2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az olajpapír piacán délután jelentősebb eladói hullám indult el.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,70 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 20 687,22 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Kereskedők elmondták, hogy a nyugati piacok délelőtti lendülete segítette a budapesti börze emelkedését, azonban a nap második felében ez megtorpant, és főként a Mol-ra nehezedő eladói nyomás miatt a nap végére a BUX a negatív tartományba került.

Wéber Tamás, az MKB Bank elemzője az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: a Mol-nál elindult egy eladási hullám. Szerinte ennek valós oka nem volt, mivel nem jelent meg a cégről komoly hatású hír.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek nyilatkozva az olajpapír árának esését annak tulajdonította: a Mol nem tud felmutatni olyan pozitívumot, amely vásárlóerőt tudna vonzani. Hozzátette: a Mol részvényeinél a szerdán tovább éreztette hatását a keddi kereskedést jellemező eladói nyomás.

Wéber Tamás megjegyezte: az elmúlt pár napban a tengerentúli eladók dominálták a piacot, az amerikai kereskedési időszakban volt tapasztalható a gyengülési hullám.

Kiemelte: a délelőtt folyamán a forint még jelentős erősödésben volt, majd a délután folyamán megfordult és végül este 311,90 forint körül járt az euró jegyzése. A dollárért 278,6, a svájci frankért 285 forintot kell adni.

Visszatérve a BÉT-re, az értéktőzsdén a Mol végül 380 forinttal, 3,01 százalékkal esett és 12 225 forinton zárt 2,8 milliárd forintos forgalmat követően. Az OTP-részvények ára 51 forinttal, 0,98 százalékkal 5277 forintra erősödött, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,52 százalékkal 379 forintra esett, forgalma 308,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 72 forinttal, 1,63 százalékkal 4482 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A forintos kötvények másodpiacán a stagnáló 12 hónapos dkj-k kivételével valamennyi papír hozama csökkent 1-6 bázisponttal. 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!