2009. június 6. 06:16

Néhány nemzetközi befektetési guru nagy nyereséget könyvelhetett el az elmúlt hónapok tőzsdei száguldása során, mivel megérezték, melyik részvényekbe érdemes fektetni. A Forbes összeállította annak a tíz milliárdosnak a listáját, akik a legnagyobbat szakították március eleje és május közepe között a részvénypiacon.

Néhány nemzetközi befektetési guru nagy nyereséget könyvelhetett el az elmúlt hónapok tőzsdei száguldása során, mivel megérezték, melyik részvényekbe érdemes fektetni. A Forbes összeállította annak a tíz milliárdosnak a listáját, akik a legnagyobbat szakították március eleje és május közepe között a részvénypiacon.

A legjobb megérzés talán Ronald Burkle nevéhez fűződik, aki tavaly a nagy tőzsdei zuhanás elején türelmesen kivárt, majd november végén bevásárolt a Barnes & Noble könyvkereskedő és a Whole Foods pékséglánc részvényeiből. Ez tipikusan két olyan részvény, amikben a piac normál körülmények között nem lát fantáziát, azonban Burkle beletrafált.

Novemberben a Whole Foods-papírok 90 százalékkal álltak 2006-os csúcspontjuk alatt, miközben a cég eladásai 40 százalékkal nőttek azóta. Ezért elvileg jó vételnek tűntek a részvények, azonban sokan a fogyasztói kiadások csökkenése miatt arra számítottak, hogy az üzletek forgalma jelentősen megcsappan, és csődbe megy a lánc, ezért nem fektettek a papírokba.

A Barnes & Noble részvényei 2007-es EBITDA értékük kétszeresén forogtak 2008 végén, azonban sokan arra számítottak, hogy a válság miatt az emberek majd a könyvtárakat és a használt könyveket árusító boltokat részesítik előnyben. Ez az első hetekben be is jött, azonban mostanra beigazolódtak Burkle megérzései. A Whole Foods részvényei tavaly óta 85 százalékkal drágultak, míg a Barnes & Noble 80 százalékos szárnyalást produkált, így a befektető 165 millió dollárja mára 305 millióra hízott.

A Forbes a tízes lista elkészítésénél csak azokat a tőzsdegurukat vette figyelembe, akik jelentős tulajdonrésszel rendelkeznek nyilvános társaságokban, valamint, hogy március 9. és május 15. között mennyit hozott a befektetett pénzük. A tíz ember átlagban 117 százalékos nyereséget könyvelhetett el. Összesen 12,1 milliárd dollárt kerestek két és fél hónap alatt.

A vizsgált időszakban a legnagyobb nyereséget Sheldon Adelson kaszinómogul érte el, aki hárommilliárd dollárt nyert befektetései révén. 2008 végén és 2009 elején az Adelson tulajdonában lévő Las Vegas Sands részvényei meredeken zuhantak, a papírok értéke 25 milliárd dollárral esett vissza, amivel Adelson volt a válság legnagyobb vesztese az egyéni befektetők közül.

Az év elején Adelson egymilliárd dollárt tolt be a cégbe saját vagyonából, hogy elkerülje a csődöt, ennek köszönhetően a korábbi 250 millió mellé további 170 millió részvény birtokosa lett. Március eleje óta a Las Vegas Sands papírjai 550 százalékkal ugrottak meg, Adelson befektetése pedig 3,3 milliárd dollárt hozott.

A tízes listán két további kaszinótulajdonos van: Steve Wynn 140 százalékos száguldást tapasztalt a részvényei árfolyamában, míg Kirk Kerkorian 230 százalékos hozamot produkált másfél hónap alatt.

Stephen Scwarzmann, a Blackstone elnök-vezérigazgatója 1,4 milliárd dollárral lett gazdagabb, miután befektetési cégének nyilvános részvényei több mint 100 százalékos szárnyalást mutattak két hónap alatt a 2008-as 70 százalékos zuhanást követően.

Voltak olyanok is, akik az olaj árának ismételt emelkedésén kerestek nagy pénzt: Harold Hamm például 1,2 milliárd dollárral gazdagodott annak köszönhetően, hogy az év eleje óta ismét nő a kereslet a nyersanyag iránt.


Egy másik korábbi energiaipari befektető ugyanakkor nagy vesztese is az elmúlt néhány hónapnak: Aubrey McClendon, a Chesapeake Energy elnöke még tavaly októberben volt kénytelen megválni 570 millió dollár értékű részvényétől a cégben kényszerlikvidálás miatt. McClendon papírjait akkor 18 dolláros árfolyamon adták el, azóta viszont a Chesapeake Energy árfolyama 22 dollárig emelkedett.

Az egyik legnevesebb nyertese a tavaszi szárnyalásnak Rupert Murdoch volt, aki News Corp-papírjain keresztül 1,4 milliárd dollárt nyert, ami 80 százalékos hozamot jelentett a vizsgált két hónapban.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.