2p

Jelentősen emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma januárban, miközben a BUX index újabb történelmi csúcsokat döntött.

A BÉT részvényindexe, a BUX január 22-én átlépte a 41 000 pontos záróértéket, január 23-án pedig 41 516 ponton elérte történetének eddigi legmagasabb záróértékét Az év első hónapját 2,1 százalékos em

elkedéssel, 40 188 ponton zárta az index - közölte a BÉT csütörtökön.

A részvénypiac januári forgalma 247,6 milliárd forintot tett ki, csaknem 40 százalékkal magasabb az előző év azonos hónapjában mért 177,1 milliárd forintnál. A napi átlagforgalom az év első hónapjában 11,2 milliárd forint volt, meghaladva az előző havi 10,2 és az egy évvel korábbi 8 milliárd forintot.

A vezető részvények közül teljesítményével kiugrott az OTP, a bankpapír árfolyama 8,1 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, január 23-án napközben pedig érintette történelmi maximumát, a 11 780 forintos értéket. Januárban a Telekom 2 százalékkal, a Mol 1,6 százalékkal erősödött, míg a Richter 5,2 százalékos gyengüléssel zárta a hónapot.

Januárban a legnagyobb forgalma - 117 milliárd forint - az OTP-nek volt, majd a Mol következett 41,6 milliárd forinttal és a Richter 38,7 milliárd forinttal. A kisebb vállalatok közül az OPUS papírjában 12 milliárd forintos forgalom bonyolódott, azonban árfolyama decemberhez képest 11 százalékkal csökkent.

A részvénypiac duplikált forgalma januárban 495,1 milliárd forint volt a decemberben elért 387,9 milliárd forint után. A befektetési szolgáltatók rangsorának élére a Concorde Értékpapír Zrt. lépett 154 milliárd forintos forgalommal, a második helyre a Wood & Company Financial Services a.s. került 96,5 milliárdos forgalommal, a harmadik helyen álló Erste Befektetési Zrt. 86 milliárd forintos forgalmat bonyolított le.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!