2p

Az agrártárca az ágazati szereplőkkel való egyeztetést követően, az idei évben tapasztalt rendkívül súlyos tavaszi fagyra tekintettel megteremtette a lehetőségét a kárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára az előlegfizetésnek. A Magyar Államkincstár megkezdte az utalást, így összesen 1,44 milliárd forint jut el az érintettekhez – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A miniszter közölte, hogy a termelők likviditási helyzetének javítása érdekében hozott intézkedés keretében a  jogosultsági feltételeknek 1584 kárenyhítési igénylés felelt meg. Az államkincstár megkezdte a kedvezményezettek tárhelyen keresztül történő kiértesítését és az előleg utalását.

Felhívta a tárcavezető ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a kifizetésre kerülő előleg összege beleszámít a 2025. kárenyhítési év után igényelhető kárenyhítő juttatásba, így fontos, hogy az előrehozott kifizetésben részesült termelők határidőben fizessék be a kárenyhítő hozzájárulást és feltétlenül adják be a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet. Ezek hiányában elveszítik a kárenyhítő juttatásra való jogosultságot, az előrehozott támogatásként megkapott összeget pedig vissza kell fizetni.

Az agrárkár-enyhítési rendszer keretében a tavaszi fagykárt szenvedett termelők a káraik után a kárenyhítő juttatás fennmaradó részét a megszokott eljárás keretében, 2026 márciusában kapják kézhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!