3p

A befektetési alapok vagyona 15,6 milliárd forinttal, 0,28 százalékkal csökkent júliusban elsősorban a pénzpiaci alapoknál továbbra is tartó tőkekivonás miatt - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) kedden.

A Bamosz-tagok július végén összesen 5646 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

A pénzpiaci, a kötvény- és a tőkevédett alapokból kiáramlott a tőke, a többi kategóriába pedig beáramlott, ennek eredője azonban negatív lett, mivel a pénzpiaci és a kötvényalapokból is nagyobb összegű tőke áramlott ki. A visszaváltások 15,9 milliárd forinttal haladták meg az értékesítést júliusban. A legnagyobb vagyongyarapodást most is a származtatott alapok érték el, azonban ennek az alapkategóriának még nem jelentős a súlya az alapok között.

A pénzpiaci alapok vagyona 1,5 százalékkal csökkent, ami a Bamosz szerint nem meglepő, figyelembe véve a 19,5 milliárd forintos visszaváltást, amely gyakorlatilag minden alkategóriát érintett.

A kötvényalapokból 14,4 milliárd forint távozott, ami nagyrészt a hazai rövid futamidejű kötvényalapoknak tulajdonítható, ahonnan 9,1 milliárdnyi tőke áramlott ki. A hozamok csak kis mértékben tudták mérsékelni a tőkekiáramlás hatását, így végül a vagyon 1 százalékkal csökkent.

A vegyes alapokba 4,8 milliárd forintnyi tőke áramlott júliusban, amely a második legmagasabb érték. A hozamok ehhez némileg még hozzá is tettek, így vagyonuk 0,7 százalékkal növekedett.

A részvényalapokba 2,3 milliárd forintnyi tőke érkezett, amin a hozamok nem tudtak javítani, de vagyonuk így is 0,3 százalékkal meghaladja a előző havit.

A tőkevédett alapokból ezúttal 3,5 milliárd forint tőke távozott. A hozamok ezen egyáltalán nem tudtak javítani, így összességében 1 százalékkal csökkent ezeknek az alapoknak a vagyona.

Az abszolút hozamú alapokba 5 milliárd forintnyi friss tőke érkezett, amely a legnagyobb a kategóriák között. A hozamok ezen nem javítottak, így a vagyon csak 0,5 százalékkal gyarapodott.  

A származtatott alapokba közel 4,2 milliárd forintnyi friss pénz érkezett és a hozamok is jól alakultak, így vagyonuk az alapkategóriák között a legnagyobb mértékben, 11,6 százalékkal nőtt júliusban.

Az ingatlanalapoknál júliusban 4,5 milliárd forintot helyeztek el a befektetők, amihez a hozamok is hozzátettek, a vagyon így 1,8 százalékkal gyarapodott.

Az árupiaci alapokba 100 millió forint friss tőke érkezett, de a negatív hozamok hatására vagyonuk jelentősen, 8,3 százalékkal csökkent.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!