1p

Jogerősen is védetté nyilvánították a Munkácsy-trilógia részét képző Golgota című festményt - közölte az alkotás védettségének ügyében első- és másodfokon is eljáró Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ a Magyar Időkkel.

A lap keddi száma szerint a döntés értelmében a festményt csak külön engedéllyel lehet kivinni az országból, de még a debreceni Déri Múzeumból is más helyre szállítani, miközben az állam élhet elővásárlási jogával.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban jelezte, hogy a képet a jegybank értéktár programjának részeként kívánja megvásárolni, a műkincsvételre vonatkozó lehetőségeken belül, hatmillió dolláros - több mint 1,6 milliárd forintos - vételárért.

A Forster Központ tavaly november 20-i elsőfokú döntésében vette fel a védett műalkotások listájára az amerikai-magyar üzletember, Pákh Imre tulajdonában lévő Golgotát. A védetté nyilvánítás előtt az amerikai-magyar műgyűjtő kilencmillió dollárt kért a trilógia tulajdonában lévő darabjáért és többször azt állította, hogy egy orosz vevőjelölt már érdeklődik a festmény iránt - idézte fel a napilap.

15 milliárdot költenek egy újabb stadionra!

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!