5p

Egy évvel ezelőtt még mindeni gigantikus bankcsődöket vizionált az Egyesült Államokban, sokak szerint csak az volt a kérdés, hogy a Lehman bedőlése után melyik lesz a következő dominó. A harmadik negyedéves eredményeket elnézve viszont már minden szép és jó, legalábbis úgy tűnik.

Egy évvel ezelőtt még mindeni gigantikus bankcsődöket vizionált az Egyesült Államokban, sokak szerint csak az volt a kérdés, hogy a Lehman bedőlése után melyik lesz a következő dominó. A harmadik negyedéves eredményeket elnézve viszont már minden szép és jó, legalábbis úgy tűnik.

Tavaly ilyenkor még az sem volt biztos, hogy túlélik a mostani válságot az amerikai nagybankok, most viszont a legfrissebb eredményeket látva mindenki optimista. Persze az állami mentőöv sokat segített abban, hogy mostanra ide jutott az amerikai pénzügyi szektor, hiszen a kormány milliárdokat pumpált a cégekbe, hogy elkerülje az összeomlást.

JP Morgan, Goldman: kipipálva

Az idei banki gyorsjelentési szezon a JP Morgan szerdai közlésével kezdődött Amerikában, a cég számai még az elemzők többségét is meglepték. A profit 3,6 milliárd dollár, részvényenként 82 cent lett, miközben a Thomson Reuters elemzői konszenzusa 2 milliárd dollár körüli nyereséget valószínűsített.

A cég közleménye szerint elsősorban a befektetési banki részleg teljesített jól a JP Morgannél, ehhez valószínűleg nagyban hozzájárult a tőzsdék utóbbi hónapokban tapasztalt meredek emelkedése. Ugyanakkor még most is 2 milliárd dolláros tartalékot kellett képezni az esetleges bedőlő hitelek fedezésére, ami kicsit árnyalja a pozitív képet. A vártnál kedvezőbb számok hatására a cég részvényei szerdán körülbelül 3 százalékkal erősödtek a Wall Streeten, csütörtökön azonban 1,2 százalékos korrekcióval kezdtek.

Csütörtökön jött ki számaival a Goldman Sachs, mely 3,19 milliárd dolláros profitról számolt be. Ez részvényenként 5,25 dolláros nyereséget jelent, miközben az elemzők 4,24 dollárra számítottak. Ugyanakkor azt hozzá kell tenni, hogy a GS esetében sem az alaptevékenység hozta a nagy pénzt, hanem a kötvénybefektetéseken szakított nagyot a pénzintézet. A befektetési üzletágból származó bevételei 31 százalékkal zuhantak, a pénzügyi tanácsadásból származó profitja pedig 47 százalékkal esett. Az eredményt a Goldman befektetői sem fogadták kitörő örömmel, a nyitás után másfél százalékkal lettek olcsóbbak a részvények a Wall Streeten.

A Goldman azzal számol, hogy továbbra is nehezek lesznek a piaci körülmények, néhány területen azonban már a stabilizáció jelét vélik felfedezni.

Citi: nyereség, de közben veszteség

Csütörtökön jött ki harmadik negyedéves számaival a Citigroup, mely "papíron" 101 millió dolláros, részvényenként 27 centes nyereségről számolt be. Az elemzői konszenzus hasonló mértékű deficitet valószínűsített, tehát ez az eredmény is lényegesen jobb lett a vártnál. Tavaly ilyenkor 2,82 milliárd dollár volt a Citi vesztesége. Ugyanakkor azt érdemes hozzátenni, hogy az állami elsőbbségi részvények törzsrészvénnyé konvertálásával együtt már veszteséges volt a cég.

Július és szeptember között további 802 millió dolláros tartalékképzésre volt szükség a banknál, ami azt jelenti, hogy a hitelezési tevékenység továbbra is veszteséges. Nagyrészt ennek volt köszönhető, hogy a tőzsdék negatívan reagáltak a hírre, a Citigroup-papírok a nyitást követően 4,2 százalékot veszítettek értékükből. A bank szakemberei azzal próbálták elvenni a probléma élét, hogy lépten-nyomon azt próbálták hangoztatni, hogy ez a hitelezési veszteség a legkisebb az elmúlt két évet tekintve.

Vikram Pandit, a cég elnök-vezérigazgatója az eredmények közlésekor hozzátette: a nemzetközi piacokon már látszik javulás, azonban Amerikában továbbra sem tapasztalják, hogy jobb lenne a hitelezési tevékenységük.

A Citinél azt érdemes még hozzátenni, hogy a bank 34 százalékos tulajdonosa az amerikai állam, ha az elsőbbségi részvényekre jutó osztalékot levonjuk az eredményből, akkor az máris negatívba fordul. A másik két pénzintézet, a JP Morgan és a Goldman Sachs már visszafizette az állami tőketámogatást.

Folyt. köv.

Pénteken is folytatódik a banki gyorsjelentési szezon, mégpedig a Bank of America eredményeivel. A cég a hét utolsó kereskedési napján a Wall Street nyitása előtt, magyar idő szerint kora délután közli számait. Az elemzők 600 millió dollár körüli veszteséget várnak a vállalattól, ez részvényenként 7 centes mínuszt jelentene.


Jövő szerdára marad aztán a Wells Fargo gyorsjelentése, mely az elemzők szerint 36 cent körüli nyereséget tartalmazhat részvényenként.

Már a harmadik negyedéves eredmények közlése előtt több elemző úgy vélekedett, hogy az amerikai bankszektor túl van a válság nehezén, a következő hónapokban már nem kell további jelentős veszteségleírásokra készülni. Nos, az eddig megjelent három gyorsjelentés ezt részben alátámasztotta, ugyanakkor például a Citi esetében rámutatott arra, hogy vannak még kockázatok a rendszerben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!