3p

A határidős kontraktusok alapján emelkedéssel nyithatnak kedden délután a Wall Street vezető indexei, miután hétfőn az utóbbi hónapok egyik legnagyobb zuhanása volt tapasztalható a piacon. A gazdasággal kapcsolatban egyelőre nem jönnek pozitív hírek, de a természetes korrekció feljebb viheti a mutatókat.

A jelek szerint 1,5-2 százalék közötti erősödéssel indíthatják a napot a vezető amerikai részvényindexek kedden, a tőzsdék magyar idő szerint fél négykor nyitnak, egy kicsit fellélegezhet a piac a hétfői meredek zuhanást követően. A gazdasággal kapcsolatban egyelőre nem jelentek meg pozitív hírek, a hétfői eladási hullám után azonban kedden előtérbe kerülhetnek ismét a vevők.

A határidős kontraktusok alapján a Dow 1,2 százalékos pluszban kezdheti a napot magyar idő szerint fél négykor, míg a Standard & Poor's 500 1,65 százalékkal ugorhat meg a tőzsdenyitást követően.

A hétfői az egyik legrosszabb napjuk volt az amerikai tőzsdéknek a hitelválság kitörése óta, a vezető indexek 7 százalék feletti mértékben gyengültek a nap végére. Mindez annak volt köszönhető, hogy a Nemzeti Közgazdász Társaság közölte: 2007 decembere óta recesszióban van az amerikai gazdaság, és a közeljövőben sem várható javulás. Emellett további kiábrándító makroadatok jelentek meg a gazdaság helyzetét illetően.

Az elemzők szerint a keddi napon egy kicsit stabilizálódhatnak az amerikai részvénypiacok, de ez természetes jelenség a tőzsdék esetében, hogy a nagy zuhanások után egy kis korrekció következik. Az utóbbi napokban a befektetők főleg a kiskereskedelmi adatokra figyeltek, ez folytatódhat a következő időszakban is. A kereskedelmi láncok egy része mostanában közli harmadik negyedéves eredményeit, így különös figyelem fordul feléjük. A hét második felében aztán a novemberi munkanélküliségi adatok megjelenése hozhatja lázba a piacokat.


A pozitív hangulat felé mutat azonban, hogy a hírek szerint a három detroiti autógyár - a General Motors, a Ford és a Chrysler - kedden járulnak a Kongresszus elé, hogy a képviselők áldását kérjék az általuk szorgalmazott 25 milliárd dolláros csomagra, mely a vállalatok életben maradását jelentené. A Kongresszus egyszer már elutasította a csomagot, most azonban az autógyárak újabb garanciákat vállalnának.

Az autógyártók egyébként épp kedden közlik novemberi eladási adataikat, melyekre szintén figyel a piac, bár abban szinte mindenki egyetért, hogy további jelentős visszaesésre lehet számítani.

A szektorok közül érdemes figyelni az energiacégekre, ugyanis a nap első felében hároméves mélypontra esett az olaj világpiaci ára, azóta viszont emelkedik az árfolyam. A nyitás előtt az Exxon papírjai 1,29 dollárral 75,60 dollárra drágultak, míg a ConocoPhilips 1,8 százalékkal lódult meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!