Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászati és vadgazdálkodási vezetője az Agroinformnak elmondta: a száj- és körömfájás nemcsak a háziállatokat – szarvasmarhát, juhot, sertést és kecskét – érinti, hanem a vadon élő párosujjú patásokat is, így a szarvasokat és vaddisznókat. Bár a vadállomány körében a betegség gyakran kevésbé súlyos lefolyású, a háziállatokra gyakorolt járványügyi kockázat kiemelkedő.
„A vadhús-felvásárlás árai máris esni kezdtek, s egyre több, előre bejelentkezett osztrák vendégvadász mondja vissza őzbakvadászatát” – foglalta össze a szakember.
Fotó: Depositphotos
Túrázók is terjeszthetik
Az ember nem betegszik meg az száj- és körömfájás vírusától, még fertőzött vadhús elfogyasztása esetén sem. Azonban az ember közvetítőként szerepet játszhat a vírus terjesztésében: cipőjén, ruháján vagy vadászfelszerelésén keresztül tudja továbbvinni a kórokozót háziállat-állományokra.
Ezért a vadászoknak, vadhúsfeldolgozóknak, természetjáróknak járványos időszakban különösen körültekintőnek kell lenniük, betartva minden higiéniai előírást – hangsúlyozta Hohmann Endre.