2p

Miközben országosan 28 százalékkal nőtt az ingatlanvásárlások száma tavaly, a külföldiek 65 százalékkal több lakást vásároltak Budapesten.

Miközben a Duna House adatai szerint tavaly 28 százalékkal nőtt az ingatlan-adásvételek száma, a hétfőn napvilágot látott kormányzati statisztika alapján az Európai Unión kívüli országok állampolgárai ingatlanszerzési eljárás keretén belül 48 százalékkal több ingatlant vásároltak Magyarországon. Míg 2014-ben 1862 darab ingatlant vettek az EU-n kívüli állampolgárok (lásd: Az ingatlanpiacon hozott áttörést a keleti nyitás), addig tavaly már 2708-at, amiből 2211 lakóingatlan, 37 üdülő, 13 gazdasági épület és 447 egyéb ingatlan.

A külföldi vásárlások egyébként meglehetősen koncentráltak már ha a vásárlók nemzetiségét nézzük, tavaly ugyanis a kínai (31%) és az orosz (22%) vételek tették ki a vásárlások több, mint felét. Ráadásul, ha hozzájuk vesszük az ukránokat, akkor ez a három náció vitte az ingatlanok kétharmadát. Az ország lakosságához mérten egyébként kiemelkedő a kuvaitiak jelenléte, ők ugyanis tavaly 30 ingatlant vettek meg, ráadásul abból egyet sem Budapesten. Baranyára 18, Győr-Sopronra 11, míg Pest megyére 1 kuvaiti ingatlanvásárlás jutott.

Az olajban gazdag miniállam polgáraival ellentétben a többi, nem EU-s ingatlanvásárló elsősorban a fővárosi piacot preferálta. Budapesten év alatt 65 százalékkal több ingatlant vásároltak, szám szerint 1862-öt, míg 2014-ben "csak" 1127-et. Így a főváros aránya a külföldiek vásárlási között tovább nőtt, 62 százalékról 69-re. Budapesten belül is erős a koncentráció, hiszen a vásárlások 52 százalékát az V., a VI., a VII. és a VIII. kerületek teszik ki. Érdekesség, hogy 2015-ben a XXII. és a XXIII. kerületben egyetlen egy ingatlan tulajdonjoga sem került nem EU-s állampolgárhoz.

A fővároson túl jelentősebb forgalom az agglomerációs Pest (6%), a határmenti és vágtató iparú Győr-Sopron(4%) és az orosz-ukrán vevők által dominált Zala megyében volt (7%). Ebben a balatoni közigazgatási egységben a vásárlások 69, illetve 18 százaléka esett az oroszokra, illetve ukránokra, vagyis összesen 87 százalék. Még ennél is koncentráltabb a piac Hévízen, ahol a két keleti náció vásárlásainak aránya 94 százalék volt 2015-ben.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!