2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A forint szerdán felülteljesítette régiós vetélytársait, miközben a főbb devizákkal szemben is jelentősen erősödött. A kedvező nemzetközi hangulat mellett ebben közrejátszott Orbán Viktor beszéde is, aki kijelentette, hogy az államadósság az első számú ellenség, áll a Commerzbank napi kommentárjában.

EUR/HUF (268,00 – 271,00): Képes volt a forint 270, sőt 269 alatt is maradni az esti, illetve hajnali órákban. A régiós társak nem erősödtek akkorát tegnap, mint a forint, ami meg is látszik a PLN/HUF keresztárfolyamban, ma reggel 68,80-ről, míg tegnap még csak 69,40-ről indult a nap. A forint felülteljesítésében szerepet játszhatott a miniszterelnöki sajtótájékoztatón elhangzott mondat is: az ország "első számú ellensége", az eladósodottság, amit kezelni kell. Más kérdés, hogy kedvezőtlen piaci hangulatban nem biztos, hogy ennyire javult volna erre a HUF árfolyama. A töretlen optimizmus a 300 alatti CDS-felárban, és tovább csökkenő állampapírhozamokban is megmutatkozik. Aztán, ha újra fókuszba kerül az európai adósságválság, akkor fordulhat a kocka.

EUR/USD (1,3750 – 1,3875): Felemásra sikeredett az amerikai ADP-foglalkoztatottsági mutató értéke. Ugyan a januári becslés 187000 fős foglalkoztatottsági bővülést mutatott, a 140000-es várakozáshoz képest, de a decemberi tényadatot 50000-el csökkentették, ezzel elméletileg a két szám hatása kioltotta egymást. Így az EUR/USD tudta tartani magát az 1,38-as szinthez, még Írország S&P által elkövetett leminősítése sem tudta lejtőre küldeni az eurót. Ma ECB kamatdöntés lesz, a kamatot várhatóan békén hagyják, de Trichet úr kommentárja főleg az inflációs kilátások tekintetében fontos momentum lehet az EUR/USD árfolyamának alakulásában. A kamatdöntésig nem számítunk nagy árfolyamelmozdulásokra.

CHF/HUF (206,50 – 210,00): A 206-os szintet vette célba a CHF/HUF árfolyama, miután újra 1,30 fölé került az EUR/CHF kurzusa. A bővülő európai kereslet hatására megugrott a svájci kivitel decemberben, csökkent a svájci import, de így is a 1,79 milliárd frankos novemberi külkertöbblettel szemben a decemberi szufficit már csak 1,28 milliárd CHF.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!