5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Rég nem volt példa arra, hogy az adózott eredmény negatív legyen a legnagyobb magyar banknál, a tavalyi negyedik negyedévben ez is megtörtént. A péntek reggeli sajtótájékoztatón a menedzsment értékeli a számokat. Mfor.hu-tudósítás.

10:17

Az év végén 285 forintos záróárfolyamot várnak az OTP szakemberei az euróra. Az év közben várható árfolyamról Bencsik elmondta: sok függ attól, mi várható a világban, ő személy szerint 285 forint körüli átlagárfolyamot vár 2012-ben. 

10:12

Az árfolyamrögzítéssel kapcsolatban az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta: szerintük ez egy nagyon vonzó lehetőség, amivel szinte minden ügyfélnek érdemes lesz élnie, éppen ezért arra számítanak, hogy az ügyfeleik jelentős hányada él majd ezzel. "Ez az ügyfelek számára egyértelműen kedvező, nem látok arra okot, hogy valaki ne éljen vele, ezért könnyen lehet, hogy akár 90 százalék felett lesz a részvétel. Az OTP esetében 130 ezer ügyfelet érinthet az árfolyamgát, annyian élhetnek ezzel a könnyítéssel" - válaszolta kérdésünkre Bencsik László.

10:10

"Abszolút megalapozatlannak ítéltük meg a Nitrogénművek keresetét, ezért nem is képeztünk céltartalékot, így most nem is várható felszabadítás" - mondja Bencsik az mfor.hu kérdésére azzal kapcsolatban, hogy a bíróság a héten tette közzé másodfokú döntését, mely elutasította a Nitrogénművek keresetét az OTP ellen.

10:04

"Az OTP hivatalos véleménye az, hogy a kormány továbbra is mindent megtesz, hogy az EU/IMF megállapodás minél előbb megtörténjen" - válaszolja újságírói kérdésre a vezérigazgató-helyettes. 

10:03

"Az árfolyamrögzítés miatt vélhetően csökkenni fognak a kamatbevételek és a kockázati költségek, legalábbis rövid távon biztosan" - mondja Bencsik. 

9:57

Az OTP abban bízik, hogy az idén már növekedhet a hitelállomány, továbbra is az orosz és ukrán piacon várnak komoly növekedést, illetve stratégiai prioritás lesz a magyarországi vállalati hitelezés beindítása, ahol kétszámjegyű növekedés szerepel a bank terveiben. A hazai vállalati piacon különösen az agrárszektorra koncentrálna a bank.

9:55

Az OTP várakozásai szerint a magyar gazdaság idén talán elkerülheti a recessziót, 0,1 százalékos éves növekedési ütemre számítanak. Ez továbbra is elsősorban az exportnak lehet köszönhető, mely ugyan csökkenő ütemben, de az idén is növekedhet, a fogyasztás viszont várhatóan tovább csökken majd. 

"A költségvetésben a 3 százalékos hiány elérhető, a jelenlegi pálya alapján ez reális. Pozitív, hogy a folyó fizetési mérleg egyenlege tovább javul, a tavalyi 1,4 százalék után a GDP 3 százalékára várjuk idén" - mondja a bank vezérigazgató-helyettese. 

9:52

"Az OTP-nek egyáltalán nincs kitettsége Görögországban, így minket nem érint a most elfogadott kötvénycsere-program" - szögezi le Bencsik. Az eurózóna perifériás országai közül Portugáliában és Írországban van minimális kitettsége a banknak, míg Olaszországban 1,38 milliárd euró a kitettség. 

9:49

"Arra számítunk, hogy idén folytatódik a portfólióromlás lassulása" - emeli ki Bencsik. Tavaly a magyar piacon a forint gyengülése miatt nőtt a nem teljesítő hitelek aránya, míg a bolgár leánybanknál a korábban átstrukturált hitelek okoztak gondot. Magyarországon további növekedés várható amiatt, hogy a végtörlesztés elsősorban a jó hiteleket érintette, a rossz hitelek bentmaradása és a hitelállomány csökkenése együtt rontják a rátát.

9:45

A menedzsment szerint örömteli, hogy az orosz piacon továbbra is dinamikusan növekszik az áruhitelezés és Ukrajnában is kezd beindulni ez a szegmens. 2010-hez képest az orosz fogyasztási hitelek tavaly 61 százalékkal növekedtek, míg az ukrán piacon 242 százalékos volt az ugrás. 

9:41

A hitel/betét arány tavaly év végén 104 százalék volt, ez emelkedést jelent a félévkor tapasztalt 102 százalékhoz képest, azonban ez a devizaárfolyamnak volt köszönhető, változatlan árfolyamot feltételezve 99 százalékos lett volna a mutató - emeli ki a vezérigazgató-helyettes.

9:33

A végtörlesztés nem csak egyszeri, hanem folyamatos veszteséget okoz a banknak, hiszen a hitelek visszafizetése miatt csökken a nettó kamateredmény, az OTP számításai szerint ez az idén 7,5 milliárd forintra tehető. 

9:20

A kedvezményes árfolyamú végtörlesztés kapcsán összesen 217 milliárd forintos hitelállományt fizettek vissza, ezen az OTP-nek 65,4 milliárdos vesztesége volt adózás előtt. Ez 12,4 milliárd forinttal csökkentette a társasági adót, valamint az MNB-vel kötött devizaswap-ügyleteken is volt 3,2 milliárdos átértékelési eredmény, a végtörlesztés miatti veszteségek kapcsán pedig a bank 16,1 milliárd forintot leírhatott a tavalyi bankadóból. Így a végtörlesztés teljes hatása 33,6 milliárd forintos veszteséget mutatott.

"Összesen 36 146 szerződés került végtörlesztésre 217,3 milliárd forint értékben". A tranzakciók 65 százaléka megtakarításokból történt, csak 35 százalék esetében váltották ki a devizahitelt forinthitellel" - hangsúlyozza Bencsik. Az OTP a tavalyi negyedik negyedévben 17, az idei első negyedévben pedig 47 milliárd forint értékben folyósított új hiteleket részben a saját, részben pedig más bankoknál lévő devizahitelek kiváltására. 

9:12

"A portfólióromlás lassult, ez megfelelt a menedzsment várakozásainak. Tőkehelyzet szempontjából továbbra is a versenytársak előtt járunk és a bank likviditási helyzete is megnyugtató" - emeli ki Bencsik. Az OTP nettó likviditási tartaléka idén február végén 4,211 milliárd eurót tett ki.

9:10

Véleményünk szerint a konszolidált adózott eredmény jelzi jól az üzleti folyamatokat, ez tavaly 161,4 milliárd forint volt. Emellett a számviteli eredmény 83,8 milliárdos profitot mutatott, mivel összesen 77,6 milliárdos egyszeri tétel volt 2011-ben - emeli ki Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. 

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!