2p

Az amerikai jegybank, a Fed júliusi kamatdöntő ülésének szerdán publikált jegyzőkönyve szerint nem zárható ki a kamatemelés a következő, szeptemberi ülésen, bár a testület tagjai meglehetősen megosztottak a kérdésben.

A Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) július 26-27-i ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul a 0,25-0,50 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot. Az akkor kiadott rövid indoklásból kitűnt, hogy a Fed illetékesei már kevésbé tartják aggasztónak az amerikai gazdaság kilátásait, mint az előző, júniusi ülésen. Eltűntek ugyanis az amerikai gazdaságra leselkedő rövid távú kockázatok, és lendületet vett a foglalkoztatás is, de továbbra sem lehet figyelmen kívül hagyni a növekedést fenyegető globális gazdasági kockázatokat.

A most közzétett jegyzőkönyv tanúsága szerint a testület tagjai egyetértettek abban, hogy több makrogazdasági adatra lenne még szükség ahhoz, hogy teljes biztonsággal meg lehessen győződni egy újabb kamatemelés indokoltságáról. Többen meg voltak győződve arról, hogy egy kamatemelés "hamarosan" időszerűvé válhat. Az "elhamarkodott" lépéstől ódzkodó tagok szerint azonban ehhez jóval "bizalomkeltőbb" inflációs adatokra lenne szükség, mivel az infláció egyelőre "meglehetősen bizonytalan" módon alakul.

A testület viszont néhány kivétellel azon a véleményen volt, hogy az Egyesült Államok gazdasága már elérte, illetve megközelítette a teljes foglalkoztatást. Ennek egyik legmeggyőzőbb bizonyítékaként az emelkedő béreket hozták fel. A tanácskozáson a monetáris döntéshozók foglalkoztak egy hosszú távú monetáris politikai keretrendszer kidolgozásának lehetőségével is, megegyeztek azonban abban, ez egyelőre nem sürgető szükségszerűség.

A külpiaci kockázati tényezőket taglalva a testület az európai pénzügyi rendszer problémáit emelte ki, különös tekintettel a nehéz helyzetbe jutott olasz bankokra. Hangsúlyozták viszont meggyőződésüket, hogy az amerikai pénzügyi rendszer stabilan képes ellenállni a Brexit bármilyen esetleges következményének.

A jegyzőkönyv alapján tehát nem zárható ki egy szeptemberi kamatemelés a Fed részéről. A piac azonban a jegyzőkönyv tartalmának ismeretében valamelyest enyhítette a monetáris szigorító lépés esélyét. A CME FedWatch kimutatása szerint a piac a közzététel előtt 58 százalék, a publikálás után 47 százalék esélyt adott a szeptemberi kamatemelésnek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!