3p

A hétvégén elhangzott igény az SZJA, és társasági adó csökkentésére, valamint az E.ON kivásárlása mellé napirendre került az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, ami újabb, nagyjából 60 milliárdos lyukat ütne a költségvetésen. A bizonytalanságot egyébként nem csak a hét eleji kamatcsökkentés híre okozza, hanem az is, hogy a fenti bevételkieséseket, illetve újabb kiadásokat miből finanszírozná a kormány - olvasható a Commerzbank csütörtöki elemzésében.

EUR/HUF (282,40 – 285,20): Tegnap folytatódott a kedd délutántól tartó forintgyengülés, kedden a 282,50-es pont volt a tetőpont, ami szerdára már 284-re változott. Szerda reggel még a hazai fizetőeszköz volt a térségbeli devizák között a sereghajtó, de napközben aztán a zloty behozta a lemaradást utolérve a forintot. Közben a cseh korona viszonylag stabil tudott maradni szokásához híven. A CZK jobb formája abból is adódhatott, hogy a cseh miniszterelnök tegnap az adók emelésének a szükségességét hangoztatta, míg nálunk épp adócsökkentés, illetve állami nagybevásárlások vannak kilátásban (nota bene a cseh gazdaság állapota klasszisokkal jobb állapotban van a miénkkel szemben). A hétvégén elhangzott igény az SZJA, és társasági adó csökkentésére, valamint az E.ON kivásárlása mellé napirendre került az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, ami újabb, nagyjából 60 milliárdos lyukat ütne a költségvetésen. A bizonytalanságot egyébként nem csak a hét eleji kamatcsökkentés híre okozza, hanem az is, hogy a fenti bevételkieséseket, illetve újabb kiadásokat miből finanszírozná a kormány. Ma reggel a 283,50-es szintről indult a kereskedés, de a fenti bizonytalansági faktorok és a borongós nemzetközi hangulat miatt már a 285-ös szintet is elértük.

EUR/USD (1,2480 – 1,2570): Már lassan második napja relatíve magasan, 1,25 felett tud tartózkodni az EUR/USD árfolyama a rengeteg európai bizonytalanságot okozó tényező ellenére. Ami mégis gyengébb szinten tudja tartani a dollárt az euróval szemben, az a Fed élénkítő lépéseinek közelgő lehetősége miatt van. Az amerikai gazdaság aktuális állapotát bemutató úgynevezett Bézs Könyv szerint kis mértékben bővült az USA gazdasága, de ez nem képes a munkaerőpiacon pozitív fordulatra. A Mexikói öbölben tomboló Izsák hurrikánt veszít az erejéből, ami meglátszik a nyersolaj árgörbéjén is, második napja tudott esni a fekete arany ára. A közeljövőt illetően a piac a Jackson Hole-i Bernanke beszédre vár, így ma is inkább az oldalmozgás lehet a jellemző az EUR/USD árfolyamában, 1.2540 körüli értékekkel.

CHF/HUF (235,90 – 237,60): Ahogy folytatódott a forint gyengülése az euróval szemben, úgy veszített értékéből a HUF a CHF-hez képest, így a kurzus már elérte a 236.50-es, rég nem látott szinteket.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!