3p

Kismértékű eséssel zártak a vezető amerikai részvényindexek a fogyasztói bizalom visszaesése után. A Dow Jones index 0,29 százalékot veszített értékéből.

A ma esti Fed-kamatdöntés előtt tegnap a fogyasztói bizalom és a lakásár-indexek alakulása mozgatta a piacot, ráadásul az olaj ára továbbra sem csökkent a szaúdi kitermelés növelése ellenére sem. Egyébként pedig a befektetők többsége már a jegybank mai döntésére figyel, az előzetes várakozások szerint a Fed szinten fogja tartank a kamatot.

A Dow Jones ipari index végül 11 807 ponton zárta a napot, ami 0,29 százalékkal marad el a hétfői értékétől. A többi vezető mutató is visszaesett, a Standard & Poor's 0,28 százalékkal gyengült, míg a Nasdaq 0,73 százalékot bukott.

Az amerikai piac nyitása előtt hozták nyilvánosságra a fogyasztói bizalmi index ehavi alakulását, mely csalódást keltett. Az 50,4 pontos érték jelentősen elmarad a várt 56,5 ponttól, múlt hónapban pedig még 58,1 ponton állt az index. Szintén tegnap jelentek meg a lakásár-indexek, áprilisban az ingatlanárak 0,5 százalékkal csökkentek a márciusi 0,4 százalékos visszaesés után.

Az olajárra is kiemelt figyelem hárult az elmúlt napokban. A hét elején még mindenki arra számított, hogy a hétvégén bejelentett kitermelésnövelés az árak csökkenéséhez fog vezetni, azonban a növelés elmaradt a várttól. Tegnap újabb 26 centtel drágul a nyersolaj a New York-i árutőzsdén, a nap végén 137 dollárba került egy hordó olaj.

Ma a már említett Fed-ülés lesz a legfontosabb esemény, magyar idő szerint este negyed kilenckor jelentik be a jegybank kamatdöntését. A piac kamattartásra számít, ugyanakkor abban is egyetértenek sokan, hogy még az idén kamatemelés jöhet az inflációs nyomás miatt. A Fed azért van nehéz helyzetben, mert a gazdasági növekedés és az inflációs kockázatok között kell lavíroznia. Ha most rögtön kamatot emelne a jegybank, az megfékezhetné esetleg az inflációt, ugyanakkor a gazdaság növekedését az amúgy is alacsony szintről még jobban visszavetné.

A kamatdöntésen kívül is lesznek ma fontos adatok a tengerentúlon: délután jelenik meg a tartós fogyasztási cikkek megrendelésének adata, mely a gazdasági növekedés egyik indikátora lehet. Szintén délután jelennek meg újabb lakáspiaci adatok: az újlakás-értékesítések valószínűleg visszaesést fognak mutatni.

A vezető ázsiai mutatók vegyesen szerepeltek ma reggel: a japán Nikkei 225 index 0,14 százalékkal visszaesett tegnaphoz képest, a Shanghai Composite viszont 3,07 százalékkal feljebb kúszott az elmúlt napok esése után. A hongkongi piac ma zárva tart.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!