4p

Amerika emelkedett, Japán esett. Mindenki a mai tengerentúli munkanélküliségi adatokat várja.

Amerikában tegnap adatdömping volt, igaz egy részük korábban publikáltak felülvizsgálatát jelentette. Összességében mindenesetre pozitív volt a kép. A múlt héten az elemzői várakozásoknál jobban csökkent a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban: 19 ezerrel, 318 ezerre. A második negyedévre vonatkozó felülvizsgált adat magasabb amerikai termelékenységnövekedést mutatott az előzetesen közöltnél: a termelékenység a mezőgazdaságon kívüli ágazatokban 2,6 százalékkal nőtt a tavalyi második negyedhez képest. Ugyan júliushoz képest nem változott, de nem is esett vissza az ISM index. Így ismét 55,8 pont lett a szolgáltatások amerikai beszerzési menedzserindexe augusztusra, de a csütörtökön kiadott adat kedvezőbb, mint amit előzetesen az elemzők vártak.

A kedvező adatoknak köszönhetően a Dow Jones 13 363,35 ponton zárt 0,4 százalék (57,88 pont) növekedéssel. A Nasdaq Composite index 0,3 százalék (8,37 pont) emelkedéssel 2614,32 ponton fejezte be a napot.

Nem volt ilyen jó napja a tokiói értéktőzsdének, melynek fő mutatója pénteken csökkenéssel zárt, elsősorban az erős jen miatt, ami rossz hír az exportőröknek. Hozzájárult a csökkenéshez az is, hogy a japán központi bank - az EKB-hoz és a Bank of Englandhoz hasonlóan - nem fog változtatni a kamatokon. Nikkei mutatója 134,84 pontos, azaz 0,83 százalékos csökkenéssel 16.122,160 ponton zárt.
Ázsia egyébként vegyes képet mutatott, de minden piac egy százalékon belül változott.

Amire ma érdemes figyelni, az a délutáni amerikai munkanélküliségi adat. Az elemzők fontos indikátornak tartják a jelen helyzetben.

Nálunk tovább tarthat a sávozás, egy nagyon kedvező vagy nagyon kiábrándító amerikai helyzet persze kimozdíthatja a piacot, de egyelőre itthon is inkább a kivárás a jellemző.

A Mol közleménye szerint az OTP Bank Nyrt. 2007. szeptember 6-án MOL felé tett értesítése alapján, az OTP Bank közvetlen és közvetett befolyása a MOL Nyrt-ben 2007. szeptember 4-én 10 százalékra emelkedett (10.047.991 db).

Update 1

Az első negyven percet követően nincs komoly változás. A nyitás után plusz 50 pont közelébe kúszott fel az index, hogy aztán mínusz harmincig essen.

Ennek megfelelően az egyes papíroknál sincs jelentős elmozdulás a tegnapi záróárakhoz képest:
Mol 26180 (-10) Ft, MTelekom 953 (-7) Ft, OTP 9261 (-9) Ft, Richter 37300 (-100) Ft. A nap nyertese eddig az egy százalék felett erősödő Danubius (9790), de közel ennyit nőtt az FHB is (2085 Ft).

Updat 2

A fél 3-ig álmosító unalommal zajló kereskedést az amerikai munkanélküliségi adatok billentették ki. A vártnál sokkal rosszabb számok hatására minden piac nagyobb piac élesen esni kezdett. Itthon a napközben 100 pont körüli mínuszból pillanatok alatt közle 300 pont lett a Bux vesztesége, de a német és az angol tőzsde is lefordult.

4 ezer fővel csökkent augusztusban a nem-mezőgazdasági új munkahelyek száma az Egyesült Államokban, miközben a piac 100-110 ezer fő körüli bővülésre számított. Júliusban az eredetileg közzétett 92 ezres bővülést most 68 ezerre módosította a Munkaügyi Minisztérium.

Lehet, hogy a Fidel által beharangozott recesszió már kopogtat?

Érdekes, hogy a nagyhatalmú ex-Fed elnök is ijesztgetett. A nemzetközi tőkepiacokon eluralkodott zűrzavar sok tekintetben azonos jeleket mutat az 1987-ben és 1998-ban bekövetkezett pénzügyi válsággal, a részvénypiacok akkori összeomlásával - jelentette ki Alan Greenspan, a Fed volt elnöke a Wall Street Journal pénteki számában.

Greenspan okfejtése szerint a gazdasági fejlődés alapvető jellemzője, hogy a növekedést az eufória táplálja, a zsugorodást a félelem. "Most a tőkepiacokon a félelem az úr" - fejtette ki Greenspan.

Update 3

Néhány napja volt már egy lefele történő kitörési kísérlete az indexnek, amely megtréfált minket (majd lokális csúcsra futott belőle a piac), most azonban úgy tűnik, hogy tényleg kieshetünk a sávból.


Update 4

Amerika stoikus nyugalommal vette tudomásul, hogy BAJ VAN. A Dow -150 pont, a Nasdaq pedig -35 pont az első negyedóra végén. Meglepő lenne, nagyobb pozitív fordulat napközben (ahhoz azért relatív magasan van az index), ha azonban nem lesz beszakadás (és -100 és -150 pont között zárt), elképzelhető, hogy hétfőn nálunk sem lesz komoly pánik. Természetesen egy esetleges komoly amerikai sell-offra a Bux is célbaveheti a 26 ezer pontos szintet.


Update 5

A BUX a nap végére 565,17 pontot esett, így 26 593,72 ponton zárt. A vezető papírok mindegyike veszített értékéből, a nap vesztese az OTP és a Mol lett. Előbbi 9080 forintra gyengült 23,2 milliárdos forgalom mellett, utóbbi 25505 forintig esett, forgalma közel 8 milliárd forintot tett ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!