4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A jelenlegi helyzetben, a magas kötvényhozamok mellett fenntarthatatlan hazánk finanszírozása, ezért van szükség arra, hogy megállapodjunk egy újabb hitelkeretről a nemzetközi szervezetekkel. A brókercég elemzői szerint ez a tavasszal megtörténhet, utána pedig jelentősen javulhat a magyar eszközök megítélése, a folyamat egyik nyertese az OTP lehet. Mfor.hu-tudósítás.

Rá vagyunk utalva az IMF-re

Az elmúlt két év kiigazítási kísérletei után nehéz helyzetben van a magyar gazdaság, hiszen kevés valósult meg a tervekből - vélik a Buda-Cash elemzői, akik pénteken mutatták be legfrissebb előrejelzésüket.

A szakemberek szerint a legnagyobb probléma talán a növekedés akadozása, mivel az export is egyre inkább lefullad a romló német konjunktúra következtében. A belső fogyasztás pedig a jelek szerint idén sem fog magára találni - emelte ki Tóth Gergely, a cég elemzője.

"A költségvetési egyenleg javult ugyan, de annak fenntarthatósága erőteljesen kérdéses, mivel főleg egyszeri intézkedésekkel sikerült csökkenteni a hiányt" - tette hozzá Tóth Gergely. Szerinte a fő probléma, hogy az ország finanszírozása erősen akadozik, bár január eleje óta jelentősen csökkentek az állampapírpiaci hozamok. A fenntarthatóság azonban ebből a szempontból 7 százalék alatt kezdődne, és ettől még messze vagyunk.

"Hosszú távon a jelenlegi szinteken nem fenntarthatók a kibocsátások, úgy tűnik, hogy ebben a helyzetben Magyarország nem fog tudni megállni a saját lábán, ezért van szükség egy új EU-IMF megállapodásra" - foglalta össze a Buda-Cash elemzője.

Mi lehet a hitel ára?

Tóth Gergely szerint a kedvező gazdaságpolitikai fordulat már megtörtént, a kormány már belátta, hogy "be kell tartania néhány játékszabályt". A jelek szerint a magyar gazdaságpolitika most kezd visszatérni az ortodox intézkedésekhez, ezért várhatóan sikerül majd kompromisszumokra jutni a nemzetközi szervezetekkel.

"A Széll Kálmán Terv és a konvergencia program két jó csomag, ezekre lehet építeni a gazdaságpolitikát, valószínűleg a kormány vissza fog térni az ezekben foglalt intézkedésekhez" - véli Tóth Gergely.

Az elemző szerint az IMF-megállapodásban bevételi oldalon szerepelhet akár az egykulcsos szja módosítása is, bár ehhez egyelőre mereven ragaszkodik a kormány. Emellett a válságadók kivezetése valószínűleg a Valutaalap feltétele lesz, illetve esetleg az ingatlanadó bevezetése jelenthet többletbevételt. A kiadási oldalon pedig a szociális- és családtámogatások átalakítása és az állami vállalatok hatékonyságának javítása lehet az újabb hitelcsomag feltétele.

"Várhatóan még februárban megszületnek a szükséges törvénymódosítások, így március elején megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások. Nem kizárt, hogy lesznek még komoly ellentétek a magyar kormány és az IMF között, melyek heves piaci reakciókat hozhatnak, azonban a megegyezés mindkét fél érdeke" - véli Tóth Gergely.

Az OTP lehet a megegyezés nyertese

A Buda-Cash elemzői úgy vélik, hogy ha tavasszal a várakozásoknak megfelelően megszületik az újabb hitelmegállapodás, akkor az pozitív hatással lehet a forint árfolyamára, a tőzsdére, illetve javíthatja a bankok hitelezési aktivitását.

"A kormány kommunikációjának megváltozásával a forint magas kamata miatt vonzó, ráadásul a likviditásbőség miatt sok pénz keresi a helyét most a világban. Ennek veszélye az, hogy amilyen gyorsan jönnek ezek a pénzek, olyan gyorsan el is mehetnek" - vázolta fel Taraczky Andrej, a Buda-Cash devizaüzletágának vezetője.

A szakember szerint azért van nehéz helyzetben a forint, mert a további erősödés az exportnak nem tenne jót, ez pedig a gazdaság recesszióba süllyedése miatt a későbbiekben az árfolyamra is negatív hatással lenne. A devizahitellel rendelkezők számára azonban még a mostaninál is erősebb forint lenne kedvező. "Összességében a gazdaság szempontjából nincs szükség a jelenleginél erősebb forintra" - emelte ki Taraczky. Szerinte rövidtávon elképzelhető további erősödés, de már nagyobb a valószínűsége a gyengülésnek, közép- és hosszútávon inkább 300 felé tendálhat az árfolyam.

"Az IMF-megállapodás egyik legnagyobb nyertese az OTP lehet, a szektorhoz képest vonzó a magyar bank árazása" - emelte ki Fazakas Péter. A Buda-Cash modellje szerint az IMF-megállapodás összességében 45-75 százalékos árfolyamemelkedést indokolna az OTP-papírok esetében, ebből a tavalyi év vége óta 28 százalék történt meg, ezért a cég 4800 forintos célárfolyammal ajánlja vételre a részvényt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!