3p

1896. május 26-án alkalmazták először a Dow Jones mutatót, amely a harminc legfontosabb amerikai vállalat tőzsdei állapotát mutatja.

Az index ötlete három tőzsdei riporter: Charles Dow, Edward Jones és Charles Bergstresser fejéből pattant ki, akik 1882-ben alapították meg cégüket Dow, Jones and Company elnevezéssel (Dow 1889-ben a Wall Street Journalt is megalapította). Dow elképzelése az volt, hogy a tőzsde mozgását egy könnyen érthető mutatóban foglalja össze, amely segíti a befektetők tudatos döntéshozatalát. Első, 1884-ben közreadott tőzsdeindexe még kilenc vasúttársaság és két iparvállalat részvényeinek árfolyamát vette figyelembe. Az első, kizárólag az iparvállalatok részvényeit összesítő indexét 1896. május 26-án publikálta, ehhez 12 olyan cég papírjait vette alapul, amelyekről azt gondolta, hogy fémjelzik az amerikai gazdaság alakulását. Egyszerű és megbízható eszközt adott a befektetők kezébe, amely azóta is folyamatosan méri a piaci mozgásokat, ugyanakkor egyszer s mindenkorra megváltoztatta a befektetés történelmét.

Az első 12 vállalat közül ma már csak a General Electric része az index számításának, a másik tizenegy a következő volt: American Cotton Oil Company, American Sugar Company, American Tobacco Company, Chicago Gas Company, Distilling & Cattle Feeding Company, Laclede Gas Company, National Lead Company, North American Company, Tennessee Coal, Iron and Railroad Company, U.S. Leather Company és United States Rubber Company.

Vajon az első nyomtatott irodaépület mennyit fog megélni?

A Dow Jones Ipari Átlag (angolul Dow Jones Industrial Average, rövidítve DJIA) ma az Egyesült Államok 30 legfontosabb vállalatának tőzsdei állapotát mutatja percről percre, egyetlen mutatóban. A kosárban részt vevő cégeket a The Wall Street Journal szerkesztői választják ki, utoljára tavaly márciusban az Apple került be közéjük. A szintén Dow nevéhez köthető Dow Jones Szállítási Átlag (Dow Jones Transportation Average, DJTA) után a DJIA a legrégebbi, a mai napig működő amerikai piaci mutató, amely a legnagyobb tőzsdei krachokat is átvészelte, mint amilyen az 1929. október végi, illetve az 1987. október 19-i összeomlás volt.

A DJIA az amerikai gazdaság egészének hőmérője. Értékét kezdetben egyszerű számtani átlaggal számolták, azaz összeadták a részvények értékét, majd elosztották a részvények számával. A módszeren azóta számos alkalommal tökéletesítettek, de ma már sokan vitatják, elavultnak tartják. A DJIA 40,49 ponton végzett élete első napján, jelenleg 17 500 pont körül áll.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!