euró), a Manchester City (323) és a Manchester United (286). A transzferegyenleg alapján hat angol csapat (a fentiek mellett az Arsenal, a Leeds United és a Tottenham) van a legnagyobb átigazolási mínuszban. Talán meglepő, hogy a Liverpool neve nem bukkan fel, ám az Anfielden egyrészt kiemelkedően sikeres keretet állítottak össze a korábbi években, amelybe nem kellett nagyon belenyúlni, másrészt ragaszkodnak ahhoz, hogy csak addig nyújtózkodnak, amíg a takaró ér.
„Sokan jóval nagyobb visszaesést vártak. De még a járvány okozta nyomás ellenére is sok sztárigazolás volt, a legnagyobb bevételű Premier League-klubok pedig erődemonstrációt tartottak annak az érdekében, hogy a hazai és az európai színtéren is versenyelőnybe kerüljenek” – mondta a Deloitte Sport Business Group igazgatója, Tim Bridge. Kollégája, Dan Jones rámutatott: az angol klubok ismét több mint egymilliárd fontot költöttek új játékosokra, de az átigazolási időszak nemzetközi szinten is figyelemreméltó volt, hiszen a jelenkor két legnagyobb nevű futballistája is klubot cserélt. Mindezt egy olyan nyáron, amikor még igencsak érződik a járvány hatása.
„Az átigazolások volumene ugyanakkora maradt, viszont az átigazolási díj fizetése nélküli klubváltások száma nőtt, és nőtt a nagyon magas értékű átigazolások száma is. Ez kettős erőhatást mutat: a kluboknak a pénzügyi stabilitást kell priorizálniuk, ugyanakkor a legjobbakért ki kell nyitni a pénztárcát. E kettős erőhatásra a járvány csak ráerősített, és megmutatta a Premier League klubjainak a pénzügyi erejét a kontinentális riválisok jó részéhez képest” – vélekedett Jones.
Pénz- és erőkoncentráció
A spanyol topklubok közül a Real Madrid jó ideje visszafogja magát átigazolási piacon, hiszen épp stadionátépítési projektjét fejezi be – azért a késői, Kylian Mbappéért indított „roham” jelzi, hogy a királyi gárda sztárigazolásra hajlandó lenne költeni. A Barcelonánál épp az előző vezetés által hátrahagyott pénzügyi káoszból igyekeznek kikeveredni, hatalmas áldozatokkal.
Az olasz bajnok Internél kulcsjátékosokat kellett eladni, a többségi tulajdonos kínai Suning súlyos problémákkal küzd. A válság által súlyosan érintett, olaszországi hegemóniáját elvesztő Juventus elengedte Cristiano Ronaldót – a Ronaldo-projekt nem hozta meg az áhított európai sikert, hiába szállította a portugál szupersztár a gólokat – és meghúzta a nadrágszíjat. Az AC Milan azon iparkodik, hogy visszatérjen a futballelitbe, de vonzereje megkopott, lehetőségei behatároltak. Az Il Sole 24 Ore információi szerint mindkét milánói klub ismét eladósorba került. Jellemző, hogy az olasz csapatok közül a José Mourinhót a kispadra megszerző AS Roma költötte a legtöbbet a nyáron, nem pedig valamelyik északi topcsapat – és az sem volt véletlen, hogy a hamvába holt Szuperliga-projektben kulcsszerepet játszottak az olasz és spanyol élklubok, melyeknek pénzre van szükségük, de sürgősen.
Németországban a Bayern München kivásárolta szerződésből a RB Leipzig két kulcsjátékosát, viszont a Red Bull-pénz által hajtott lipcseiek túlköltötték a rekordbajnokot a nyári piacon. A Dortmund – szokása szerint – most is eladta drágán egy kulcsemberét, s megpróbált közben okosan költeni. Franciaországban a PSG elképesztő átigazolási erődemonstrációt tartott, a konkurensek nem szállhatnak versenybe a piacon.
Több jel utal arra, hogy az eddiginél is nagyobb erőkoncentráció felé indul el az európai futball. A pandémia következményei visszafogtak vagy valósággal megbénítottak pár szuperklubot a piacon, viszont az angol nagyokon és a PSG-n nem látszik megrendülés, sőt. A kérdés leginkább az, hogy az átigazolási piacon mutatott erőt sikerül-e a pályán elért további sikerekre váltani – és hogy a költekezést kényszerből visszafogók mennyire és meddig tudnak versenyképesek maradni. No meg az, hogy míg a tervezett Szuperliga egy húszcsapatos kört „emelt volna ki”, a most lejátszódó folyamatok nem szűkítik-e ennél sokkal jobban a pénzügyileg is topkategóriás klubok körét.
„Az általános krízis kontextusában azt állapíthatjuk meg, hogy az angol Premier League az egyetlen bajnokság, melyben a klubok továbbra is óriási összegeket invesztálnak új játékosok megszerzésébe. Ezek az elköltött összegek hozzájárultak sok topligás klub esetében ahhoz, hogy csökkentsék az egészségügyi válság pénzügyi hatásait. A történtek megmutatják a globális átigazolási piac fontosságát, egy olyan szisztémáét, melyet egy zárt rendszerű európai Szuperliga veszélyeztetne. Ugyanakkor egyre több klub függ – még a legnagyobb bajnokságokban is – a játékoseladásokból származó bevételektől, ez pedig a profi labdarúgás jelenlegi gazdasági rendszerének gyengeségét is mutatja. Egyre nagyobb a vagyoni egyenlőtlenség és egyre több és több klub túlélése függ attól, hogy pénzzé tudja-e tenni legértékesebb játékosait. Ez a helyzet egyszerre veszélyes és korlátozza a sportszakmai versengést” – állapítja meg friss jelentésében a már idézett CIES.
Másképp: lehet, hogy egy szűk kör éppen tovább szűkül. Hogy aztán a leginkább „válságálló” klubok ki tudják-e használni vetélytársaik megrendülését, az csak a pályán derül ki a következő években.
