2p

Az ítélet még nem jogerős.

Hivatali vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás bűntette miatt hat év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Nagy Jánost, az Agrárminisztérium földügyekért felelős volt helyettes államtitkárát csütörtökön első fokon, az ítélet nem jogerős.

A másodrendű vádlott hivatali vesztegetés miatt kétéves börtönbüntetést kapott 5 évre felfüggesztve, a harmadrendűt két év hat hónappal és 2,4 millió forintos pénzbüntetéssel, a negyedrendű terheltet pedig két év börtönnel és 3 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta a bíróság. Nagy János a büntetése letöltésének kétharmada után bocsátható feltételes szabadságra, a törvényszék ugyanakkor a másik két, ugyancsak letöltendőre ítélt vádlott esetében sem vonta meg a kedvezményüket.

A Fővárosi Törvényszék indokolásában egyebek mellett kifejtette: súlyosító tényező az, hogy Nagy János helyettes államtitkárként, befolyását és kapcsolatrendszerét felhasználva követett el súlyos bűncselekményeket, holott korábbi beosztásából fakadóan kötelessége lett volna a közvagyon fokozott védelme. Hasonlóan értékelte a bíróság a volt osztályvezető, a történtek idején kormányhivatalnokként dolgozó harmadrendű vádlott által elkövetett bűntetteket is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!