Rossz nyelvek szerint Dunát lehetne rekeszteni a rendszerváltás óta különféle sajtótájékoztatókon, közleményekben, parlamenti felszólalásokban bejelentett, majd soha meg nem valósult bérlakás-koncepciókkal – azt csak remélni merik a megkérdezett elemzők, hogy ezúttal valamivel több fog történni, noha az előfeltételek nem teljesen ideálisak.
Ki épít és miből?
A gazdasági válság 2008-as begyűrűzéséig a bérlakás-téma a hazai ingatlanpiacon egyfajta fantasztikumként működött: állami lakásépítés egyáltalán nem volt, a gyors megtérülésre éhes építési vállalkozóknak pedig eszük ágában sem volt bérházakat építeni, mikor a vevők a nulla beugrós hitelek bűvöletében bizonyos lakóparkok esetén szinte egymás kezéből tépték ki a kilincset. Természetes, hogy az akkori piaci helyzetben egyelten beruházó sem óhajtotta évtizedekig üzemeltetni a felhúzott épületet (különösen azok az építtetők nem, akik a lakások gyors eladása után jogutód nélkül eltűntek/megszűntek).
Mivel az ingatlanpiac az utóbbi időszakban alaposan átrendeződött, és nem úgy tűnik, hogy Magyarországon a következő néhány évben óriási lakásvásárlási boom indulna be, az ingatlanszakmában terjedő hírek alapján úgy hallani, ma már lennének vállalkozók bérlakások kivitelezésére és üzemeltetésére, természetesen megfelelő mértékű állami támogatással. A konstrukció nem teljesen idegen a hazai ingatlanpiactól, önkormányzati támogatással itt-ott felhúztak ilyen épületeket, ám ezek mindössze néhány száz családnak kínálnak megoldást.
Kinek kell egyáltalán?
Végigtekintve az elmúlt évek eseményein, úgy tűnik, a bérlakásépítések szinte teljes hazai szünetelését három dolog eredményezte: a pénzhiány, a beruházók érdektelensége, illetve a potenciális bérlők hiánya. Ezen hatások az aktuális, külső gazdasági környezet állapotától függően hol egymást váltva, hol egymással párhuzamosan álltak fenn – tény azonban, hogy az egyik is elegendő ahhoz, hogy bármilyen bérlakás-koncepciónak keresztbe tegyen.
Régi mondás ugyanis a piacon, hogy a magyar ember mindenek felettinek tekinti a saját tulajdonú ingatlant - ez a gondolkodás több, szociológiai kutatás szerint is egyik oka a hazai munkaerő röghöz kötöttségének. A rossz emlékű "tanácsi" lakások korszakát ismerők aligha lennének visszakényszeríthetők egy hasonló konstrukcióba (nem mellesleg, többségük szinte fillérekért vehette meg a rendszerváltáskor addigi bérleményét), másrészt generációk óta közös az egyetértés abban, hogy csak a saját lakás az, ami biztos.
Talán a válság előtti önerő nélküli lakáshitelek, talán a régi rossz emlékek, talán a meglévő önkormányzati bérlakáshoz való igen nehéz hozzájutási lehetőségek is okozták, hogy sokáig érdektelenek, bizalmatlanok voltak a hazai piaci szereplők a bérlakásokkal kapcsolatban, bár Nyugat-Európa egyes országaiban jól működik a konstrukció, egyes városokban a magántulajdonú lakások aránya mindössze 40-50%.
Árban biztosan megérné
Bérlakás-ügyben nincs igazán jó megoldás – vélik az mfor.hu által megkérdezett elemzők – túl olcsón nem éri meg senkinek ezeket kiadni és üzemeltetni, a reális ár viszont már megközelítheti egy saját lakás havi törlesztőjét – azaz vagy beruházó, vagy bérlő nem lesz, a zsebébe pedig az államnak kell majd nyúlnia.
Ha azonban jelenlegi, jórészt az önkormányzatok által meghatározott árszínvonal marad a piacon, az sokak lakhatási problémáját oldja meg, de újra felveti a kérdést, hogy melyik beruházó lesz az, akinek megéri majd mondjuk egy 60 négyzetméteres lakást havi 25-30.000 forintért elérhetővé tenni, amennyiért a kiadó lakások piacán valami ilyesmit lehet csak bérelni.
mfor.hu
