3p

Az utóbbi hetekben többször volt szó a január hatásról, amely a statisztikák szerint az év hátralevő részére viszonylag megbízható képet vetít előre. Túl vagyunk az év első hónapján nézzük a rossz és a jó hírt.

A rossz az, hogy a Január-barométer szerint, ha a piac pirosban zárja a januárt akkor az az év hátralévő részére is rossz ómen. 2015 első hónapját az S&P500 -3,1 százalékkal zárta. Szóval el kell kezdenünk aggódni? Tényleg hatással van az éves hozamra az első hónap? Én szkeptikus vagyok, mert a Január-barométer statisztikailag semmivel nem hatékonyabb, mint a pénzérme feldobása, csak nézzük meg az elmúlt évet, mikor a Dow -3,6 százalékot esett januárban, és végül elég szép évet produkált.

A jó hír az, hogy sok befektető azt gondolja, hogy az elmúlt 6 évben már sokat erősödtek a piacok és jönnie kell valami nagyobb korrekciónak. De a tény az, hogy 1920 óta ötször fordult már az elő, hogy a DJIA hat évnél tovább rallyzott. Vagyis még mindig van helye a további emelkedésnek.

Az igazán jó hír pedig az, hogy hat év emelkedés után 70 százalék az esélye annak, hogy a bikák ráfordulnak a hetedik évre is. Ez az esély sokkal jobb mint a pénzfeldobásos 50 százalék vagy a rulett kevesebb mint 50 százaléka. 

Forrás: ortonmanagement.com

Jogi nyilatkozat:

A Menedzsment Fórum (mfor.hu) honlapján szereplő adatok, információk, elméleti és gyakorlati elemezések, kommentárok, előadások és egyéb írások (a továbbiakban együttesen: „Honlaptartalom”) tájékoztató céllal készülnek, azok befektetési ajánlást nem tartalmaznak, és így nem valósítanak meg a befektetési vállalkozásokról és árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi 138. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési elemzést vagy befektetési tanácsadást.

A Menedzsment Fórum (mfor.hu) nem befektetési vállalkozás, amely kiegészítő tevékenysége körében befektetési elemezéseket készít, vagy befektetési tanácsadást nyújt az ügyfelei részére. A Menedzsment Fórum (mfor.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a Menedzsment Fórum (mfor.hu) függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Menedzsment Fórum (mfor.hu) honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A Menedzsment Fórum (mfor.hu) honlaptartalma a szerzők magánvéleményét tükrözi.
Tovább a jogi nyilatkozatra

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!