4p

Felemás, többnyire a vártnál gyengébb számokat tett közzé kedd hajnalban a tőzsde honlapján a Mol a 2010-es negyedik negyedévre vonatkozóan. Az utolsó három hónapban az EBITDA és az üzemi eredmény is elmaradt a várttól, a speciális tételek nélkül azonban az elemzői konszenzusnál jobb számokat közölt az olajcég.

A teljes 2010-es évben a Mol-csoport nettó eredménye 100,8 milliárd forint volt, ami 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ezt csak részben csökkentette a kormány által bevezetett válságadó, melyből 25,8 milliárd jutott a Molra, illetve az Európai Bizottság határozata alapján kamatokkal terhelt 35,2 milliárdos bányajáradék, amit vissza kellett fizetni.

A negyedik negyedév 33 milliárd forintos nettó eredménye jelentősen elmaradt az előző három hónap 92,1 milliárdos értékétől, de még a 45 milliárd körüli elemzői várakozásnak is csak a kétharmadát tette ki. A már említett válságadóból egyébként 6 milliárd forint esett a negyedik negyedévre, a többi 19,8 milliárdra már az előző három hónapban megképezte a tartalékot a vállalat. Ugyanakkor ez a 6 milliárd a negyedéves eredményt csökkentette.

Az EBITDA tekintetében speciális tételek nélkül 599,3 milliárd forintot ért el éves szinten a cég, ami 58 százalékos növekedést jelentett 2009-hez képest. A negyedik negyedév azonban ebből a tekintetéből sem sikerült jól: a 149,4 milliárdos adat jelentős csökkenést jelent a harmadik negyedév 180,5 milliárdjához képest, miközben az elemzők jócskán 150 milliárd feletti adatot vártak.

Év per év alapon az EBITDA-nál lényegesen nagyobbat ugrott a speciális tételek nélkül számított üzleti eredmény, mely 88 százalékkal 331,7 milliárd forintra emelkedett. "Az eredményjavulás elsősorban a nemzetközi szénhidrogén termelésből származott, miután az elmúlt évek kiemelkedő beruházásai termelési fázisba fordultak" - olvasható a cég jelentésében.

Az eredmények mögé tekintve elmondható, hogy a negyedik negyedévben az upstream divízió (kutatás-termelés) mentette meg a még nagyobb mínusztól a magyar olajcéget. Ezen a soron a vártnál kicsit jobb, 85,7 milliárd forintos üzleti eredmény látszott, ami részben ellensúlyozni tudta a többi tevékenység gyengébb teljesítményét.

Éves szinten az upstream 260,5 milliárd forinttal járult hozzá az üzemi eredményhez, ami 80 százalékos emelkedést jelentett 2009-hez képest. A horvátországi gázkereskedelemi tevékenység azonban csökkenő mértékben, de továbbra is veszteséges volt

A downstrem divízióban (feldolgozás és kereskedelem) a várt 13 milliárd feletti üzemi eredmény helyett csak 11,3 milliárdot sikerült elérni az év utolsó három hónapjában, míg a gáz üzletág 10 milliárdos hozzájárulása is elmaradt a várttól. A petrolkémia továbbra is a Mol "mostohagyermeke", október és december között 3,9 milliárdos veszteséggel járult hozzá a csoport számaihoz.  

A downstream divízió speciális tételek nélküli üzleti eredménye tavaly több mint a duplájára nőtt, 67,8 milliárd forintot tett ki, míg a petrolkémia éves szinten másfél milliárdos eredményt hozott, a gáz- és energia üzlet pedig 67,7 milliárddal növelte az eredményt.

A pénzügyi műveletek nettó vesztesége 2010-ben 83,4 milliárd forintot tett ki, szemben az előző év 60,3 milliárdos veszteségével. 2010-ben a fizetett kamat 34,6 milliárd forint, a kapott kamat 7,4 milliárd, valamint a nettó árfolyamveszteség 46,6 milliárd forint volt

"Sikeres évet zártunk 2010-ben. A kihívásokkal terhelt külső gazdasági és szabályozói környezet ellenére nemcsak tovább erősítettük pénzügyi pozícióinkat, de kulcsfontosságú beruházásaink folytatásával, megvalósításával valamennyi üzletágunkban felkészültünk egy még sikeresebb időszakra" - mondta az eredményekkel kapcsolatban Hernádi Zsolt. A Mol elnök-vezérigazgatója hozzátette: kiaknázták a meginduló, fokozatos gazdasági élénkülést és tovább folytatták stratégiánkat. A nemzetközi tevékenység eredményhozzájárulásának részaránya jelentős mértékben megnövekedett 2010-ben, és ennek a tendenciának folytatását várja a menedzsment az elkövetkező években is.

"Az első INA-val közös teljes pénzügyi évben integrációnk magasabb szintre lépett, amely a korábbi beruházások és a folyamatban lévő hatékonyságjavító intézkedések eredményével együtt már tükröződik az INA javuló hozzájárulásában. Elkötelezettek vagyunk hatékonyságunk és eszközállományunk további javítása valamint az integrált működésben rejlő szinergiák kiaknázása iránt, hiszen kibővült portfóliónk további jelentős organikus növekedési lehetőséget hordoz magában" - tette hozzá Hernádi.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!