2p

Közzétette beszámolóját az RTL Magyarország.

A csatorna honlapjának médiaplatformján közzétett jelentés szerint az RTL Magyarország részét képező, többek között az RTL tévécsatornát üzemeltető Magyar RTL Televízió Zrt. 47,2 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 680 millió forintos adózás utáni eredményt könyvelhetett el, amelyből nem fizetett osztalékot. Ez egyébként a cégbeszámolós adatbázisban szereplő 2021-ben elért 27,67 milliárd forintos nyereséghez képest jelentős visszaesés, a vállalat közleménye azonban megmagyarázza, hogy mire fordították a befolyó összeget.

2022-ben indult ugyanis az RTL+ streamingszolgáltatás, ez az első olyan hazai streaming platform, amely helyi, magyar nyelvű, kifejezetten a platformra gyártott tartalmakat kínál az előfizetőknek.  A cég közleménye szerint az RTL streaming-piacra való belépése sikeres volt: indulása óta az RTL+ előfizetői száma az előzetes várakozásokat felülmúló ütemben növekszik, 2022 decemberében már 251 ezer volt számuk összesen.

A 2022-es éves nézettségi csatát megnyerte az RTL

Ahogy arról az idei év elején is írtunk, a kereskedelmi szempontból kiemelten fontos 18-49-es korcsoportban az RTL legyőzte a konkurenciát a 2022-es évben, és 228 estén tudott nyerni, szemben a legnagyobb rivális TV2 által elért 114-el. A csatorna közlése szerint éves szinten átlagosan 15 százalékos közönségarányt tudott teljesíteni a korcsoportban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!