4p

Továbbra sem várnak gyors IMF-megállapodást a Raiffeisen Bank szakemberei annak ellenére sem, hogy a héten a Valutaalap nyilatkozata talán pozitívabb volt annál, mint amire a piac számított. Az elemzők szerint sok súrlódási pont lehet, melyekről nem lesz könnyű megegyezni, ezért ősszel a mostaninál gyengébb forintra és magasabb kötvényhozamokra számíthatunk.

A kamatdöntés simább volt a vártnál

A kamatdöntés kedden végül simább eredményt hozott, mint arra számítani lehetett. Az előzetes jelzéseknek megfelelően a csökkentés irányában mozdult el a tanács, de Simor szavaiból ítélve nagy valószínűséggel csak eggyel több szavazat érkezett a 6,75-ös kamatra, mint egy hónappal korábban. Vélhetően túl rövid időszak telt el javuló magyar piaci környezetben ahhoz, hogy meggyőzzön több tagot. Mindazonáltal az elkövetkező hónapok döntéseire nézve fennmaradt a bizonytalanság.

"Tételezzük fel, hogy - előrejelzéseinkkel ellentétben - a következő döntéskor is 280 körül található majd az EUR/HUF, és kötvényhozamok is aránylag alacsonyak. Ebben az esetben már minden bizonnyal több tag is úgy értékelné, eleget javult az ország kockázati profilja ahhoz, hogy egy óvatos kamatcsökkentést meglépjenek. Szerintünk azért nem ez a forgatókönyv fog megvalósulni, mert a piacok ilyen állásához kedvezőbb nemzetközi környezet kell, mint amire számítunk, valamint az, hogy a tárgyalások sínen haladjanak" - olvasható az elemzésben.

A Monetáris Tanács a keddi ülés után hivatalosan azt kommunikálta, hogy a kockázati megítélésünk tartós javulása és az inflációs kilátások pozitív elmozdulása tenne lehetővé egy lazítást. A következő kamatdöntő ülésig, augusztus végéig jelen állás szerint lehet, hogy semmilyen új információ nem érkezik az IMF-tárgyalásokról, a hivatalos nyilatkozatok szerint szeptemberben jön vissza a tárgyalódelegáció. Persze az első forduló után a magyar főtárgyaló már említette, hogy esetleg módosulhat a tranzakciós illetékről szóló törvény, ha ez megtörténne, akkor az a tárgyalásokra is pozitív hatással lenne.

Legalább 400 milliárdot kellene találni valahol

Az IMF túlnyomórészt diplomatikus nyilatkozatában a tárgyalásokat konstruktívnak nevezte, ami pozitívabb jelző, mint amire számított a piac (és amire új idei csúcsra erősödött a forint). A másik oldalon viszont szivárgó információk megerősítették, hogy az asztal két oldalán teljesen mások az elképzelések. A jövő évi költségvetés fenntarthatóságát kérdésesnek ítélték meg a nemzetközi intézmények. A növekedési várakozásokban (és így a bevételi sorokon) jókora eltérés látszik, a tranzakciós adó jelenlegi formájában pedig nem fog átmenni a szűrőn (az EKB jelezte, hogy szerinte sérti az MNB függetlenségét; e témában pedig az európai jegybank a hangadó) - sorolja a lehetséges ütközési pontokat a Raiffeisen elemzése.

Egy gyors fejkalkuláció alapján ezeket figyelembe véve legalább 400 milliárdnyi kiigazítás szükséges ahhoz, hogy a 2,2 százalékos deficitcél teljesüljön - vélik az elemzők. Persze arról lehet tárgyalni, hogy van-e szükség ilyen szoros tervre, ha az tarthatatlan. Szeptemberben folytatódnak a tárgyalások, és A Raiffeisen elemzői még mindig nem számítanak gyors megállapodásra, és emiatt a jelenleginél gyengébb forintot és magasabb hozamokat prognosztizálnak őszre.

Az utóbbi hetekben egyébként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is bírálta a jövő évi költségvetés tervezetét, Simor András szerint valószínűsíthető, hogy ősszel újabb csomagra lesz szükség a cél tartásához. Ennek méretéről egyelőre hivatalos információk nincsenek, a héten Németh Dávid, az ING elemzője úgy nyilatkozott az mfor.hu kérdésére, hogy szerinte az IMF és az Eu is engedni fog valamennyit a 2,2 százalékos célból, de még az általa valószínűsített 2,5-2,7 százalékos deficithez is legalább 200-250 milliárd forintos kiigazítás kellene.

Vagyis miközben a színfalak előtt mindenki konstruktívnak és előremutatónak kommunikálja az első tárgyalási fordulót, a háttérben már zajlanak az egyeztetések arról, honnan lehetne még pénzt megtakarítani, vagy új bevételi forrásokat csatasorba állítani. Reálisan nézve az látszik egyelőre csak, hogy ha a kormány valóban meg akar egyezni az IMF-fel, akkor valamekkora kiigazítást mindenképp meg kell tennie ősszel a büdzsében.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!