2p

Kórházba szállították vasárnap Boris Johnson brit miniszterelnököt, akiről tíz napja állapították meg, hogy az új típusú koronavírus okozta betegségben szenved. Károly herceg viszont már meggyógyult.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője vasárnap este közölte: csak elővigyázatossági lépésről van szó, amelyet Johnson orvosa javasolt, miután a konzervatív párti miniszterelnök esetében a betegség egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. E tünetek közé tartozik a magas láz. A Downing Street szóvivője hangsúlyozta, hogy Johnsont nem sürgősséggel, hanem kivizsgálásra vitték kórházba. Hozzátette: a kitartó tünetek miatt az a döntés született, hogy észszerű lenne, ha kórházi orvosok is megvizsgálnák a kormányfőt.

A szóvivő kiemelte azt is, hogy Boris Johnson változatlanul ellátja miniszterelnöki feladatait és kapcsolatban van kabinetje tagjaival. Az 55 éves Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a vírussal. Az eredeti terv alapján a brit kormányfő elkülönítése péntekig tartott volna. Johnson azonban már csütörtökön bejelentette a Twitteren közzétett videóüzenetében, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen a betegségből, továbbra is észleli a fertőzés egyes tüneteit. Carrie Symonds, Johnson várandós élettársa szombaton, ugyancsak a Twitteren közzétett bejegyzésben tudatta, hogy ő is észleli magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit, és emiatt az elmúlt hetet ágyban töltötte.

Boris Johnson brit miniszterelnök Twitter-fiókja által közreadott, videofelvételről készített képen Johnson bejelenti, hogy a szervezetében is kimutatták a Covid-19 megbetegedést okozó új koronavírust. MTI/AP/Boris Johnson Twitter-fiókja
Boris Johnson brit miniszterelnök Twitter-fiókja által közreadott, videofelvételről készített képen Johnson bejelenti, hogy a szervezetében is kimutatták a Covid-19 megbetegedést okozó új koronavírust. MTI/AP/Boris Johnson Twitter-fiókja

Az új koronavírus okozta betegségen átesett az elmúlt napokban Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 71 éves fia is, de ők már felépültek, és elkülönítésük véget ért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!