3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A vártnál kedvezőbb első negyedéves eredményeket tett közzé csütörtök hajnalban a Richter az első negyedévet illetően, a gyógyszercég árbevétele főleg a nyugat-európai és az orosz piacnak köszönhetően ugrott meg majdnem 16 százalékkal. A nettó eredmény a tavalyi másfélszeresére emelkedett, akárcsak az üzemi eredmény.

Az idei év első három hónapjában 82 milliárd forintos árbevételt ért el a Richter, ami 15,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál - derül ki a cég csütörtök hajnalban közölt gyorsjelentéséből. Euróban 6,4 százalékkal emelkedett az árbevétel 260,2 millióról 267,9 millióra. Az eltérés oka, hogy ugyan az első negyedévben számottevően erősödött a forint, de összességében még így is gyengébb volt az euróval szemben, mint tavaly ilyenkor.

A társaság üzleti eredménye az egy évvel korábbi 10,2 milliárd forintról 15,4 milliárdra emelkedett. Ehhez jött még a 2,2 milliárd forintos pénzügyi eredmény, ami egy éve még 1,8 milliárd forint volt, így az adózás előtti eredmény 12 milliárdról 17,8 milliárd forintra emelkedett. A tulajdonosokra jutó adózott eredmény 49,9 százalékkal javult, az egy évvel ezelőtti 11,2 milliárd forint után 16,7 milliárdot tett ki.

A Richter egyébként a két legfontosabb mutatóban túlteljesítette az előzetes elvárásokat: a KBC Equitas elemzői például 80,3 milliárd forintos negyedéves árbevételre és 13,1 milliárd forintos nettó eredményre számítottak előzetesen. Vagyis a szakemberek is javulást vártak tavalyhoz képest, de még azt is sikerült felülmúlni.

A részletes árbevételi adatokból az látszik, hogy főleg Nyugat-Európa és Oroszország járultak hozzá a növekedéshez: az EU9-tagállamokban az értékesítés 22,6 százalékkal emelkedett, a tavalyi 4,9 milliárd forint után most 6,1 milliárdot tett ki. Az elemzők már előzetesen is számítottak arra, hogy a 2010 őszén megvásárolt Grünenthal-portfólió fokozatosan beérik majd, a tavaly még alig termelő nyugat-európai értékesítés ennek köszönhetően lendülhetett fel.

 A Richter számára legfontosabb orosz piacon 28,2 százalékos növekedést sikerült elérni az egy évvel ezelőttihez képest, 20,3 milliárd forintról 26,1 milliárdra emelkedett az árbevétel. Lényegesen kisebb piac ugyan, de kimagasló volt Ukrajna növekedése, ahol a 4,7 milliárdos bevétel 61,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A negatív pólust továbbra is az amerikai piac jelenti, ahol folyamatosan csökkennek a Richter bevételei, az első negyedévben 26,2 százalékos volt a visszaesés tavalyhoz képest. Emellett Magyarország okozott fejfájást a cégnek, hiszen a hazai bevételek 7,6 százalékkal 8,8 milliárd forintra estek vissza. Ez utóbbi azonban szintén előre várható volt, hiszen a kormány a Széll Kálmán Terv keretében már tavaly csökkentette a gyógyszerkassza kiadásait, illetve az úgynevezett vaklicit bevezetése is bevételkiesést okozott a szektorban. "Az elmúlt két évben bevezetett készítmények forgalma nem tudta ellensúlyozni a 2011-es év során bevezetett piacszabályozási intézkedések hatásait" - olvasható a gyorsjelentésben a magyar piac kapcsán.

Az eredmények kapcsán reggel 9-kor sajtótájékoztatót tart a társaság, melyről az mfor.hu is beszámol.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!