4p

Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy a hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég - az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook. Mark Zuckerberg próbálta inkább a többieket bemártani a képviselőházi meghallgatáson.

A vállalatvezetők szerdai képviselőházi meghallgatásán 

  • Jeff Bezos, az Amazon,
  • Tim Cook, az Apple,
  • Sundai Pichar, az Alphabet - a Google anyanyvállalata -,
  • illetve Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője

telekonferencián válaszolt szerdán azokra a kérdésekre, amelyeket a képviselőház igazságügyi bizottságának politikusai vetettek fel. A meghallgatás meghirdetett témája a négy óriásvállalat "uralkodó helyzetének megvitatása" volt. A négy vállalati vezetőnek azzal a váddal kellett szembenéznie, hogy

cégeik tisztességtelen versenypolitikát folytatnak, túl nagy a hatalmuk és a befolyásuk, és ez nemcsak a potenciális vetélytársaknak, hanem a fogyasztóknak is árt.     

Mark Zuckerberg Facebook-vezér a képviselőház igazságügyi bizottsága előtti távmeghallgatáson 2020. július 20-án. Fotó: EPA/MANDEL NGAN
Mark Zuckerberg Facebook-vezér a képviselőház igazságügyi bizottsága előtti távmeghallgatáson 2020. július 20-án. Fotó: EPA/MANDEL NGAN

A négy vezető a maga igazát hangsúlyozta. Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy cége büszke amerikai vállalkozás, Tim Cook, az Apple vezérigazgatója azt hangoztatta, hogy az okostelefonokat is gyártó vállalat egyetlen piacon sem élvez egyeduralkodó helyzetet, az Amazon alapítója, Jeff Bezos pedig az élettörténetét és az alapvető vállalati filozófiáját mutatta be.

A képviselők a cégek középszintű vezetőitől és a versenytársaktól beszerzett belső levelezésekre és más, több mint egymillió dokumentumra hivatkozva azt állították, hogy mind a négy cég a fogyasztókra nézve ártalmas vállalatpolitikát folytat. David Cicilline demokrata párti képviselő, az igazságügyi bizottság trösztellenes albizottságának elnöke szerint  az általuk alkalmazott gyakorlat sok esetben az amerikai gazdaság egészére káros. A Rhode Island-i politikus hangsúlyozta: ez a négy vállalat vállalkozásokat bátortalanít el, munkahelyeket tesz tönkre, árakat emel, és ront a minőségen. "Egyszóval: túl sok hatalmuk van" - szögezte le.

 Az Amazon esetében a törvényhozók különösen kifogásolták a harmadik féltől származó áruk internetes forgalmazásának körülményeit. Megállapították: a harmadik féllel "rosszul bánnak, kihasználják és félresöprik". Erre reagálva Bezos csak annyit mondott: nem tudja garantálni, hogy az Amazon alkalmanként nem sértett törvényt. Jim Jordan ohiói republikánus képviselő elsősorban azt kifogásolta, hogy a Google vagy a Facebook szerinte hátrányosan megkülönbözteti a konzervatív tartalmakat, és cenzúrázza a jobboldali álláspontokat.  

Az egyetlen érdekesség: Zuckerberg mószerolta a többieket

A meghallgatáson a Bloomberg értékelése szerint igazából egyetlen érdekesség volt - egy alkalommal mondott olyat Mark Zuckerberg Facebook-vezér, amire nem lehetett előzetesen számítani. Tulajdonképpen bemószerolta egy kicsit a versenytársakat, amikor arra próbált rámutatni: vannak a Facebooknál sokkal nagyobb halak, akikkel inkább foglalkozni kéne a közösségi portál helyett. 

Zuckerberg azt mondta: számos területen le vannak maradva a versenytársaik mögött. A legnépszerűbb csevegőszolgáltatás az USA-ban az iMessage; a leggyorsabban növekvő felhasználószámú alkalmazás a TikTok; a legnépszerűbb videós app a YouTube; a leggyorsabban bővülő hirdetési platform az Amazon, a legnagyobb pedig a Google. "Minden hirdetésre elköltött dollárból az Egyesült Államokban kevesebb mint tíz centet költenek nálunk" - fogalmazott a Facebook-vezér.

Trump figyel, és lépésekre készül

Sem a képviselőházi bizottságnak, sem az albizottságnak nincs hatásköre ahhoz, hogy intézkedéseket foganatosíttasson a négy nagy tech-vállalat ellen, de javaslatot tehetnek változtatásokra a sokak által elavultnak ítélt trösztellenes törvényben.     

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren jelezte, hogy figyelemmel kíséri a meghallgatást. "Ha a kongresszus nem kényszeríti rá a tisztességes magatartásra a nagy tech-vállalatokat, amit nekik már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenniük, akkor majd én fogok gondoskodni erről elnöki rendelettel" - írta az elnök a mikroblogon.

Az igazságügyi minisztérium már korábban is sürgette a kongresszust, hogy szorítsa vissza az egyes online platformoknak - a Google-nak, a Twitternek és a Facebooknak - védelmet nyújtó jogi kereteket. A tárca olyan törvények eltörlését szorgalmazza, amelyek lehetővé teszik, hogy e platformok ne vállaljanak felelősséget a megjelentetett tartalmakért, illetve ne legyenek felelősségre vonhatóak értük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!