„Az igazság az, hogy az elmúlt években bár a kamara tisztességesen végzett szakmai munkát, a politikai csinadratta ezt meglehetősen eltakarta” – mondta Zoltán Péter, agrárstratégiáért, kommunikációért és átvilágítási ügyekért felelős miniszteri biztos csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) átalakulásáról szóló sajtótájékoztatón, amiről a Telex számolt be.
Zoltán szerint az elmúlt években összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra a NAK. Ezen felül úgy látják, évi körülbelül 11 milliárd forinttal tudják csökkenteni a NAK működési költségeit, és terveik szerint már decemberben megtartanák a kamara tisztségviselőinek megválasztását.
Zoltán Péter szerint most a politikától kell megszabadítani a kamarát, és a szakmaiságnak kell meghatároznia a működését.
A 14 milliárd forintnyi összköltésen belül kiemelte például, hogy a magyar gazdák januári strasbourgi tüntetésén a NAK napi díjat fizetett a tüntetőknek, miközben az útiköltségeket és a szállást is állta.
Összesen egyébként öt külföldi tüntetést finanszírozott a kamara, ami 30 millió forintjába került a szervezetnek. Ezeken a tüntetéseken fideszes influenszerek, így Deák Dániel és Bohár Dániel is részt vettek. A kamara emellett a Tusványost rendező alapítványt, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet is támogatta 2024-ben és 2025-ben, összesen 8 millió forinttal.
Zoltán Péter szerint a fideszes jelölteket szintén támogatta a szervezet 69 választókerületben 2025 decembere és 2026 áprilisa között, ami összesen közel 182 millió forintjába került a NAK-nak. Ennek kedvezményezettjei között szerepelt Szűcs Gábor is, aki jelenleg a Fidesz parlamenti képviselője.
Emellett 191 millió forintot költött a NAK két olyan szakmainak álcázott, politikai rendezvényre, amin a gazdákat Orbán Viktorhoz buszoztatták, hogy előttük mondjon beszédet a korábbi miniszterelnök.
A kamara a tervek szerint egyébként 2027-től Magyar Agrár- és Élelmiszergazdasági Kamara néven működik majd. Augusztusban a korábbi főigazgatót, Szinay Attilát is felmentették, helyére Papp Gergely érkezett megbízott főigazgatóként.
A további gyanús költésről, amelyek között Balásy Gyula cége, a Lounge Event Kft. is felbukkan, a teljes cikkben olvashatnak.

