2019. május 19. 09:01

Futballszurkolók körében évek óta dúl a vita, hogy melyik is a világ legerősebb futball-bajnoksága: az angol vagy a spanyol. Igazságot ugyan nem tennénk a következő elemzésünkkel sem, viszont az idei szezont alapul véve megmutatjuk, milyen pénzügyi háttérrel rendelkezik a két liga, és ezek mennyiben hasonlítanak vagy térnek el egymástól, és milyen hatása van mindennek a pályán mutatott teljesítményre. A végső következtetések levonását az olvasókra bízzuk, bár támpontokat azért igyekszünk adni.

Azt talán sokan tudják, hogy az angol Premier League (PL) a leggazdagabb futballbajnokság a világon, köszönhetően a tévés közvetítési jogokból egyre befolyó egyre hihetetlenebb bevételeknek. A 2017-18-as szezonra vonatkozó adatok (az idei évre még nincsenek) szerint a PL bevétele 4,8 milliárd font volt, jócskán meghaladva a spanyol La Liga 4,48 milliárd eurós, azaz tavalyi árfolyamon 3,97 milliárd fontos bevételét (ráadásul, ez a spanyol első- és másodosztáy bevételét is tartalmazza, míg az angoloknál csak a PL 20 csapata kasszírozott ennyit), amit múlt héten tett közzé Javier Tebas, a La Liga elnöke.

Ha azonban a növekedés mértékét nézzük, akkor a spanyol bajnokság 20 százalékos bevételnövekedést tud felmutatni, míg az angol csak 6 százalékkal nőtt a 2016-17-es szezonhoz képest. A Financial Times szerint a csak a 20 elsőosztályú spanyol klubot tömörítő La Liga bevétele nagyjából megegyezik a német Bundesligába áramló pénzekkel. Utóbbi 13 százalékos bővülést felmutatva 3,81 milliárd eurós bevételt jelentett.

Más azonban a bajnokságok bevételi szerkezete: míg a spanyol növekedést a rendkívül bőkezű szponzorációs és hirdetési bevételek hajtották, addig az angolok továbbra is a tévés közvetítési jogokból származó pénzesőt könyvelhették el. A PL közvetítési bevételei évente 1,7 milliárd fontra (1,94 milliárd euró) rúgnak, amiből egészen elképesztő mennyiségű pénzt tudnak fizetni az első osztályú kluboknak:

Emiatt áll elő az a szintén sokkoló következmény, hogy a PL-ből kieső csapatok nagyjából ugyanannyi pénzt kapnak, mint a Bajnokok Ligája győztese. Ha idén a Liverpool nyeri, akkor az előzetes számítások szerint nagyjából 111 millió euró vándorolhat az angol csapat kasszájába, ha a Tottenham Hotspur, akkor mintegy 106 millió font ütheti a londoniak markát.  A PL-ből kiesett Cardiff és Fulham valamivel többet fog kapni, ahogy a fenti táblázatunkból is látszik.

 

Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a PL-ben keresett százmillió font körüli bevétel a másodosztályban hiányozni fog, így sok kieső klub arra kényszerül, hogy jelentősen csökkentse büdzséjét vagy adósságokba verje magát. Mindez a feljutni szándékozó Championship klubokra is igaz: a Kánaánt jelentő PL-feljutás elérése érdekében a sok klub komoly adósságokat halmoz fel, hogy olyan játékosokat vásároljon és olyan béreket fizessen, amikkel elérhetik az első osztályt.

Természetesen a közvetítési jogokból származó 1,5 milliárd eurós bevétel a La Ligában is a legnagyobb részt teszi ki, ám Tebas elmondása szerint a növekedést a kereskedelmi bevételek 34 százalékos robbanása okozza, amelyek így 838 millió eurót tettek ki. A Financial Times emlékeztet arra, hogy a Real Madrid most hosszabbította meg 10 évvel az Adidasszal fennálló mezgyártói megállapodását, ami a becslések szerint 1,1 milliárd euróra rúg, vagyis évi 110 millió euró folyik be a királyi klub kasszájába. Tebas azt is elmondta, hogy az első két osztály 42 klubja összesen 189 millió eurós nettó nyereséget mutatott ki, ami a spanyol bajnokság történetének legjobb pénzügyi eredménye.

