3p

A határidős kontraktusok negatív nyitást vetítenek előre az amerikai részvénypiacokon, elsősorban a pénzügyi szektorban felerősödő problémák miatt eshetnek vissza a vezető indexek a hétfői szünnap után. A jelek szerint a Dow 0,9 százalék körüli gyengüléssel indíthatja a napot, míg a S&P 1,2 százalékot bukhat a kezdéskor.

A Wall Street hétfőn szünnap miatt lemaradt a nyugat-európai részvényindexek eséséről, ezt most bepótolhatja, a határidős indexek negatív nyitást valószínűsítenek. Elsősorban a pénzügyi szektorban felerősödő problémák vethetik vissza a részvényárakat, miközben az olaj ára tovább csökken a februári határidős kontraktusok kipörgése miatt.

8175 pont körül nyithat a Dow Jones index magyar idő szerint délután fél négykor, ez 0,82 százalékkal lenne alacsonyabb a múlt pénteki záróértéknél. A S&P esetében a határidős szerződések 1,06 százalékos visszaesést mutatnak nem sokkal a tőzsdenyitás előtt.

Jelentős makroadat kedden sem jelenik meg Amerikában, a befektetők jórészt amiatt lehetnek pesszimisták, hogy a Royal Bank of Scotland hétfőn bejelentette: 28 milliárd fontos veszteséggel számol a 2008-as évre. A brit bank vártnál nagyobb deficitje érzékenyen érintheti az amerikai pénzügyi szektort is a hétfői szünnapot követően. Ráadásul a brit kormány bejelentette, hogy további 100 milliárd fontot költene a bankok megmentésére, ennek többségét tulajdonrész vásárlására fordítanák. A szakemberek attól tartanak, hogy ezzel több brit bank is teljesen állami tulajdonba kerülhet. Az RBS részvényeinek 70 százaléka már az állam kezében van.

Amerika számára azért rossz hír az újabb brit bankmentő csomag, mert sokan attól tartanak, hogy a tengerentúlon is hasonló intézkedésekre, további államosításra lesz szükség a veszteségek miatt.

Amerika kedden Barack Obama beiktatására figyel, az Egyesült Államok 44. elnöke magyar idő szerint este teszi le esküjét. A tőzsde számára főleg a gazdaságélénkítő intézkedések miatt lehet érdekes, hogy immáron hivatalosan is Obama lesz az elnök, az elemzők rögtön az első 72 órában konkrét intézkedéseket várnak az új vezetőtől. Ha megtörténnek ezek, akkor az a tőzsdére is pozitív hatással lehet, de az is könnyen elképzelhető, hogy Obama az első napokban csalódást fog okozni.


Hír még az amerikai piaccal kapcsolatban, hogy a Fiat és a Chrysler megegyeztek arról, hogy az olasz autógyár 35 százalékos részesedést vesz amerikai szektortársától, ezzel törne be az amerikai piacra a Fiat.

Az olaj ára tovább csökkent kedden, mivel most pörögnek ki a februári kontraktusok, melyektől sokan ezért szabadulnak meg. Kedden délután 34,28 dollárba került egy hordó nyersolaj a piacon, ez 2,23 dollárral volt alacsonyabb az előző napi szintjénél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!