3p

Az e-kereskedelmi óriáscég nemcsak százezer új teljes, és részmunkaidős dolgozó felvételét tervezi, de április végéig 350 millió dollárt költene raktáraiban dolgozók, futárok és a zöldségesek fizetésemelésére, hogy megbirkózzanak a koronavírus-járvány miatt megugró megrendelésekkel. Az Amazont korábban több komoly bírálat érte a dolgozóival kapcsolatos bánámód, és az alacsony fizetések miatt. Idehaza finoman szólva is akadozik (nagyjából megszűntnek mondató) az online rendelés a legtöbb áruháznál.

A béremelés óránkénti 2 dollárt, fontot és eurót jelent majd, attól függően, hogy az adott munkatárs az Egyesült Államokban, Angliában vagy Európában dolgozik - írja a Financial Times.

A lépésre amiatt kerül sor, hogy a hétvégén több fontos háztartási árucikkből kifogyott a cég. A százezer új munkatárssal szerte a világon több mint 900 ezer dolgozója lesz az Amazonnak.

Dave Clark, az Amazon Amerikán kívüli műveleti igazgatója azt is elmondta, hogy a válság miatt sok ember elvesztette - legalábbis ideiglenesen - a munkáját, főleg az otthonápolásban, a vendéglátásban és a turizmusban, az Amazon pedig készen áll fogadásukra, míg a helyzet nem normalizálódik.

Az otthoni munkavégzésre buzdított irodai dolgozókkal ellentétben az Amazon raktárai még rendben üzemelnek. A cég folyamatosan konzultál egészségügyi szakemberekkel, és Clark elmondása szerint minden ajánlást betartanak üzleteikben és raktáraikban, hogy megőrizzék dolgozóik egészségét. Így az egymás közti szükséges távolságokat megtartják (1-1,5 méter közötti távolságokat írnak elő máshol - A szerk.), valamint gyakrabban és alaposabban takarítanak. A bejelentést követően az Amazon részvényei 2 százalékot estek a kereskedés utáni időszakban, miután hétfőn 5 százalékkal csökkentek az e-kereskedelmi óriás papírjai.

Magyaroszági helyzet

Magyarországon a legtöbb áruház online rendelése vagy megszűnt lényegében, vagy csak nagyon késői időpontra - mondjuk áprilisra, mint a Tescóban, bár most már ott sem látható foglalható időpont április 6-ig - van csak kiszállítási időpont. A G-Robynál nincs pillanatnyilag házhoz szállítás, csak a 18. kerületi raktárban lehet személyesen átvenni a korábban megrendelt árukat:

 

Pillanatnyilag ez a helyzet a G-Robyban
Pillanatnyilag ez a helyzet a G-Robyban

Ugyanez a helyzet az Auchannál is:

Az Auchan honlapján ez fogadja a látogatót
Az Auchan honlapján ez fogadja a látogatót

A kifli.hu pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nap éjfélkor 3 nappal előre megnyitják a rendelési időablakokat (pl. kedd 0:00 órától kezdve már tudnak a vásárlók pénteki rendelést leadni).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!