4p

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

4,5 százalékkal estek vissza az első félévben a Magyar Telekom bevételei, míg az EBITDA majdnem 10 százalékkal csökkent tavalyhoz képest - derül ki a tőzsdei cég csütörtök hajnalban közölt gyorsjelentéséből. Az év második felére javulást vár a menedzsment, szerintük legfeljebb 5 százalékkal esik majd az EBITDA éves szinten. A pénzügyi költségek emelkedése miatt a nettó eredményben 16,8 százalékos volt a csökkenés.

4,5 százalékkal estek vissza az első félévben a Magyar Telekom bevételei, míg az EBITDA majdnem 10 százalékkal csökkent tavalyhoz képest - derül ki a tőzsdei cég csütörtök hajnalban közölt gyorsjelentéséből. Az év második felére javulást vár a menedzsment, szerintük legfeljebb 5 százalékkal esik majd az EBITDA éves szinten. A pénzügyi költségek emelkedése miatt a nettó eredményben 16,8 százalékos volt a csökkenés.

A bevételek 4,5 százalékkal 320,5 milliárd forintra mérséklődtek 2009. első hat hónapjában 2008 azonos időszakához képest. A bevételcsökkenés oka elsősorban, hogy 2008 második negyedévében feloldásra került 8,5 milliárd forint vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó elhatárolás. Ezen elhatárolás feloldása nélkül a bevételek 2,1 százalékkal csökkentek, az alacsonyabb magyarországi hangalapú és vezetékes internet bevételek következtében.


A csökkenést ugyanakkor részben ellensúlyozta a nemzetközi leányvállalatok bevételeinek - a forint gyengüléséből adódó - emelkedése, valamint a mobil internet, rendszerintegrációs és információtechnológiai, adat és TV szolgáltatásokból származó bevételek növekedése. A második negyedévben 6,9 százalékkal estek vissza a bevételek, ennek oka elsősorban az említett 8,5 milliárdos elhatárolódás.

Az EBITDA (adózás előtti eredmény) 9,2 százalékkal 131,1 milliárd forintra csökkent az első hat hónapban, az EBITDA ráta pedig 40,9 százalék volt 2009. első félévben. A vizsgálattal kapcsolatos költségek (2009. első félévben 3,6 milliárd forint, 2008. első félévben 3,4 milliárd forint) valamint a végkielégítéssel kapcsolatos költségek és elhatárolások (2009. első félévben 1,0 milliárd forint, 2008. első félévben 2,1 milliárd forint) nélkül számolva az EBITDA 9,5 százalékkal 135,7 milliárd forintra mérséklődött, az EBITDA ráta ezen rendkívüli tételek nélkül 42,3 százalék volt.

A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 16,8 százalékkal, 53,7 milliárd forintról 44,7 milliárd forintra (153,9 millió euróra) mérséklődött. A csökkenéshez az EBITDA mérséklődése mellett hozzájárult a pénzügyi költségek növekedése is, amit részben ellensúlyozott az értékcsökkenési és amortizációs költségek csökkenése, valamint az alacsonyabb nyereségadó 2009. első hat hónapjában.


A második negyedévben az EBITDA 11,8 százalékkal mérséklődött, de az egyszeri tételek és az elhatárolás feloldása nélkül a csökkenés 2,4 százalék volt.

A nettó pénzügyi költségek a hitelállományt terhelő kamatok növekedése következtében emelkedtek, annak ellenére, hogy az év első negyedévében a forint gyengülése miatti árfolyamveszteségeket a második negyedévben bekövetkező hasonló nagyságrendű nyereség ellensúlyozta.

A nettó adósságállomány 289,5 milliárd forintról 311,9 milliárd forintra nőtt 2009. június végére a 2008. június végi szinthez képest. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített aránya) 2009. június végén 35,4 százalék volt.

A számokból az is kiderül, hogy elsősorban a vezetékes szegmensben csökkentek jelentősen a bevételek, a mobilszegmens kisebb visszaeséssel megúszta. Ennek oka elsősorban a vezetékes telefonálás fokozatos visszaszorulása, másrészt pedig az említett 8,5 milliárdos egyszeri tétel.

"Az év második negyedévében a romló gazdasági környezet erősödő hatását tapasztaltuk a Magyar Telekom valamennyi üzletágában. Az ügyfelek tudatosabb használattal ésszerűsítették távközlési kiadásaikat, melynek következtében a perchasználat várakozásaink alatt alakult, valamint nőtt az ügyfél lemorzsolódás" - nyilatkozta Cristopher Mattheisen, a cég elnök-vezérigazgatója az eredmények kapcsán.


A menedzser szerint a kormány által 2009 júliusában bevezetett takarékossági csomag tovább rontja a háztartások vásárlóerejét, így az alacsonyabb perchasználat és a magasabb ügyfél elvándorlás következtében a hagyományos hangbevételeink további mérséklődésére számít.

"Az első féléves eredmények tükrében, figyelembe véve az év második felére előrejelzett kedvezőtlen gazdasági környezetet is, a Magyar Telekom jelenleg úgy gondolja, hogy a 2008-as szinthez képest a bevételek körülbelül 2 százalékkal, az EBITDA legfeljebb 5 százalékkal csökken teljes évre vonatkozóan" - vélekedik a cégvezető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!