Hajdanán a szomszédasszonynak panaszkodtak a nők a gangon – férfiak szinte sose, ha mégis, a kocsmában. Vidéken elmentek a nők a templomba és szipogtak a hátsó sorban, vagy hazaérve sírtak a spájzban, a férfiak meg magukba fojtották a bánatukat. Évtizedekig a pszichológia afféle átkos kapitalista dolognak számított, a munkásoknak és a parasztoknak miért lenne lelki bajuk a szocializmusban? Bár azért léteztek olyan tanintézmények, amelyek – ha nem is széles körben meghirdetve – tanították a hatvanas években is a pszichológia alapjait, ilyen volt a budai József Attila Gimnázium.
De ma is csak egy viszonylag szűk – többnyire értelmiségi – kör az, amelynek tagjai kitárulkoznak egy „profi” előtt. Pedig idegennel szemben könnyebb megnyílni, mint ismerős, rokon társaságában. Egy Budapest-Debrecen távolságnyi vonatút alatt szinte mindent megtudunk a velünk szemben ülő életéről, hogy aztán soha többet ne lássuk. De az is megesik, hogy mire a Ferenciek teréről a Lehel térre ér a 15-ös busz, már elmesélte a szintén a piacra igyekvő hölgy, hogy hol rontotta el az életét. Az emberek ki vannak éhezve a beszélgetésre – főleg az idősebbek.
A Z és alfa generáció meg sem hallja a külvilágot, mert bele van temetkezve fülhallgatóval a mobiljába. Látszólag. Mert közülük kerül ki a „páciensek” nagy része.
Magyarországon a pszichológushoz járás kisebb falvakban ma is szinte elképzelhetetlen. Egyrészt némelyek összetévesztik a pszichiáterrel – nehogy bolondnak nézzenek –, másrészt azért fizetni valakinek, hogy beszélgessünk? Ezt a lelki korlátot oldotta fel pár éve az olyan típusú műsorsorozat, amely dr. Csernus Imre orvos-pszichiátert sztárrá tette – igaz, ő elsősorban drogfüggőkkel beszélgetett. A klasszikussá vált Terápia című tévésorozat magas szinten ábrázolta az „ülések” világát, a lelki problémák sokféle válfaját, bár HBO vagy újabban Netflix előfizetés kell hozzá.
Amerikában és Nyugat-Európában, de főleg Skandináviában sztárszakma a pszichológusé. Nem könnyű munka. A tudás, a diploma fontos, de még inkább az, hogy meg kell tanulni beleásni magát egy másik ember válságaiba, problémáiba – óránként máséba! –, miközben persze kívül is kell maradni, egyrészt a tisztánlátás végett, másrészt mert egyébként ő őrülne bele a bajhalmazba. Királyi sarjak, politikusok és művészek egyaránt járnak lelki kezelésekre, ők elsősorban gondosan kiválasztott sztárpszichológushoz, rakásnyi pénzért. A titoktartás náluk különösen fontos. Ilyenkor külön szoba jár az őket kísérő testőröknek.
„Lelkileg egészséges (tehát klinikai értelemben nem beteg) kliensekkel foglalkozom. A konzultációk során jelen élethelyzetben való elakadások esetén hatékony problémamegoldáson dolgozunk együtt. Az első találkozások alkalmával tisztázzuk a célt, hogy hogyan tudom én támogatni ennek elérését” – olvasható az egyik hirdetésben a neten.
Fotó: DepositPhotos.com
Miben tud segíteni egy kívülálló, mégoly szakember is? Életvezetési nehézségek, magánéleti elakadás (az elakadás ugyanolyan divatos szó, mint a kiégés, ezt régen úgy nevezték: elegem van mindenből) –krízishelyzet, párkapcsolati nehézségek, önismeret fejlesztése, önértékeléssel kapcsolatos kérdések, gyászfeldolgozás.
„Munkamódom kettős: a mérnöki hátterem miatt komfortos a kognitív megközelítés, a dolgok szétszedése és vizsgálata, filozófiai szempontból pedig az egzisztenciális megközelítés jellemzi gondolkodásom. Az érzelmek széles tárházának megélése közelebb visz a kiegyensúlyozottsághoz, ami végső soron a konzultáció célja. Ehhez a kiegyensúlyozottsághoz vezető úton szeretnék kísérőd lenni” – olvasható egy „önjellemzésben”. Mert egy bemutatkozás a pszichológust is minősíti. Divat az idegen szavak használata, ettől nő a tekintély, bár némelyik hirdetés szövegét nem ártott volna előbb egy nyelvhez értő emberrel átnézetni.
