3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Veszítettek értékükből hétfőn a vezető ázsiai részvényindexek, a befektetők továbbra is elsősorban Európa miatt aggódnak, az euró is közel jár 2010-es mélypontjához. Az aggodalmak várhatóan egészen addig fennmaradnak, amíg nem sikerül hihető megoldást kidolgozni a kontinens adósságválságára, ez leghamarabb márciusban történhet meg.

Tokióban ma szünnapot tartottak, azonban a többi fontos ázsiai piac kinyitott. A hongkongi Hang Seng index például néhány ponttal emelkedni tudott, míg a Shanghai Composite 2,9 százalékos pluszban zárt. Azt már megszokhattuk, hogy a kínai piac rendre szembe megy a többiekkel, így most sem meglepő, hogy az összes többi mutató a piros tartományban zárt. A dél-koreai Kospi például 0,9 százalékkal esett vissza a nap végére, míg a tajvani tőzsde vezető indexe 0,39 százalékos lecsorgással zárta a hét első napját.

A japán Daiwa Capital Markets szakemberei szerint számottevő esélye van annak, hogy rövid távon egy újabb sokk éri majd a világ piacait Európából. A fő kockázatok között kiemelték a görög és francia parlamenti választásokat, valamint azt, hogy most lesz aktuális a görögök számára a megegyezés a magánbefektetőkkel a szükséges veszteségleírásról. Az EU tagállamai még tavaly állapodtak meg arról, hogy Görögország életben tartása érdekében a kötvénytulajdonosoknak is komoly áldozatokat kell vállalniuk, azonban a gyakorlatban csak most indulnak majd ezek a tárgyalások.

A kínai tőzsde emelkedése annak fényében meglepő, hogy a Nikkei japán üzleti lap hétvégi száma arról számolt be, hogy a kínai kormány 7 százalékra csökkentheti idei növekedési előrejelzését, ez pedig elmaradna az elmúlt nyolc évben célként kitűzött 8 százalékos éves növekedési ütemtől. A hírek szerint Kína is elsősorban az európai adósságválság negatív hatásai miatt lett óvatosabb. A hétfői nap egyik legfontosabb eseménye Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök találkozója lesz, melyen megvitatják az európai helyzet legfrissebb fejleményeit.

A nyersanyagipari részvények voltak a nap vesztesei a Távol-Keleten: a hongkongi piacon az Angang Steel 0,55 százalékkal esett vissza, míg a Posco 3,12 százalékos bukott Szöulban. Az ausztrál OneSteel 2,78 százalékkal pénteki értéke alatt zárta a napot. A Cnooc olajtársaság részvényei 0,66 százalékkal lettek olcsóbbak a nap végére, míg az Aluminium Corp. of China 0,3 százalékos lecsorgást mutatott.

Shanghaiban a komoly emelkedés néhány egyedi kimagasló teljesítménynek volt köszönhető: a Shenhua Energy 7,17 százalékkal ugrott feljebb, míg a SAIC Motor 4,93 százalékkal erősödött péntekhez képest.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!