4p

Svájc egyik legnagyobb vagyonkezeléssel foglalkozó bankjának vezetője borús előrejelzést tett közzé. Nem ő az első, aki szerint nagy zakó lesz a tőzsdéken.

Komoly korrekciót vár a piacokon a Julius Baer vezérigazgatója. A 400 milliárd dollárnál is nagyobb vagyont kezelő pénzintézet első embere, Bernhard Hodler szerint az idei évben egy 15 százalékot elérő korrekció is jöhet.

Az elmúlt időszak masszív emelkedése után időszerű egy komolyabb korrekció, vélekedett a bankár. Azt persze nem lehet megjósolni, hogy pontosan mikor fog mindez bekövetkezni, ám a szakember szerint az idén látunk majd egy nagyobb esést. 
 

A lemorzsolódás egyébként a napokban megkezdődött, hiszen a New York-i tőzsdéken a hétfői kis mínuszok után kedden már említésre méltó, egy százalékot meghaladó esés volt. A keddi esés mögött egyébként több tényező is állt, Donald Trump jól induló beszéde mégsem nyugtatta meg a befektetőket, akik az amerikai jegybank, a Fed szerdai döntésére várnak. Az elemzők szerint ugyan a kamatszint nem változik, de a döntéshez fűzött jegybanki kommentárból kiderülhet, hogy milyen kamatpolitikát folytat az idén a Fed. Rontott a hangulaton az is, hogy az eddig fényes vállalati eredmények mellett megjelentek gyengébbek is az utóbbi napokban. A fentieken túl az amerikai kötvényhozamok folyamatos emelkedés sem a részvénypiac felé tereli a befektetőket, a hozamok kedden átlépték a 2,70-es szintet és lassan de biztosan közelítenek a lélektani 3 százalékhoz. Két nap lecsorgás után az elmúlt 14 hónapban ahhoz szoktunk hozzá, hogy egy nagy ugrással feledtetik a piacok a topogást, most azonban szerdán csak a nyitást követően álltak erős pluszban az indexek. A Fél százalék feletti nyereség napközben elfogyott, és a keddi szintek közelében zártak a piacok szerdán. Így egyre valószínűbb, hogy a szakértők nem csak "kárognak", hanem valóban a levegőben van a nagyobb korrekció lehetősége. 

A Julius Baer vezérigazgatója egyébként a borús jelek ellenére sem gondolja, hogy el kellene felejteni a részvénypiacot. Úgy látja, hogy ugyan az áraknak csökkennie kellene, ám ennek ellenére hosszabb távon jó lehetőségek vannak. A gazdasági fundamentumok ugyanis nagyon rég voltak ennyire kedvezőek. A GDP világszerte növekszik, és összességében a vállalati profitok is pozitív irányba mozdultak el, miközben mind makro, mind mikroszinten jók a kilátások. Igaz, figyelmeztet a szakértő vannak – elsősorban politikai – kockázatok is, amelyeket nem szabad szem elől téveszteni.
 
Nem a Julius Baer vezére az első, aki az elmúlt napokban nagyobb visszaesést vizualizál, hiszen ezen a héten a Goldman Sachs elemzői is borús kilátásokat vetítettek előre. Szerintük akár 20 százalékos zuhanás is lehet a piacokon. A jelenleg túlértékelt részvénypiac ugyanakkor egy jelentősebb visszaesés után újra izgalmas befektetési terep lehet az amerikai bank szerint. 
 
A piacok túlértékeltsége a múlt héten a Világgazdasági Fórumon Davosban is terítékre került. Ott az Allianz vezére hívta fel erre a figyelmet az előadásában. Oliver Bate szerint nagyon veszélyes a mostani értékeltségi szint, és egyértelmű, hogy korrekciónak kell bekövetkezni. Hasonlóan magasan értékeltségi szinten egyébként története során csupán kétszer álltak az amerikai részvénypiacok, mindkét alkalommal súlyos árat kellett később fizetni a túlzott optimizmusért. Először a nagy gazdasági világválságot megelőzően 1929-ben láthattunk a vállalati eredményekhez mérten ennyire magas árakat, majd a dotkom őrület idején, amikor gyakran valós teljesítmény nélküli internetes cégekért fizettek sokmilliárd dollárt a befektetők. Mind 1929, mind 2000 után nagyon komoly visszaesés volt a tőzsdéken.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!