2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az OTP ma még rosszabb napot könyvelhetett el a tegnapinál is. Vezetésével 1,67 százalékos mínuszba ereszkedett a BUX is.

A BUX index 18 950 ponton, vagyis a tegnapi záróértékénél 1,67 százalékkal alacsonyabban fejezte be a napot 11,1 milliárd forintos forgalom mellett.

A nap vesztese ismét az OTP lett, melynek részvényei a tegnapinál is nagyobb veszteséget, 4,6 százalékot szenvedtek el, így már csak egy hajszál választja el az árfolyamot a lélektani 4000 forintos árfolyamtól. A csütörtöki záróárfolyam 4035 forint volt.

Szintén jelentős mínusszal fejezte be a napot a Magyar Telekom is, melynek 403 forintos árfolyama 1,7 százalékkal marad el a tegnapi záróértéktől.

A két gyógyszergyár felemás napot tudhatott magáének, hiszen a míg a kisebbik, Egis gyakorlatilag 18 400 forintos árfolyamon stagnált a 0,05 százalkéos minimális növekedés révén, addig a Richter 0,97 százalékos csökkenés eredményeként 40 500 forinton fejezte be a napot.

A Mol a szélsőségek között átlagos napként könyvelheti el a csütörtököt, hiszen 18 650 forintos záróárfolyama 0,26 százalékos emelkedés eredménye.

A forint euróval szembeni árfolyama viszont szélsőségesebben alakult, hiszen míg reggel még tovább folytatta a tegnap délután megkezdett erősödést, és két havi mélypontjára esett vissza az euró ára, vagyis volt olyan rövi időszak, amikor 276 forint alatt is kereskedtek az euróval. Délután viszont pillanatok alatt 278,5 forint közelébe emelkedett a kurzus. Tőzsdézáráskor valamennyit visszakorrigált az árfolyam, így a bankközi devizapiacon egy euróért 277,9 forintot, egy frankért 229,8 forintot, egy dollárért pedig 212,2 forintot kellett adni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!