Ami az árakat illeti, 15-17 ezer forint átlagosan egy óra. Sokat számít a megközelítés, a helyszín – előfordul, hogy valaki felrakja a beszélgető szoba belső fotóit is, bár olykor nem kéne… Van, ahol ingyenes az első óra, másutt 25 ezer. Többnyire ötvenpercesek a foglalkozások. Egy kezelés – ülés, terápia – szinte sosem elég.
A rohanó világ, a folyamatos stressz és az élet kihívásai sokaknál fokozott szorongást vagy pánikrohamokat okozhatnak. A Pánik Centrum célja, hogy ebben nyújtson segítséget: személyre szabott, bizonyítottan hatékony módszerekkel segítünk a tünetek enyhítésében és megszüntetésében – áll egy másik bemutatkozásban. Itt a hatvanperces, egy alkalmas foglalkozás szintén 25 ezer, de a másfél órás 35 ezer. Akciók, árengedmények itt is léteznek. A sztárpszichológusok vagy akik a tévében szerepelnek, általában többet kérnek.
Sokszor a felnőtt cipeli el a még élő szüleit terápiára – már akik hajlandók erre –, pedig neki van gondja. Például nem tudja megbocsátani, hogy másfél évtizede elváltak, mégoly kulturált körülmények között is. Nincs önbizalma, esetleg bipolaritással küzd, és úgy gondolja, valaki más tehet erről. Az is gyakori újabban, lásd az Örökölt sors jelenséget – Orvos-Tóth Noémi könyvének csak a címét kölcsönvéve –, hogy kiderül, mindenről például a nagyszülők tehetnek, akik harminc éve meghaltak. Egy ilyen megállapítás felmentést ad és megnyugtató magyarázatot, bár sokszor nincs semmi valóságalapja. De legalább valakit lehet okolni.
Nincs garancia
Nincs két egyforma lelkivilágú ember, van, aki könnyen átlép a traumákon, legalábbis látszólag, illetve saját maga legyűri az önbizalomhiányt, míg más mondjuk addikcióval vezeti le. A drog, az alkohol okozza a leggyakoribb problémát, de tönkre tudja tenni egy család életét a kényszergyűjtögetés és a kényszervásárlás, mint függés is. A kényszerevés egy másik kategória, rokonságban a bulimiával és az anorexiával. Ezek már orvosi esetek, bár lelki az okuk. A különböző szervek és a lélek között szoros kapcsolat áll fenn – a szív megszakad, szoktuk mondani –, de egyes pszichológusok szerint bizonyos epekövek kialakulása is lelki problémáknak tudhatók be, bár ezt az orvosok vitatják.
E szakma művelői között is léteznek természetesen kiválóak meg amatőrök, mint bármely más hivatás esetében. Az első alkalom mindent eldönt. A kapcsolódás, az empátia elengedhetetlen, ahogy a rokonszenv is. Az sem példa nélküli, hogy akinek fizetünk, mert meghallgat bennünket, folyton az óráját nézi és elfelejti kikapcsolni a mobilját.
Ám a mégoly profi terápia sem garantál semmit. Nem orvosról van szó, aki bekötöz az ujjunkon egy sebet, ami két hét múlva meggyógyul és egy hónap múlva a heg is alig látszik. Bizonyos körökben mégis egyre nagyobb divat lelki kezelésekre járni. Woody Allen ezt már vagy fél évszázada vallja és ma sem tágít mellőle. Példáját azóta milliók követik.
A jó szakemberek neve címe, telefonszáma ma közszájon forog. Olykor sorban állás alakul ki a rendelőjük előtt, alig jut elég szék a várakozáshoz, fogas a kabátoknak. Mindez nem az életszínvonallal függ össze, hanem a bizakodással, a hittel, hogy a szakember majd segít.
A boltok polcai roskadoznak a lelki problémákkal foglalkozó könyvektől. Van, aki a horoszkópban hisz, más jósnőhöz jár, akinek ugyancsak kell, hogy legyen emberismerete. Mindez nem változott a mesterséges intelligencia és az elképesztően fejlett technika korában sem, amely nem tudja, vagy csak kicsit képes befolyásolni az érzelmeinket, a lelki világunkat. Sőt, sokszor inkább összezavarja.