A La Liga elnöke nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a kiváló teljesítményben vastagon szerepet játszott a spanyol klubok pályán nyújtott produkciója:

az elmúlt 10 évben az UEFA által rendezett 30 nemzetközi kupa 70 százalékát (!!) a spanyolok nyerték

(ez erős érv a spanyol bajnokság ereje mellett). A legnagyobb nyertes azonban némileg meglepő módon az utóbbi három BL-t zsinórban megnyerő Real Madrid, hanem a most ismét (a Liverpoollal szemben…) elbukó Barcelona lett. A katalán klub ugyanis az elmúlt szezonban indította az e-kereskedelemmel foglalkozó, egyébként nem igazán ismert, japán Rakutennel a négy évre szóló, évi 220 millió eurós mezszponzori szerződését, de a mezgyártói megállapodása a Nike-kal is 155 millió eurót tesz ki – évente. Ez jelenleg a világ legdrágább mezgyártói szerződése, messze felülmúlva a Manchester United Adidassal kötött évi 75 millió fontos együttműködését.

A legnagyobb mezgyártói- és szponzori szerződések (Forrás: Financial Times) A legnagyobb mezgyártói- és szponzori szerződések (Forrás: Financial Times)

A Barca persze rá is kényszerült, hogy ilyen óriási üzleteket kössön, hiszen 2010-re több mint 500 millió eurós adósságot halmozott fel, így feladni kényszerült több mint száz éven át tartó hagyományát, mely szerint a klub mezén nem szerepelnek szponzorok. A szponzorációs megállapodások 2010 óta több mint a duplájára nőttek: már 2016-ban 830 milliót tettek ki Európa hat legnagyobb bajnokságában.

Mindazonáltal a Deloitte éves listája szerint a Real három BL-győzelme sokat számított, hogy az egyesület 750 millió eurós bevételével (amelynek közel fele, 356 millió euró ilyen szponzorációs megállapodásokból jött) a leggazdagabb futballklub lett.

Tebas ezt azzal magyarázta, hogy a La Liga nézettsége világszerte emelkedik, ami a szponzorokat is arra készteti, hogy növeljék befektetéseiket a spanyol klubokba.

Úgy tűnik tehát, hogy a spanyol bajnokság utána ered az angolnak, hogy behozza tetemes pénzügyi lemaradását. Bár az idei szezon az angol csapatok elsöprő fölényét hozta mindkét nemzetközi kupában, hiszen mind a BL, mind az Európa Liga közönsége angol házidöntőt lát majd (ez viszont az angol bajnokság ereje mellett szól), így a bevételek szépen folynak majd be a szigetországi klubokhoz. Ám az is igaz, hogy a közvetítési bevételek a következő három évre csökkenni fognak majd: a mostani 5,1 milliárdról 4,46 milliárd fontra, igaz az Amazon és a Facebook bevonása a tévétársaságok licitversenyébe hosszabb távon gyümölcsöző döntésnek bizonyulhat (a The Times szerint ugyanakkor a következő szezontól akár 9 milliárd fontos szerződést is nyélbe üthetnek – főleg a nemzetközi közvetítési jogokért fizetett díjak emelkedése miatt). A tech óriások egyelőre csak óvatosan merészkednek erre a terepre, hiszen Jeff Bezos cége három szezon alatt mindössze 60 PL-meccset közvetít majd, ráadásul csak Nagy-Britanniában. Ugyanakkor az is tény, hogy az Amazonnak már sikerült más sportágakban túllicitálni a tévétársaságok nehézsúlyú versenyzőjét: a Sky alulmaradt mind az angliai sugárzású férfi teniszközvetítések, mind pedig az amerikai NFL bizonyos meccseinek sugárzási jogainak megszerzésében.

A Premier League profitabilitása azonban csökkent, elsősorban a 15 százalékkal megugró fizetések miatt: az itt focizó játékosoknak tavaly 400 millióval többet csengettek ki klubjaik, így a bérekre fordított összeg elérte a 2,9 milliárd fontot. Így az adózás előtti profit 500-ról 400 millió fontra csökkent, a bérek bevételekhez viszonyított aránya pedig 55-ről 59 százalékra nőtt (az UEFA pénzügyi követelményeit, ajánlásait tartalmazó Financial Fair Play szerint az egészséges arány 60 százalék). A nyereség 89 százalékát a top6 klub hozta össze, ami önmagában is mutatja a szakadékot köztük és a bajnokság maradék 14 csapat között.

