5p

Az utóbbi hónapokban többen aggódtak amiatt, hogy az OTP-nek is gondjai lehetnek Ukrajnában a dolláralapú devizahitelek bedőlése miatt. Most úgy tűnik, hogy a magyar bank is belátta, hogy kockázatos terep a keleti szomszédunk: a csütörtökön megjelent hírek szerint az OTP felajánlotta megvételre ukrán leányvállalatát.

A hírek szerint az OTP már meghirdette ukrán leányvállalatának eladását, bár egyelőre nem sok konkrétumot tudni az ügyről. Az Mfor.hu által megkérdezett elemző szerint sikerülhet eladni a céget, az viszont valószínű, hogy veszteségeket kell majd leírnia a magyar banknak is a tranzakció miatt.

"Egyelőre annyit lehet biztosan állítani, hogy az OTP felkínálta megvételre ukrán leányvállalatát, az ügylet kimenetele még bizonytalan" - mondta el az Mfor.hu kérdésére Vágó Attila, a Concorde elemzője. Szerinte arra még nehéz választ adni, ki lehet a vevő, legvalószínűbbnek egy orosz befektető tűnhet. "Véleményem szerint van érdeklődés az ukrán leányvállalat iránt, a siker azon múlhat majd, hogy a felek miben tudnak megegyezni" - tette hozzá.


Az OTP 2006-ban 650 millió euróért vette meg a Raiffeisentől az ukrán bankot, most várhatóan veszteséggel kell majd túladnia rajta. "Kizártnak tartom, hogy ne kelljen veszteséget leírnia az OTP-nek a befektetett tőkéből. Az erkölcsi tőke (goodwill) jelenleg 110 milliárd forint körül van az ukrán bankban, várhatóan ennek nagy részét veszteségként kell elkönyvelnie a magyar cégnek" - véli Vágó Attila. Szerinte most azon mehet a vita a felek között, hogy a tőkén felül nyújtott finanszírozást megtéríti-e a vevő az OTP-nek. Tavaly novemberben például több mint 30 milliárd forinttal emelte meg az ukrán leányvállalat tőkéjét az OTP, kérdés, hogy ebből mennyit kap majd vissza.

Érdeklődésünkre az OTP csütörtök délután egy közleményben válaszolt, mely szerint "nincs értékesítési kényszer" az ukrán leányvállalat esetében. "A bank, eddigi gyakorlatához híven, a továbbiakban is kizárólag olyan tranzakciókat hajt végre, amelyek növelik a részvényesi értéket és erősítik a befektetői bizalmat" - olvasható a reagálásban. Azt is hozzáteszik, hogy az OTP Elemzési Központja jelenleg kevésbé pesszimista szcenárióval számol Ukrajnában, szerintük a hrivnya gyengülése lassan megállhat a dollárral szemben.

"A megjelent hír alapvetően pozitív az OTP számára, hiszen az ukrán leánybank eladásával kikerülhet egy olyan kockázat a banktól, mely az utóbbi időben sokakat aggasztott" - vélekedik Vágó Attila. Később persze ez visszafelé is elsülhet, hiszen ha a vártnál nagyobb veszteségeket kell leírnia a magyar vállalatnak, akkor könnyen negatív hatással lehet az OTP megítélésére.

A 2008. első féléves beszámoló szerint az OTP-nek 729 milliárd forintnyi kihelyezett hitele volt Ukrajnában, ennek nagy része dolláralapú devizahitel volt. A fenti összegnek körülbelül a felét helyezték ki háztartásoknak, a másik felét pedig vállalkozásoknak. A nemfizető hitelek aránya a jelentés szerint mindössze 1,4 százalékos volt.

Egy ukrán lap elemzése szerint az OTP akkor kerülhetne bajba, ha a nemfizető hitelek aránya meghaladná az ötven százalékot. A lap cikkében 21 százalékos arányt említ, azonban a banktól származó forrásuk szerint ez nem reális jelenleg. Tavaly Ukrajnában volt a legmagasabb a hitel/betét arány az OTP-csoporton belül, a második negyedév után 365,2 százalékos volt ez az arány.

Dollár/hrivnya árfolyam az utóbbi egy évben


Itthon már tavaly decemberben megjelentek olyan sajtóhírek, hogy az orosz Sberbank megvenné az OTP ukrán leányvállalatát, azonban az OTP akkor nem kívánta kommentálni a pletykát. A szakemberek akkor is pozitívan fogadták a hírt, azonban arra figyelmeztettek, hogy az OTP csak akkor járhat jól az üzlettel, ha a leendő vevő az ukrán bank tulajdonosi hiteleit is átvállalja a vételáron felül. Tavaly szeptemberben például 1,8 milliárd eurós hitelt nyújtott az OTP saját leánycégének, a fő kérdés most is az, hogy a vevő mennyit lesz hajlandó ebből kifizetni.

Az ukrán hrivnya az utóbbi hónapokban folyamatosan gyengült a dollárral szemben, csütörtökön 7,8 hrivnyát kellett adni egy dollárért, miközben tavaly ilyenkor még az 5-ös szint körül volt az árfolyam. Emellett az ukrán állam és az ország cégei is komoly gondban vannak. Januárban például a versenyszférában dolgozók és a közalkalmazottak egyaránt fizetésüknek csak körülbelül a felét kapták meg. Sokan éppen ezért óvták az OTP-t is, hiszen az ukrán deviza gyengülése miatt egyre nehezebbé vált a dollár alapú hitelek törlesztése, megnőtt a nem fizető kölcsönök aránya.


Ukrajna már tavaly októberben 16,5 milliárd dolláros hitelt kapott a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), miután már akkor látszottak a hrivnya meredek gyengülésének jelei.

Január közepén már olyan elemzés is megjelent a Concorde részéről, mely szerint a kötvénypiac már államcsődöt áraz Ukrajnában. Akkor a brókercég elemzője úgy vélekedett, hogy legrosszabb esetben valóban előfordulhat, hogy fizetésképtelenné válik az ukrán állam.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!