2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Csak néhány fillérrel kellett többet adni egy euróért, mint hétfőn.

A BUX 0,02 százalékos csökkenéssel, 30 348,45 ponton zárt kedden, alig elmaradva hétfői 30 353,45 pontos történelmi csúcsától. A hét második kereskedési napján újabb napközbeni csúcsán, 30 492,84 ponton is állt a BUX. A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, világszerte kivárós hangulat volt a piacokon, a  BUX index 0,02 százalékos csökkenése valójában szinten maradást jelent. Az OTP napközben többnyire negatív tartományban tartózkodott, zárásra tudott egy kicsit emelkedni. A szakértő szerint annak, hogy a Moody's négy hitelintézet minősítését is javította, nincs számottevő részvénypiaci hatása, az árazásokban ez már korábban megjelent.

Miró József szerint a forint piacát is kivárás jellemezte, a forint kis mértékben gyengült, néhány fillérrel kell többet adni egy euróért, mint hétfőn, ami 305,52 forintos árfolyamot jelent. A forint továbbra is az erős oldalon van az elmúlt hetek árfolyamához képest - mondta.

Egy amerikai dollár ugyanekkor 276,9 forintot ért, egy svájci frank pedig 283,4-et.

Eladó Elvis egykori háza

Az amerikai választások kapcsán kifejtette: Hillary Clinton győzelme esetén emelkedést várnak, bár folytatódik tovább az a politika, amely meghatározta az Egyesült Államokat. Szoros eredmény esetén bizonytalanság maradhat fenn, esetleg szavazat újraszámolásokkal, ami negatívan hatna a piacokra, amint az is, ha Donald Trump nyerne. Ezek a hatások azonban átmenetiek lehetnek - tette hozzá.

A Mol 0,90 százalékkal 18 770 forintra gyengült, az OTP-részvények 0,13 százalékkal 7980 forintra erősödtek. A Magyar Telekom árfolyama 0,41 százalékkal 486 forintra nőtt, a Richter-papírok árfolyama 0,55 százalékkal 6060 forintra emelkedett.

Az állampapírok másodpiacán fokozódott a kamatgörbe meredeksége, hiszen a rövid futamidejű papíroknál 1-2 bázispontos hozamcsökkenések voltak, míg a hosszú tuamidejű kötvényeknél 3-5 bázisponttal emelkedtek a hozamok. 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!