A legfőbb különbség azonban nem abban áll a két bajnokság között, hogy mekkora a növekedés, és hogy annak mi az összetétele, hanem abban, hogy ezeket az irdatlan mennyiségű pénzeket hogyan osztják el a klubok között.

Az idén rekordmennyiségű, 1072 gólt hozó angol bajnokság csapatai ugyanis sokkal kiegyenlítettebben osztozik a hozzájuk áramló bevételeken. Azt már láttuk, hogy a kiesők is nagyjából ugyanannyit vihetnek haza, mint a BL győztese, de a bajnok Manchester City is „csak” felével többet kasszírozhat a búcsúzóknál, igaz, az összbevételét tekintve soha nem volt még ekkora a különbség az angol bajnok és a kieső között: 465 millió font volt a differencia a tavaly kiesett West Bromwich Albion és a Man City között. Ráadásul a PL-ben hat olyan csapat is van, amelynek többé-kevésbé reális esélye lehet megnyerni a bajnokságot: az aktuális bajnok City csak egy ponttal előzte a Liverpoolt, amely ráadásul még BL-döntőt játszik a negyedik helyen végzett Tottenhammel, míg a bronzérmet végül megszerző Chelsea az EL döntőjét vívja az 5. helyezett Arsenallal, és csak a világ harmadik leggazdagabb klubja, a 6. helyen végző Manchester United nem tud felmutatni idén valamilyen eredményt.

A futball ugyanis különös piac, ahol a „monopólium katasztrófa”, ahogy ezt Walter Neale amerikai közgazdász már 1964-ben megjegyezte. Egyetlen klub sem akarja eltörölni vetélytársait, hiszen az nem annyira vonzó a szurkolók és a tévénézők számára. Ha egy bajnokság túl erős, azok a klubok, amelyek kimaradnak belőle, alternatívát keresnek.

A Financial Times elemzése szerint ez áll a Juventus elnöke, Andrea Agnelli által forszírozott európai Szuper Liga elképzelése mögött is. Talán nem véletlen, hogy pont a Juventus áll ezen törekvések élén, hiszen az olasz bajnokságban a torinóiak olyan szinten monopolhelyzetben vannak, hogy a legutóbbi 10 bajnokságból nyolcat megnyertek, ráadásul zsinórban. (A Bayern München ugyanilyen monopolhelyzetben van a német Bundesligában: a bajor klub minden bizonnyal megszerzi zsinórban hetedik bajnoki címét is…)

A spanyol bajnokság egy igen szűk oligopóliumként írható le, ahol a Barca és a Real uralja a bajnokságot, mind a pályán, mind pénzügyi értelemben. A La Liga elmúlt 15 szezonjából csak egyet nem a fenti két klub nyert (2014-ben az Atletico Madrid), és a legtöbb pénzt hozó tévés közvetítési jogdíjakból befolyt másfél milliárd euró közel negyede is a világ két leggazdagabb egyesületéhez áramlott: a Barcelona 154, míg a Real 148 millió eurót kapott, szemben a kieső Girona 43 milliójával.

 

És a helyzet sokkal jobb az öt évvel ezelőttinél, amikor a klubok még egyedileg tárgyaltak a közvetítési jogokról. Akkor ugyanis a két óriásklub a teljes bevétel 38 százalékát vágta zsebre

A Deloitte Football Money Leage  tíz legtöbb bevételt elérő klubja közül hat a fent említett angol csapat, de a top30-ban is 13 szigetországi klub van, jóllehet a top6 és a többi angol csapat között is nagy a különbség: előbbiek átlagosan 415 millió font, míg a maradék 14 klub csak 147 milliós bevételt realizált a 2016-17-es szezonban. A 7. leggazdagabb Everton és a 6. Tottenham között ráadásul még nőtt is a különbség: 77 millióról 192 millióra.

