2p

Cristiano Ronaldo ha nagyon akarna, még mindig olcsóbben vehetne belvárosi lakást Pesten, mint Lisszabonban.

Magyarország, Franciaország, Németország és Portugália esetében is más-más tendenciát figyelhettünk meg az ingatlanárak alakulásában, gazdasági világválság hatására. Míg hazánkban és a franciáknál 2009-re esett mélypontra a lakások értéke, addig a németeknél a legalacsonyabb szintet 2007-ben, a portugáloknál pedig 2012-ben érte el.

(forrás: nombeo.com, Duna House)
(forrás: nombeo.com, Duna House)

A legutóbbi kontinensviadal óta eltelt 5 esztendőben azonban minden országban jelentősen emelkedtek az ingatlanpiaci árak. Az Eurostat adataiból egyértelműen látszik, hogy a legdinamikusabb fejlődés a magyar piacon zajlott. Évről évre kétszámjegyű növekedés volt tapasztalható, egészen 2020-ig, amikor is a koronavírus és annak gazdasági hatásai visszafogták a vásárlási kedvet. A változás mértéke még így is pozitív irányú volt, csak 4,4 százalékra csökkent a 2019-es adatokhoz viszonyítva.

„Habár a magyar ingatlanpiac exponenciálisan fejlődött, még mindig elmondható, hogy az egy négyzetméterre kalkulált ár nálunk a legalacsonyabb” – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

(forrás: nombeo.com, Duna House)
(forrás: nombeo.com, Duna House)

A legdrágább továbbra is Franciaország, annak ellenére is, hogy az árindex nagyon kicsi változásokat mutat 2015 óta, közel ötször nagyobb befektetést igényelhet egy lakásvásárlás, mint idehaza. Franciaországban egy belvárosi lakóingatlan átlagára – átszámítva – közel 5 millió forint/négyzetméter, addig ez az érték Budapesten 1 millió forint körül mozog a szigorúan vett belvárosban. Egy átlagos, 50 négyzetméteres párizsi ingatlanért így több mint 245 millió forintot kellene fizetni, míg Magyarországon a fővárosi átlagárak 50-55 millió forint körül mozognak a városközpontban.

EB-s csoporttársaink közül azonban nem csak a franciáknál, hanem másik két ellenfelünknél is jóval magasabb az ingatlanok értéke. Míg Portugáliában másfélszeresét kérik el a hazai, egy négyzetméterre jutó átlagárnak, addig Németországban már több mint kétszeres szorzóval kell számolni.

Ha az ingatlanárakat vennénk alapul, akkor az Európa Bajnokság F csoportját Franciaország nyerné, mögötte pedig Németország, Portugália és végül Magyarország sorakozna fel. Vajon a végső sorrend ugyanaz lesz, mint az ingatlanárak listája? Hamarosan kiderül!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!