A Deloitte listáján összesen négy spanyol klub szerepel az első 30 között, a Barca és a Ral, valamint a másik két klub között óriási a távolság: a harmadik legtöbb bevételt generáló Atletico Madrid feleannyi pénzt (304 millió) sem tudott tavaly realizálni, mint a második helyezett Barcelona (611 millió). A negyedik Sevilla pedig a maga 165 millió eurójával még reménytelenebb helyzetben van, hogy versenyezni tudjon a gigászokkal. Ha a Premier League Top6 csapata és a maradék 14 klub között pénzügyi szakadékról lehet beszélni, akkor a spanyol bajnokságban a Real és a Barca mintha a Mount Everest tetején ülne, a többiek pedig valahol a Mariana-árok mélyén tanyáznak…

Ha a márkaértéket nézzük, hasonló a helyzet. Bár a legnagyobb független márkaértékeléssel foglalkozó cége, a Brand Finance szerint a világ legerősebb és legértékesebb brandje a Real Madrid, a Barcelona pedig harmadik, illetve második (a Brand Finance külön értékeli a kettőt), ám az első tízben megint csak ott van mind a hat angol élcsapat. Ugyanez a helyzet az első 50 brand esetében is: 7 spanyolra jut 17 angol csapat - azaz majdnem a teljes Premier League mezőnye… (Ezen a listán a német klubok sokkal jobban szerepelnek, hiszen 13 képviselőjük is ott van az első 50 legértékesebb márka között.)

A legértékesebb és legerősebb brandértékű futballklubok (Forrás: Brand Finance) A legértékesebb és legerősebb brandértékű futballklubok (Forrás: Brand Finance)

Agnelli elképzelései sokkal inkább az amerikai major sportokhoz hasonlóan szervezné át a Bajnokok Ligáját. Egyrészt a nagy kluboknak legalább 14 biztosan lejátszandó meccset kínálna, biztosabb részvételt ígérve neki. A zárt franchise-rendszerben működő amerikai példákban közös, hogy a kiesés veszélye nélkül vehetnek részt a klubok, és csak néha bővítik új franchise-zal a résztvevők körét. Ez csökkentené a BL-ből számazó bevételek ingadozását is. Az UEFA a New York Times szerint most három ligába szervezné az európai focit: a 32 csapatos Szuper Liga tömörítené a leggazdagabb, legnagyobb klubokat, a maradék csapatok pedig erősorrend alapján 64-64 résztvevő másod- illetve haramdik ligában játszanának.

Mindez nem lenne szokatlan, hiszen maga a Premier League is hasonló módon alakult meg 1992-ben, és az európai topcsapatok állandó kísértést éreznek ilyen szuperigák létrehozására, főleg ahogy a közönség egyre globálisabbá válik.

Ám vannak veszélyei is annak, hogy a legerősebbek ki akarják használni hatalmukat. Itt térhetünk vissza Neale monopóliumokra vagy az oligopóliumokra vonatkozó fejtegetéséhez a sportban. A Forma1 ilyen zárt liga, amit a Mercedes és az Agnelli-család tulajdonában alló Ferrari uralt sokáig, ám ez az unalmas párbaj a nézőket már kevésbé érdekelte.

A csapatok ugyanis a biztosra hajtanak, a szurkolók azonban nem. Ahogy egy tanulmány megállapítja,

akkor szurkolunk igazán odaadóan, ha azonosulni tudunk egy sportolóval vagy csapattal, megtapasztaljuk, hogy az eufória mindig lehetséges.

A Liverpool Barcelona feletti győzelme és továbbjutása épp azért volt annyira édes, mert nagyon kicsi volt a valószínűsége – írja a Financial Timesban John Gapper.  

A másik veszélyforrás a távolság. A Liverpool mérkőzésének legerősebb pillanata az volt azmikor az Anfielden a szurkolók egy emberként énekelték a klub himuszát, a You’ll Never Walk Alone-t”, megidézve a klub történelmét. A kluboknak finom egyensúlyt kell kialakítani a helyi identitás megőrzése és a globális közönség elérése és bővítése között. Az európai futball ezt teszi a nemzeti bajnokságokban és az európai kupaküzdelmekben való részvétellel, ám ez az egyensúly könnyen felborulhat. Európát összenyomhatja a globalizáció, ha a FIFA tervei valóra válnak a 2021-től kísérleti jelleggel 24 csapatossá bővítendő klubvilágbajnoksággal. E csapdák elkerülése úgy lehetséges, ha a nemzeti bajnokságok alkalmat nyújtanak ezek átélésére.

A Premier League nem elsősorban a globális népszerűsége és befolyó pénz mennyisége miatt irigylendő, hanem a top6 miatt, azaz sokkal több jó csapat verseng a bajnoki címért, mint máshol. Ez az, ami a bajnokságot magát – és nem pusztán a klubokat, győztessé teszi.